LD-50 PARTY #1
EGY SPONTÁN BLOGMEET ÉJSZAKÁJA
Itt ülök vigyorgó fejjel, percek óta bámulom a klaviatúrát, hogy mit is lehetne írni a tegnap éjszakáról pár óra alvás után, ami ugyebár semmi másra nem volt jó, mint hogy annál jobban érezzem, mennyire sok óra alváselmaradásom van? Nem tudom, mit kellene írni, de hogy írni kell, hogy a tegnapnak emléket kell állítani, az biztos. :)
Na de haladjunk sorban. Először is: ez nem egy hivatalos partyreport - annak megírását Damage-re hagyom -, sokkal inkább gyenge próbálkozás egy nagyon kellemes és vidám este rövid ecsetelésére.
Őszintén szólva - utólag már bevallhatom -, a buli előtt kétirányú izgulás és drukk volt bennem: egyrészt, hogy a plakátok, szórólapok, netes és rádiós beharangozások remélhetőleg hatásosak lesznek és minél többen lejönnek. Másrészt pedig tele voltam kérdőjellel, hogy hogyan fog kijönni az a nagyon sokféle és egymás számára - sőt, egyes esetekben még az én számomra is - ismeretlen és vadidegen ember, akiket odacsődítettem? Barátok, kollégák - akik amúgy szintén barátok :) - és természetesen bloggerek, annak is két fajtája: a régi ismerősök és az elsőrandis, személyesen eddig nem látott, ismeretlen ismerősök.
Az első kétségem elfeledéséhez elég volt cirka öt perc és már tudtam, hogy létszám tekintetében tökéletes lesz az este. A körömrágás második okának elmúlásához legalább tíz perc kellett. :)
...
És most itt elakadtam. Hogyan lehetne leírni és érzékeltetni azt a rengeteg poént, aranyköpést, nagy igazságot és természetesen rekeszizomlázat, ami az éjszakát jellemezte? Ki fogja a résztvevőkön kívül poénnak érzékelni, hogy kötelező volt lefényképezni négy pohár tequilát és négy korsó sört fogyasztás előtti, illetve utáni állapotában? Kinek az arcára varázsol mosolyt rajtam kívül, hogy egy barát az éjszaka során fogadott öcsémmé avanzsált át? Mit lehet arra mondani, amikor egy fél tucat felnőtt, kultúrált és - finoman fogalmazva :) - nem hülye ember bambul egymásra, mantrázza a Szózat két legismertebb sorát és hosszú percekig nem képes rájönni, miből is van az az idézet? És még annyi mindent sorolhatnék, hogy inkább nem teszem. :)
Egyetlen dolog hiányzott: nagyon sok emberrel szerettem volna hosszabban és esetleg kicsit komolyabban is beszélgetni, ami a résztvevők nagy száma miatt végül nem igazán sikerült. Azonban bízom benne, hogy záros határidőn belül ez bepótolható. :)
Egy névsort és egy-egy félmondatot viszont idevések, mert ezt muszáj.
Damage-nek egyrészt köszönet és gratuláció a buliért, az egésznek a megszervezéséért és levezényléséért, másrészt egy publikus - bár ami fontosabb: szívből jövő - bocsánatkérés. Mindig azt bántja meg az ember, akit a legkevésbé akar.
Szoninak és Nórinak egyszerűen köszönöm, hogy a barátaim. Imádlak titeket. :)
Luminak, mint ropogósan friss öcsémnek egy nagy puszi. :)
Dynának, Sacának és Pacsának egy-egy nagy pacsi, amiért ilyen jó fej kollégáim vagytok. :)
Végül, de abszolút nem utolsó sorban egy big thx minden bloggernek, aki jelen volt: Leila, Myreille, I., Doktor, Moon. Örülök, hogy megismertelek titeket. :)
A többiek meg magukra vessenek, hogy ebből kimaradtak. Legközelebb bepótoljátok, ugye? :)
2002-09-24
LONDON AFTER MIDNIGHT - KISS
[PSYCHO MAGNET, 1998]
Fel vagyok húzva agyilag, de semmi kedvem róla beszélni, bár a felhúzásért felelős illető megérdemelné, hogy névvel, címmel, anyja nevével, személyi és főleg, bankszámlaszámával együtt itt legyen pellengérre állítva.
Három ok miatt nem teszem ezt mégsem:
1, nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni azt a barátomat, akitől megtudtam a hátbadöfést;
2, nem akarom, hogy ez a gerinctelen alak azt higyje, hogy ekkora figyelmet érdemel;
3, arctalan egoista alakok fejét bele lehet nyomni a saját fekáliájukba, akkor sem veszik észre magukat, a tévedésük belátása és a bocsánatkérés pedig ab ovo hiányzik a szótárukból.
Úgyhogy a témáról ennyit, de az illető nyugodt lehet, hogy alkalomadtán úgy fogom szembeköpni, ahogy azt megérdemli. Vagy még jobbat tudok: nem fogok róla a legcsekélyebb módon sem tudomást venni. A túlcsorduló egojának úgyis ez a legnagyobb pofon.
Van viszont jó hír, több is.
Az első eléggé magánjellegű, ilyesminek itt pedig még mindig nincs helye. ;)
A második titok, nem akarok elárulni róla többet, majd utólag, mindenesetre nagyon várom már a hétvégét...
A harmadik ellenben végre publikus: gyertek bulizni! Lesz pár arc, na meg olyan zene, amely garancia a jólérzésre... ;)
LD-50 party #1
2002. szeptember 27., péntek
Marco Polo Club [Bp., Nyár u. 6.]
Beugró: 500 HUF
Koncert: DYAS
DJ'k: d4m4g3 [LD-50, Műszál], Serial Killer [rEvolution]
[PSYCHO MAGNET, 1998]
Fel vagyok húzva agyilag, de semmi kedvem róla beszélni, bár a felhúzásért felelős illető megérdemelné, hogy névvel, címmel, anyja nevével, személyi és főleg, bankszámlaszámával együtt itt legyen pellengérre állítva.
Három ok miatt nem teszem ezt mégsem:
1, nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni azt a barátomat, akitől megtudtam a hátbadöfést;
2, nem akarom, hogy ez a gerinctelen alak azt higyje, hogy ekkora figyelmet érdemel;
3, arctalan egoista alakok fejét bele lehet nyomni a saját fekáliájukba, akkor sem veszik észre magukat, a tévedésük belátása és a bocsánatkérés pedig ab ovo hiányzik a szótárukból.
Úgyhogy a témáról ennyit, de az illető nyugodt lehet, hogy alkalomadtán úgy fogom szembeköpni, ahogy azt megérdemli. Vagy még jobbat tudok: nem fogok róla a legcsekélyebb módon sem tudomást venni. A túlcsorduló egojának úgyis ez a legnagyobb pofon.
Van viszont jó hír, több is.
Az első eléggé magánjellegű, ilyesminek itt pedig még mindig nincs helye. ;)
A második titok, nem akarok elárulni róla többet, majd utólag, mindenesetre nagyon várom már a hétvégét...
A harmadik ellenben végre publikus: gyertek bulizni! Lesz pár arc, na meg olyan zene, amely garancia a jólérzésre... ;)
LD-50 party #1
2002. szeptember 27., péntek
Marco Polo Club [Bp., Nyár u. 6.]
Beugró: 500 HUF
Koncert: DYAS
DJ'k: d4m4g3 [LD-50, Műszál], Serial Killer [rEvolution]
2002-09-18
IN SILENCE
AVAGY VÁLASZ (?) A MIÉRTRE
"Miért nem mesélsz többet magadról? Miért nem osztod meg a mindennapjaidat? Miért nem írsz sűrűbben?" - hangzott egy mai levél kérdésáradata. Mivel ezekre nem tudok két tőmondatban reagálni, inkább itt válaszolok. A kérdések és a válaszok sorrendje pont fordított, mert - ahogy az rám nagyon jellemző - kívülről haladok befelé, a lényeg felé. Valahogy mégis mindhárom összefügg, egy kérdés és egy válasz az egész.
Kérdés #3 - Válasz #1
A ritkulás oka teljesen egyszerű és velős, mondhatni dögunalmas, már csak azért is, mert írtam már párszor: halálra vagyok hajtva. Szeretem csinálni, bár néha besokallok tőle és kegyetlenül elegem lesz az egészből - mint például jelenleg is. Ellenben választási lehetőség nincs, ez az adott szitu. Idő egy csepp sincs, ami pici mégis akad, abban már nincs energiám az irkálással foglalkozni.
Kérdés #2 - Válasz #2
Röviden: ez itt a látszat és a neve ellenére nem egy online napló.
Hosszabban: ne érdekeljen senkit, hogy mit ebédeltem, csuklottam-e, vettem-e egy édes kis rucit vagy hányszor pisiltem - ugyanis mindez engem sem érdekel, nem tartom fontosnak sem magammal, sem mással kapcsolatban. Persze elfogadom, aki ilyesmiket ír, naponta harminc bejegyzéssel büszkélkedhet, halleluja és de jó neki, hogy ilyen rengeteg ideje van, ráadásul az agya úgy működik, hogy ilyesmit fontosnak tart megosztani. De én nem ilyen vagyok. "A kevesebb több" - mondta valami okos ember, és ezer százalékig igazat is adok neki.
Blogra lefordítva pedig ez annyit tesz, hogy az igazán fontos dolgok nem események, sokkal inkább gondolatok, érzések, hangulatok, ilyen-olyan dolgok által kiváltott lelki rezzenések. Én ezeket tartom említésre méltónak, arra törekszem, hogy ilyesmiket írogassak - bár ez is meglehetősen ritkán sikerül és nem feltétlenül az időhiány miatt. Hanem azért, mert...
Kérdés #1 - Válasz #3
Mert a gondolatokat és érzéseket leírni gyakorlatilag lehetetlen. És ez itt a lényeg. Ilyesmi csak igazán jelentős íróknak sikerült olykor-olykor, én viszont tisztában vagyok a saját korlátaimmal, azaz nem tartom magam írónak - sem genetikailag, sem önjelölt zseninek, aki azt hiszi, hogy na ő most megmondta a Nagy Igazságot, ráadásul stilisztikailag hejde egyénien.
Tehát egyrészt érzéseket papírra - vagy netre - vetni számomra lehetetlen. Mire leírom, már nem igaz, vagy ha igaz is, nem úgy igaz. A szavak nem adják vissza azt, amit érzek, amit gondolok. Másrészt ha közelít is az igazsághoz, másnak nem azt jelenti, nem úgy érti, nem úgy érzi. Nem azt érzi, lehetetlen azt éreznie. Ha én viszont érzem, mással megosztani, megértetni nem tudom, akkor mi értelme leírni?
Mondhatjuk, hogy marad a személyes ismeretségi kör, akikről tudom, hogy olvasnak. Nekik van egy tartalmasabb kép rólam, nekik leírhatom. Ezzel két probléma van: aki igazán ismer, annak elmondani sem kell. Aki kevésbé ismer, annak inkább szóban mondanám el. Feltéve, hogy el akarom mondani. El akarom mondani?
Van Ő, aki - megváltozott címkével, ám tartalmilag változatlanul - megint van, aki egy szó nélkül ért mindent és 99%-ban a legtökéletesebben reagál. Célszemély 1-nek nem kell mondanom semmit, egy félmondatból tudja, mi van éppen akkor velem. Célszemély 2 érdeklődő, de sokszor nem érti, valamiért nem akar - vagy számomra érthetetlen okból nem mer - a mélyére látni, félremagyarázza, elbeszélünk egymás mellett. Célszemély 3-nak egyelőre nem akarom engedni, hogy ennyire belém lásson. Célszemély 4 apránként fejt meg, nem akar kész áruismertetést, van türelme hozzám. A maradéknak pedig egyenesen megtiltom, hogy valaha is a muszájnál jobban megismerjen.
Tehát akkor kitől, kinek, miért, miről és egyáltalán, mi ez az egész virtuális firka?
Válasz továbbra sincs.
AVAGY VÁLASZ (?) A MIÉRTRE
"Miért nem mesélsz többet magadról? Miért nem osztod meg a mindennapjaidat? Miért nem írsz sűrűbben?" - hangzott egy mai levél kérdésáradata. Mivel ezekre nem tudok két tőmondatban reagálni, inkább itt válaszolok. A kérdések és a válaszok sorrendje pont fordított, mert - ahogy az rám nagyon jellemző - kívülről haladok befelé, a lényeg felé. Valahogy mégis mindhárom összefügg, egy kérdés és egy válasz az egész.
Kérdés #3 - Válasz #1
A ritkulás oka teljesen egyszerű és velős, mondhatni dögunalmas, már csak azért is, mert írtam már párszor: halálra vagyok hajtva. Szeretem csinálni, bár néha besokallok tőle és kegyetlenül elegem lesz az egészből - mint például jelenleg is. Ellenben választási lehetőség nincs, ez az adott szitu. Idő egy csepp sincs, ami pici mégis akad, abban már nincs energiám az irkálással foglalkozni.
Kérdés #2 - Válasz #2
Röviden: ez itt a látszat és a neve ellenére nem egy online napló.
Hosszabban: ne érdekeljen senkit, hogy mit ebédeltem, csuklottam-e, vettem-e egy édes kis rucit vagy hányszor pisiltem - ugyanis mindez engem sem érdekel, nem tartom fontosnak sem magammal, sem mással kapcsolatban. Persze elfogadom, aki ilyesmiket ír, naponta harminc bejegyzéssel büszkélkedhet, halleluja és de jó neki, hogy ilyen rengeteg ideje van, ráadásul az agya úgy működik, hogy ilyesmit fontosnak tart megosztani. De én nem ilyen vagyok. "A kevesebb több" - mondta valami okos ember, és ezer százalékig igazat is adok neki.
Blogra lefordítva pedig ez annyit tesz, hogy az igazán fontos dolgok nem események, sokkal inkább gondolatok, érzések, hangulatok, ilyen-olyan dolgok által kiváltott lelki rezzenések. Én ezeket tartom említésre méltónak, arra törekszem, hogy ilyesmiket írogassak - bár ez is meglehetősen ritkán sikerül és nem feltétlenül az időhiány miatt. Hanem azért, mert...
Kérdés #1 - Válasz #3
Mert a gondolatokat és érzéseket leírni gyakorlatilag lehetetlen. És ez itt a lényeg. Ilyesmi csak igazán jelentős íróknak sikerült olykor-olykor, én viszont tisztában vagyok a saját korlátaimmal, azaz nem tartom magam írónak - sem genetikailag, sem önjelölt zseninek, aki azt hiszi, hogy na ő most megmondta a Nagy Igazságot, ráadásul stilisztikailag hejde egyénien.
Tehát egyrészt érzéseket papírra - vagy netre - vetni számomra lehetetlen. Mire leírom, már nem igaz, vagy ha igaz is, nem úgy igaz. A szavak nem adják vissza azt, amit érzek, amit gondolok. Másrészt ha közelít is az igazsághoz, másnak nem azt jelenti, nem úgy érti, nem úgy érzi. Nem azt érzi, lehetetlen azt éreznie. Ha én viszont érzem, mással megosztani, megértetni nem tudom, akkor mi értelme leírni?
Mondhatjuk, hogy marad a személyes ismeretségi kör, akikről tudom, hogy olvasnak. Nekik van egy tartalmasabb kép rólam, nekik leírhatom. Ezzel két probléma van: aki igazán ismer, annak elmondani sem kell. Aki kevésbé ismer, annak inkább szóban mondanám el. Feltéve, hogy el akarom mondani. El akarom mondani?
Van Ő, aki - megváltozott címkével, ám tartalmilag változatlanul - megint van, aki egy szó nélkül ért mindent és 99%-ban a legtökéletesebben reagál. Célszemély 1-nek nem kell mondanom semmit, egy félmondatból tudja, mi van éppen akkor velem. Célszemély 2 érdeklődő, de sokszor nem érti, valamiért nem akar - vagy számomra érthetetlen okból nem mer - a mélyére látni, félremagyarázza, elbeszélünk egymás mellett. Célszemély 3-nak egyelőre nem akarom engedni, hogy ennyire belém lásson. Célszemély 4 apránként fejt meg, nem akar kész áruismertetést, van türelme hozzám. A maradéknak pedig egyenesen megtiltom, hogy valaha is a muszájnál jobban megismerjen.
Tehát akkor kitől, kinek, miért, miről és egyáltalán, mi ez az egész virtuális firka?
Válasz továbbra sincs.
EREDMÉNY: NINCS EREDMÉNY
Azt hiszem, éppen elég időt adtam a szavazásra, miszerint nőszakaszos meet legyen, avagy szokásos blogsör. Eredményhirdetést akkorra ígértem, amikor a mintavételhez szükséges számadatok rendelkezésre állnak, azaz elég sok egyed nyomkodott. Ez a szám azonban nagyon nem akart gyarapodni, pedig jóval többen jártatok erre, mint amennyien végül nem voltatok restek megnyomni a gombot. Akik nyomtak, azoknak köszönet, akik nem, azoknak egy Gene Simmons-i nyelvnyújtás. :)
Ha valaki pedig kíváncsi, a vége az lett a nyomkodásnak, hogy legyen szokásos blogsör, ne akarjunk pletykálni. Hát, rendben, átmenetileg meghajlok a köz akarata előtt - amennyiben hét darab embert köznek lehet hívni -, egyelőre nem lesz kipletykálás.
Mondom: egyelőre. Holnap aztán lehet, hogy fogom magam és összetrombitálom az összes blogmacát. :)
Azt hiszem, éppen elég időt adtam a szavazásra, miszerint nőszakaszos meet legyen, avagy szokásos blogsör. Eredményhirdetést akkorra ígértem, amikor a mintavételhez szükséges számadatok rendelkezésre állnak, azaz elég sok egyed nyomkodott. Ez a szám azonban nagyon nem akart gyarapodni, pedig jóval többen jártatok erre, mint amennyien végül nem voltatok restek megnyomni a gombot. Akik nyomtak, azoknak köszönet, akik nem, azoknak egy Gene Simmons-i nyelvnyújtás. :)
Ha valaki pedig kíváncsi, a vége az lett a nyomkodásnak, hogy legyen szokásos blogsör, ne akarjunk pletykálni. Hát, rendben, átmenetileg meghajlok a köz akarata előtt - amennyiben hét darab embert köznek lehet hívni -, egyelőre nem lesz kipletykálás.
Mondom: egyelőre. Holnap aztán lehet, hogy fogom magam és összetrombitálom az összes blogmacát. :)
2002-09-14
THE CULT - AMERICAN GOTHIC
[BEYOND GOOD AND EVIL, 2001]
"Munka = no élet" - mondták nekem valamelyik nap. Ez teljesen igaz, mondanom sem kell, ezt mindenki tudja. Persze, megint nem panaszkodni akarok, mert még mindig imádom csinálni, felpörget, kicsattanóan jókedvű leszek tőle, egész nap borotvaélesen vág az agyam. Aztán hazajövök valamikor jó későn és két lehetőség van: vagy a különbejáratú, lelkesedésből vállalt dolgokkal folytatom az agypörgetést, vagy lepunnyadok.
Pedig annyi minden IGAZÁN fontosabb dolog lenne: halomban állnak a megválaszolatlan levelek, ropogósan új és ezer éves barátok várnak (?) némi életjelre tőlem. Illetve szeretném azt hinni, hogy várnak, és nem írtak le, nem húztak ki a listáról. Arról már nem is beszélve, hogy mennyivel jobb lenne személyesen találkozni velük és végre egy nagyot beszélgetni... De amikor végre-valahára össze tudok futni valamelyikükkel, mégis elmaradnak ezek a nagy beszélgetések, mert hirtelen csak az apró történéseket tárgyaljuk ki, aféle kivonatos módon, röviden pontokba szedve vázoljuk az eseményeket, aztán poénkodunk és hazamegyünk. Aztán egy-egy ballábas napon megkapom, hogy mennyire megváltoztam. Persze, biztosan én is változtam, hiszen mindig, mindannyian változunk, de elsősorban a körülmények változtak. Ugyanúgy szeretnék odafigyelni - és oda is figyelek - arra a pár, számomra nagyon fontos emberre, de már nem tudok a nap 24 órájában csak rájuk koncentrálni, magamra, a megváltozott körülményekre is kell, muszáj figyelni, mert ez is fontos. Fontos, hogy kicsit önzőbb legyek és ne csak a "mindig, mindent nyújtok" elvét gyakoroljam, ne csak a másikat tartsam szem előtt, hanem magamat is tartsam legalább olyan fontosnak.
Kíváncsi vagyok, hogy ha a dolgok rendeződnek, az életritmusom visszaáll valami elviselhető mértékben leterhelt mederbe, ki marad fent a rostán, kinek voltam ÉN is fontos, ki figyelt a ki nem mondott szavakra, kivel maradt meg a nagy beszélgetések elmaradása ellenére is az a megmagyarázhatatlan belső kapocs, ki vette észre, hogy hogyan, miben és miért változtam meg - egyszóval ki az, aki "csak" egy állomás volt az életemben és ki az, aki valóban BARÁT...
[BEYOND GOOD AND EVIL, 2001]
"Munka = no élet" - mondták nekem valamelyik nap. Ez teljesen igaz, mondanom sem kell, ezt mindenki tudja. Persze, megint nem panaszkodni akarok, mert még mindig imádom csinálni, felpörget, kicsattanóan jókedvű leszek tőle, egész nap borotvaélesen vág az agyam. Aztán hazajövök valamikor jó későn és két lehetőség van: vagy a különbejáratú, lelkesedésből vállalt dolgokkal folytatom az agypörgetést, vagy lepunnyadok.
Pedig annyi minden IGAZÁN fontosabb dolog lenne: halomban állnak a megválaszolatlan levelek, ropogósan új és ezer éves barátok várnak (?) némi életjelre tőlem. Illetve szeretném azt hinni, hogy várnak, és nem írtak le, nem húztak ki a listáról. Arról már nem is beszélve, hogy mennyivel jobb lenne személyesen találkozni velük és végre egy nagyot beszélgetni... De amikor végre-valahára össze tudok futni valamelyikükkel, mégis elmaradnak ezek a nagy beszélgetések, mert hirtelen csak az apró történéseket tárgyaljuk ki, aféle kivonatos módon, röviden pontokba szedve vázoljuk az eseményeket, aztán poénkodunk és hazamegyünk. Aztán egy-egy ballábas napon megkapom, hogy mennyire megváltoztam. Persze, biztosan én is változtam, hiszen mindig, mindannyian változunk, de elsősorban a körülmények változtak. Ugyanúgy szeretnék odafigyelni - és oda is figyelek - arra a pár, számomra nagyon fontos emberre, de már nem tudok a nap 24 órájában csak rájuk koncentrálni, magamra, a megváltozott körülményekre is kell, muszáj figyelni, mert ez is fontos. Fontos, hogy kicsit önzőbb legyek és ne csak a "mindig, mindent nyújtok" elvét gyakoroljam, ne csak a másikat tartsam szem előtt, hanem magamat is tartsam legalább olyan fontosnak.
Kíváncsi vagyok, hogy ha a dolgok rendeződnek, az életritmusom visszaáll valami elviselhető mértékben leterhelt mederbe, ki marad fent a rostán, kinek voltam ÉN is fontos, ki figyelt a ki nem mondott szavakra, kivel maradt meg a nagy beszélgetések elmaradása ellenére is az a megmagyarázhatatlan belső kapocs, ki vette észre, hogy hogyan, miben és miért változtam meg - egyszóval ki az, aki "csak" egy állomás volt az életemben és ki az, aki valóban BARÁT...
2002-09-09
MARILYN MANSON - LOVE SONG
[HOLY WOOD, 2000]
Azt hittem, ma semmire sem lesz időm, aztán tessék - valóban nem is lett. De nem azért, mert annyira kifutottam volna az időből, hanem mert felelőtlenül rákattintottam egy linkre és a site tartalma beszippantott, nem szabadultam, csak néztem, olvastam és ámultam. Ez az aljas site pedig nem más, mint Oroszország - szerintem - legdögösebb és legtartalmasabb netes kikötője, a Gothic.ru. Szerencsére az egész siteot lefordították angolra, így nem kellett küszködnöm a valaha általam jól beszélt, ám mára már az olvasásnál gázos cirill szöveggel.
Szóval van itt minden, mi a gothmániás szem-szájnak ingere, méghozzá tökéletesen rendezett és áttekinthető felbontásban: zene, mozi, képzőművészet, fotó, irodalom, valamint egy minden jelentős goth linket összefogó community is.
Engem jelenleg a képzőművészet, jobban mondva a netes alkotások fogtak meg leginkább. Amellett, hogy minden egyes művész fantasztikusan egyéni, van valami a stílus orosz művelőiben, ami minden alkotásban megjelenik: valami plusz szomorúság, reménytelenség, amely még mindig az elveszett és valószínűleg visszahozhatatlan aranykort siratja.
Arra persze nem volt időm, hogy az összes létező linket végignézzem, de abból a párból, amit láttam, máris találtam kiemelkedőeket. Az alkotóműhelyek közül engem leginkább a S.U.R. Realism, valamint a Silentium cuccai ámítanak el, az utóbbinak különösen a Horsetown címet viselő projectje.
Festőket és grafikusokat meg a végtelenségig sorolhatnék, úgyhogy ennek elkerülése érdekében inkább csak egyet említek: Dominius, akiről - anélkül, hogy bármit is tudnék róla - bátran állítom, hogy tényleg lélekből rajzol.
A ma esti vizuális élmények koronázatlan királya pedig egyértelműen a Cmart által elkövetett két flash-es alkotás, a Hic Incipit Tragoedia, illetve a Desperanzza. Kötelező, maximálisan szuggesztív darabok.
Ui: Sorry a méretes képekért, de ezt a kettőt egyszerűen muszáj volt idetolnom...
[HOLY WOOD, 2000]
Azt hittem, ma semmire sem lesz időm, aztán tessék - valóban nem is lett. De nem azért, mert annyira kifutottam volna az időből, hanem mert felelőtlenül rákattintottam egy linkre és a site tartalma beszippantott, nem szabadultam, csak néztem, olvastam és ámultam. Ez az aljas site pedig nem más, mint Oroszország - szerintem - legdögösebb és legtartalmasabb netes kikötője, a Gothic.ru. Szerencsére az egész siteot lefordították angolra, így nem kellett küszködnöm a valaha általam jól beszélt, ám mára már az olvasásnál gázos cirill szöveggel.
Szóval van itt minden, mi a gothmániás szem-szájnak ingere, méghozzá tökéletesen rendezett és áttekinthető felbontásban: zene, mozi, képzőművészet, fotó, irodalom, valamint egy minden jelentős goth linket összefogó community is.
Engem jelenleg a képzőművészet, jobban mondva a netes alkotások fogtak meg leginkább. Amellett, hogy minden egyes művész fantasztikusan egyéni, van valami a stílus orosz művelőiben, ami minden alkotásban megjelenik: valami plusz szomorúság, reménytelenség, amely még mindig az elveszett és valószínűleg visszahozhatatlan aranykort siratja.
Arra persze nem volt időm, hogy az összes létező linket végignézzem, de abból a párból, amit láttam, máris találtam kiemelkedőeket. Az alkotóműhelyek közül engem leginkább a S.U.R. Realism, valamint a Silentium cuccai ámítanak el, az utóbbinak különösen a Horsetown címet viselő projectje.
Festőket és grafikusokat meg a végtelenségig sorolhatnék, úgyhogy ennek elkerülése érdekében inkább csak egyet említek: Dominius, akiről - anélkül, hogy bármit is tudnék róla - bátran állítom, hogy tényleg lélekből rajzol.
A ma esti vizuális élmények koronázatlan királya pedig egyértelműen a Cmart által elkövetett két flash-es alkotás, a Hic Incipit Tragoedia, illetve a Desperanzza. Kötelező, maximálisan szuggesztív darabok.
Ui: Sorry a méretes képekért, de ezt a kettőt egyszerűen muszáj volt idetolnom...
2002-09-08
CRADLE OF FILTH - A GOTHIC ROMANCE
[DUSK & HER EMBRACE, 1996]
"Erotic, laden fantasies amid this warm autumn night
She lulled me away from the rich masquerade
And together we clung in the bloodletting moonlight"
Régen volt már élménymegosztás a hétvégi zenés kiruccanásokról - most sem az következik. A helyszín a régi, az élmények viszont minden alkalommal újak és egyre meghökkentőbbek.
Hogy kicsi a világ, az banális közhely - ráadásul az utóbbi időben ebből a tényből volt untig sok tapasztalat -, de hogy ennyire kicsi, azt nem hittem volna. Mit sem sejtve mulat az ember lánya, nézelődik jobbra-balra, egyszer csak ismerős arcot fedez fel. Ráadásul olyan arcot, amire a legkevésbé számít ebben a piciny országban... Tegnap este ugyanis nem más tette tiszteletét, mint Dani Filth, a Cradle of Filth frontembere.
Publikus apropója egy darab sem volt a látogatásának, egyszerűen szórakozott és szemmel láthatóan nagyon jól érezte magát. Közvetlen volt és jó fej, na meg ráadásul - valószínűleg a gyengébb lelkületűek kedvéért - vakolatmentes, tehát határozottan úgy nézett ki, mint egy élő ember, nem pedig mint egy kriptaszökevény. Pedig valljuk be, úgy sem rossz... :)
Az ember tátott szájjal bámuló rajongó lánya ilyenkor meg összeszedi minden bátorságát, támad, kommunikál, ominózus gyűrűarmadát közelről szemléz és egy kellemes embert megismerve, vigyorgó fejjel távozik, az emléket pedig beteszi az avarillatú, "Megismételhetetlen pillanatok" feliratú memóriaegységbe...
[DUSK & HER EMBRACE, 1996]
"Erotic, laden fantasies amid this warm autumn night
She lulled me away from the rich masquerade
And together we clung in the bloodletting moonlight"
Régen volt már élménymegosztás a hétvégi zenés kiruccanásokról - most sem az következik. A helyszín a régi, az élmények viszont minden alkalommal újak és egyre meghökkentőbbek.
Hogy kicsi a világ, az banális közhely - ráadásul az utóbbi időben ebből a tényből volt untig sok tapasztalat -, de hogy ennyire kicsi, azt nem hittem volna. Mit sem sejtve mulat az ember lánya, nézelődik jobbra-balra, egyszer csak ismerős arcot fedez fel. Ráadásul olyan arcot, amire a legkevésbé számít ebben a piciny országban... Tegnap este ugyanis nem más tette tiszteletét, mint Dani Filth, a Cradle of Filth frontembere.
Publikus apropója egy darab sem volt a látogatásának, egyszerűen szórakozott és szemmel láthatóan nagyon jól érezte magát. Közvetlen volt és jó fej, na meg ráadásul - valószínűleg a gyengébb lelkületűek kedvéért - vakolatmentes, tehát határozottan úgy nézett ki, mint egy élő ember, nem pedig mint egy kriptaszökevény. Pedig valljuk be, úgy sem rossz... :)
Az ember tátott szájjal bámuló rajongó lánya ilyenkor meg összeszedi minden bátorságát, támad, kommunikál, ominózus gyűrűarmadát közelről szemléz és egy kellemes embert megismerve, vigyorgó fejjel távozik, az emléket pedig beteszi az avarillatú, "Megismételhetetlen pillanatok" feliratú memóriaegységbe...
2002-09-03
N/A
Ambivalens érzések minden fronton, minden típusú kapcsolatban, ezek meg ambivalens viselkedéseket, percről-percre változó hangulatokat szülnek... Röviden és tömören így foglalható össze jelenleg a lelkivilágom, amire most dafke elegánsan és felsőbbrendűen teszek, kérem tisztelettel. Úgy csinálok, mint aki rohadt felszínes és semmi nem érinti meg, nem fáj semmi, minden a legnagyobb rendben, ahogy esik, úgy puffan, ha beledöglik a puffanásba, akkor is. Ja, struccpolitika, de jelenleg nem tudok jobbat... mint a röhögést.
Ahhoz meg itt van és tökéletes a "csöppet" agresszív és véres Happy Tree Friends, egyétek, minden kisfilm egy külön pszichológiai tanulmányt érdemelne.
Amúgy meg minden kedves látogatóm érezze magát kőkeményen a földbe döngölve, mert itt hirtelen balra nem akarnak gyűlni a szavazatok! Tessék nyomkurászni a gombokat, azt a rézfánfütyülő lusta mindenit! :)
Ambivalens érzések minden fronton, minden típusú kapcsolatban, ezek meg ambivalens viselkedéseket, percről-percre változó hangulatokat szülnek... Röviden és tömören így foglalható össze jelenleg a lelkivilágom, amire most dafke elegánsan és felsőbbrendűen teszek, kérem tisztelettel. Úgy csinálok, mint aki rohadt felszínes és semmi nem érinti meg, nem fáj semmi, minden a legnagyobb rendben, ahogy esik, úgy puffan, ha beledöglik a puffanásba, akkor is. Ja, struccpolitika, de jelenleg nem tudok jobbat... mint a röhögést.
Ahhoz meg itt van és tökéletes a "csöppet" agresszív és véres Happy Tree Friends, egyétek, minden kisfilm egy külön pszichológiai tanulmányt érdemelne.
Amúgy meg minden kedves látogatóm érezze magát kőkeményen a földbe döngölve, mert itt hirtelen balra nem akarnak gyűlni a szavazatok! Tessék nyomkurászni a gombokat, azt a rézfánfütyülő lusta mindenit! :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)