2002-10-29

I'M STILL ALIVE!
 

"Ez mostanában erősen el van maradva az aktualitásoktól..." - kaptam meg a finom letolást a minap. Mit mondjak, igaz. De pont te mondod? :) Ha valakinek tudnia kellene, mi történt az utóbbi időben, akkor te vagy az. Mert én nem tudom. Belekiabálni a világba pláne nem, hiszen ha én sem tudom, mi ez, másnak még annyi sejtése sincs... Nem ez, nem az, de nem is csak amaz. Félelem, bátorság, lelkiismeretfurdalás, vonzalom, bizalom, na meg egy hatalmas adag őszinteség biztos van benne. Pontosabb választ valószínűleg te sem tudsz, de ez nem is baj. Vannak dolgok, amikre nem kell válaszolni. Az idő majd megadja a választ.
Furcsa dolgokat képes produkálni az élet, jót és rosszat, na meg persze váratlant egyaránt. A rosszban egyikünk sem volt kispályás mostanság, a váratlant - sokszorosan - meghozta a közelmúlt, úgyhogy ideje, hogy mostmár valami jó is történjen. És hogy mi van a háttérben? Sors, végzet, véletlen, Isten ujja, avagy mezei racionalitás - számít ez? Így történt. Egyben viszont biztos vagyok: semmi sem történik ok és cél nélkül.
Kiderítjük, miért van és mire jó ez az egész? :)

2002-10-15

KEDD, AZAZ... TESSÉK TUDNI!
 

Ha a tegnapi napra azt mondtam, hogy könnyek visszatartásával küzdöttem, akkor ma mit mondjak... Pedig a tegnap esti gyógyító sírás nagyon jót tett, bár bedagadt és csíkra gyógyult szemmel, de azért sokszorosan vidámabban tekintgettem a világba és eszem ágában sem volt átvinni a tegnap hangulatát mára is. Egészen addig, amíg el nem kezdtem olvasgatni azokat a maileket, amiket a tegnap esti bejegyzés indukált... A részvét megnyilvánulása egy dolog - bár hangsúlyozom, nem ezért írtam, csupán egyszerűen kibukott -, amin sokkal inkább elámultam, hogy mintha ezzel kinyitottam volna egy nagy zsilipet. Olyan személyes történeteket meséltetek el, olyan bizalmat szavaztatok nekem, amit nem tudom, mivel érdemeltem ki. Ennek megfelelően csupa botor válaszlevelet küldözgettem, mert hát hogyan tudnék az élet legfontosabb dolgaira - sőt néhol magára az Életre - reagálni vagy akár csak a kiváltott érzelmekhez közelítő szavakat találni?! Nem találtam, bocsássátok ezt meg nekem. Azonban ha megtiszteltetek a bizalmatokkal, akkor valószínűleg érzitek, hogy képes vagyok átérezni és nem elsiklani felette... Csodálatos emberek vagytok egytől-egyig és nem tudom megfelelően megköszönni mindezt.

Na de vidámodjunk, vagy legalábbis próbáljuk meg elterelni a gondolatainkat az igazán fontos dolgokról...
Jelentem, lehet gratulálni, mert hivatalosan is középvezető, vagy mi a rák lettem. A drága jó cégemet tekintve ez elég nagy dolog és büszke is vagyok rá. Na nem az elért szintre, sokkal inkább az elérés mikéntjére: helyezkedés, taposás és seggnyalás nélkül ment a dolog. Szóval meglepő, de néha értékelik a sok és kitartó munkát.
Tehát a tény örömteli, azonban az eljárás maga és a kivitelezés hagyott némi kívánnivalót maga után... A felsővezetés ugyanis úgy ítélte meg, hogy elég, ha egy körmailben világgá kürtöli az új szervezeti struktúrát és csókolom. Jó-jó, fű alatt és egymás között gyakorlatilag már nyílt titok volt a dolog, na de mégis, nem illett volna erről megkérdezni például engem? Mások, eddigi középvezetők visszaminősítéséről és ennek erkölcsi-etikai velejáróiról már nem is beszélve... A megkérdezés elmaradásának oka természetesen teljesen evidens, nem is vésem le, mindenkinek a fantáziájára bízom - nem kell hozzá túl sok, csak néhány, corporate ass-ként eltöltött év. Azért kicsit segítek: ebben nekem egyelőre annyi a nyereség, hogy van jogom még többet és még tovább dolgozni, hivatalosan is egy egész csoport terhét vinni és mindenért vállalni a felelősséget. A pozitív kicsengések és velejárók valahogy a nagy némaságban elmaradtak...
Dehát valódi corporate ass-ként azt kell mondanom - és mert tényleg értékelem a cégem és szeretek ott dolgozni -, hogy remélhetőleg előbb-utóbb ezt a szépséghibát is orvosolni fogják. :)

És akkor a végére egy még vidámabb dolog: a péntek! Mert buli az lesz megint, szokásos hely, minden szokásos, még az is, hogy ne kelljen külön meghívó, mindenki hivatalos!

LD-50 PARTY #3
Helyszín: Marco Polo Club, VII. Nyár u. 6.
Időpont: 2002. október 18., péntek, 21:00 órától kifulladásig
Belépő: 500HUF
DJ'k: d4m4g3 + Zero

2002-10-14

THE CULT - NICO
[BEYOND GOOD AND EVIL, 2001]

Köszönöm mindenkinek, aki akár mail, akár susmus (aka sms), akár egyéb formában vette a fáradtságot és arra biztatott, hogy semmiképpen se hagyjam abba az írogatást. Sok kellemes, sőt, meghökkentően kellemes csalódást hozott ez a téma, mert olyanoktól kaptam figyelmet, olyanok éreztek rá a hangulatomra, akiktől a legkevésbé sem vártam, miután igen kevéssé ismernek. Természetesen némi keserűség is vegyült a dologba, mert voltak bizony olyanok is, akik hiába ismernek már jó ideje, hiába sorolom őket a barát kategóriába - amely fogalom nálam különös becsben áll és nem dobálódzom egykönnyen vele -, mégsem érezték, hogy milyen jól esne tőlük egy-két bíztató szó, még ha csak felszínesen is. Természetesen ettől nem fog megszűnni a barát mivoltuk, de hogy sok mindent át kell értékelnem és újra kell gondolnom, az biztos.

Aztán drága blogbarátnőmtől kaptam egy olyan mailt, amelynek olvasásakor szabályszerűen könny szökött a szemembe... Nem idézem, mert más úgysem érthetné, de ámulattal tölt el, hogy egy tucat levél, valamint egy-két találkozás után hogyan érezhet rá valaki a másikra ilyen szinten? A válasz könnyű, a mindennapos gyakorlat ebből a tantárgyból viszont annál ritkább: odafigyeléssel. Nálam ez természetes, azaz ha bárkivel, bármilyen színű-szagú-rangú kapcsolatba kerülök, kérés nélkül is a maximális figyelmemet élvezi. A másik oldaltól, kölcsönösségi alapon ezt lehetetlen elvárni, nem is tettem soha, mindig is tisztában voltam azzal, hogy én vagyok abnormális ebből a szempontból. De amikor az ember megkapja kéretlenül és váratlanul valakitől, annál nagyobb ajándékot nem is kívánhatna. Köszönöm. :)

Hey Nico, stay strong in this world
My girl, ignore their cold words
The song of your heart's so true
The sigh is a way for you
Hey Nico, stay strong in this world


"Mindig végleg búcsúzunk."
Ezt is nála olvastam. És ha azt mondom, egész nap hadakoztam egy-két könnycseppel, illetve azok visszatartásával, akkor gondolom evidens, hogy ez a tőmondat betette a nagykaput és nem érdekelt a környezet véleménye, szabadjára engedtem a sós vizet...
Lassan 12 éve, de még mindig olyan érzés, mintha tegnap lett volna. Rutinműtét, mondta mindenki, pár nap és el is felejtitek. Az orvos jó barát, te is nála születtél és túlélted - viccelődtek velem. Bennem mégis ott mocorgott valami megmagyarázhatatlan feszültség, az érzés, ami oly sokszor kerített már hatalmába, hogy nem tudom mi, de VALAMI történni fog. Aztán eljött az utolsó délután, látogatás, minden rendben van, mindent tökéletesen előkészítettünk - mondták az orvosok, semmi baj nem lehet. Ő mosolygott és vidám volt, mint mindig, hülyéskedtünk, ahogy annyiszor tettük feszült helyzetben, mintha csak a barátnőm lenne. "Holnapután találkozunk" - mondta Ő, én pedig hittem neki, hiszen Ő volt az Őszinteség, a Becsület, a megtestestült stabilitás az életemben. Kikísért, megölteltük egymást - és akkor a világ minden bizonyosságával, de kimondatlanul tudtuk, hiszen ilyet kimondani nem lehet. Én sírtam, úgy, mint azelőtt soha, Ő vígasztalt. "Jól meglesztek" - mondta mosolyogva. A kapuból még egyszer visszafordultam, Ő még mindig ott állt. Halvány mosolyt erőltettem magamra, integettem.
Akkor láttam utoljára az Édesanyám.

2002-10-13

FIELDS OF THE NEPHILIM - FOR HER LIGHT
[ELIZIUM, 1990]

Illusions borne of the air
Something seems so precious there
I'll elude you, I will lose you
As rehearsal of my despair


Már magam is unom, de megint csak az a kérdés: mi a fenének nekem ez a blog? Semmi értelme, sűrűbb frissítéselmaradási ok az időhiány, ritkább a kedvhiány, avagy a grafománia eltűnte. Az ég világon senki nem tud meg rólam ebből aztán semmit, sem tényeket, sem történéseket, sem gondolatokat. Főleg, ha beleolvasok az offline, azaz kézzel írott naplómba (igen, van nekem olyanom is). Összehasonlítva a kettőt először a röhögőgörcs kerülget, látva a különbséget, utána egyértelműen látom, hogy evidens, az online változatot be kellene fejezni...
De ha ezt ennyire tudom, mi tart vissza? Passz... Illetve nem passz. Általában az, hogy néha-néha előtör belőlem a közlési vágy és akkor jó, hogy van nekem ilyenem is. Mostanában pedig egyértelműen az - amit mindig is reméltem és vártam ettől a falfirkától -, hogy kezd kialakulni végre egy kis csapat, akik időről-időre személyesen is találkoznak, jól érzik magukat, tehát egy kellemes kis baráti kör-kezdemény. Namost ebből a legkevésbé sem akarnék kimaradni, mert van pár fantasztikus ember, akik ennek a feleslegességnek köszönhetően kerültek be az életembe.
Egyszóval: segítség! Mi legyen?

2002-10-08

MŰSZÁLTIME
 

Semmi, de semmi időm, de főleg kedvem mostanság írogatni, a grafomániám téli álmot alszik. Pedig lenne miről mesélni, többek között egy újabb frenetikusan jól sikerült hétvégéről, de akkor sem mondok semmit. Sokkal inkább van kedvem a személyes kontaktushoz, elkapható vagyok az alább részletezett helyszínen és időpontban. Gyertek, ne kelljen külön meghívó, már csak azért is, mert előreláthatólag megint egy jó kis bloggermeetről lesz szó... :)

LD-50 PARTY #2
Helyszín: Marco Polo Club, VII. Nyár u. 6.
Időpont: 2002. október 11., péntek, 21:00 órától kifulladásig
Belépő: 500HUF
Fellépő: Holt Költők Társasága
DJ'k: d4m4g3 + Mechanova