HIHETÜNK NEKIK?
2002-06-28 16:09:00: Új kedvezmények az internetezőknek
A Matáv az informatikai minisztérium támogatási rendszerének megfelelően új csomagokat, köztük egy kedvezményes éjszakai internettarifát vezet be, ami a hatósági árakhoz képest 85 százalékkal olcsóbb lesz. Az új csomagokat augusztus 1-jétől lehet igénybevenni, ezért a Matáv a 150 Ft-os díjkedvezményt nem július 1-jétől, hanem augusztus 1-jétől szünteti meg.

N/A
Megnyugtatok minden aggódó lelket, még vagyok, sőt, teljesen jól vagyok, csak mostanság (na jó, jó régen) nincs írhatnékom. De ne temessetek, a szándék töretlen, úgyhogy majdcsak... csak... csak...
De ma még nem. ;)

PINK FLOYD - HEY YOU
[THE WALL, 1979]
Hey you,
Out there in the cold,
Getting lonely, getting old,
Can you feel me?
Hey you,
Standing in the aisle,
With itchy feet and fading smile,
Can you feel me?
Hey you,
Don't help them to bury the light.
Don't give in without a fight.

Hey you,
Out there on your own,
Sitting naked by the phone,
Would you touch me?
Hey you,
With your ear against the wall,
Waiting for someone to call out,
Would you touch me?
Hey you,
Would you help me to carry the stone?
Open your heart, I'm coming home.

But it was only fantasy.
The wall was too high, as you can see.
No matter how he tried he could not break free.
And the worms ate into his brain.

Hey you,
Out there on the road,
Always doing what you're told,
Can you help me?
Hey you,
Out there beyond the wall,
Breaking bottles in the hall,
Can you help me?
Hey you,
Don't tell me there's no hope at all.
Together we stand, divided we fall.

THE 69 EYES - STIGMATA
[PARIS KILLS, 2002]
Valamelyik nap valaki elkapott és a falhoz szegezett, hogy ő jó pár blogot elolvasott, és milyen jó, hogy egy élő elkövetőtől kérdezheti meg, hogy mégis mire jó ez az egész? Nahát mintha csak az ő kívánságára írta volna ki TJP nagymester a blogdefiníciós közvéleménykutatást.
Ott biztos ahány ember - akarom mondani, ahány blogger -, annyiféle válasz lesz, én azt mondtam az érdeklődőnek, hogy nevezhetjük pótcselekvésnek is, de szerintem nem más, mint egy nagy átverés - önmagunk átverése. Mégpedig azért, mert ha elfogadjuk azt az alapdefiníciót, miszerint a blog "online én kicsi naplóm", akkor természetes lenne, hogy mindenki olyan őszinte legyen, amennyire a csövön kifér. Persze ez nem várható el senkitől, hiszen mi köze hozzám vadidegen olvasóknak? Személy szerint én még a nagy átlagnál is kevésbé avatom be a mindennapjaimba és a gondolataimba az erre tévedőket, nem is áll továbbra sem szándékomban, ergo nem is tartom magam a szó klasszikus értelmében vett bloggernek. Szonitól meg is kaptam pár napja, hogy ha nem ismerne, az oldal alapján azt hinné, hogy egy fullblack-cyber-fém nőci vagyok. Ha bárkinek ez a véleménye, nem baj, mivel ez IS vagyok. De ha netán valaki kíváncsi RÁM, az innen biztosan nem fog megismerni - esetleg indítson egy maillel. :)
Na amiért ez az egész most felmerült, az Damage mai Műszál-beli blogelemzése, amiben azt részletezte, hogy a blog többek között nagyon jó forrásnak, mivel egy-egy témában szakértőkre bukkanhat bárki, és ilyen tekintetben én - ha nem is totálisan, de - "rock blogot" csinálok. Abszolút egyetértek vele. Na jó, nem kizárólag rock, van itt metal és gothic cucc is tisztességesen, de hogy a rockon alapuló zenéket kedvelem és próbálom népszerűsíteni, az egyértelmű, arról nem is beszélve, hogy a zenei téma a legerősebb ezen az oldalon.
Úgyhogy szeretnék tartani egy gyors kis közvéleménykutatást én is: aki úgy gondolja, legyen több ez meg az (magáncucc nem lesz több, ezt leszögezem! :D), az nyomjon ide, aki pedig még több - esetleg kizárólag - zenét akar, erre pittyentsen.

DARK TRANQUILLITY - MONOCHROMATIC STAINS
[DAMAGE DONE, 2002]
A legjobb dolgok egyike üvöltő fejfájásra ébredni, amit a hajnali orkántól bevágódó ablak robaja tud okozni. Ezután az ébresztésért felelős koffein nyugodtan mellőzhető lenne, az utána való tapogatózás teljesen felesleges, ám a bevett napindító rítushoz hozzátartozó dolog.
Ahogy aztán az is, hogy a reggeli frissítő kádátúszás után az első teendők egyike a dög bekapcsolása - ha a dög is úgy akarja. Adott esetben a dög egy igen jól karbantartott és eddig különösebb zökkenők nélkül működő masinéria volt. Ma reggel viszont őnagysága (igen, a számítógépek HATÁROZOTTAN nőneműek) megmakacsolta magát. Illetve nem is teljes valójában, csak a karja rándult görcsbe, azaz az egér nem akarta az igazat. Na jó - gondoltam sztoikus nyugalommal -, biztos érzékeny a frontokra, amik határozottan erőteljesen vonulgatnak a fejünk felett jobbra-balra, adjunk neki még egy esélyt és induljunk újra. Ezen nagylelkűségemen a nagyságosasszony meghatódhatott, mivel működött is a bigyó. Megnyugodtam - teljes három másodpercre. Akkor látom, hogy nem látom a dög agyának jelentősebb részét, azaz a fontosabb motyókat tartalmazó partíciót. Ekkor már kezdtem nyugtalankodni, itt valami nagyon nem kóser. Újabb nekifutás, partíció van, egér nincs. Na mégegyszer - megint fordítva. Eljátszadoztunk így egy darabig - mindezt hol habos fogkefével a szájban, hol harisnyarángatás közben, hol félig kivakolt fejjel. Az idő azonban vészesen rohant, úgyhogy nekem is rohannom kellett, tehát a csatát kénytelen-kelletlen, nőiesen schwarzis "I'll be back, te büdös szuka!" sziszegés közepette fel kellett adnom.
Napközben, a ráérős perceimben agyban kutattam megfelelő ló-, izé, dögdoktor után, mert hát férfiasan bevallom, a hardware-ről annyit tudok, hogy egy olyan létező valami, amihez én tök hülye vagyok. Gondoltam boldog-boldogtalanra, aztán megállapodtam sógornál, ha ma már úgyis felénk hozza a rosszsorsa, hát vessen egy pillantást idegbetegségem okozójára. Vetett. Nem egyet, sokat. Sok-sok restart, sok-sok "működj már, te utolsó *****!", "mi a túró bajod van?!" után csüggedten néztünk egymásra, ez nem akarja az igazat.
További ötlet híján tehát elzártuk a jelek szerint haldokló, és immárom rosszindulatúan és nemes egyszerűséggel levéntyúkozott gépet, és megállapodtunk egy hétvégi nagygenerálban. A klán többi tagja azonban mit sem tudott a küzdelemről és hazaérkezése után beizzította a masinát - és lőn világosság, lőn egér és lőn összes nyamvadt partíció. Itt tartunk most: minden működik, minden szép és minden jó. Mindenesetre - a fiatalkori infarktus elkerülése érdekében - karnyújtásnyira helyeztem a leghatékonyabb dögjavító kézikészüléket.

MŰSZÁLMENTES PAMUT
Vagy mégsem?
Remélhetőleg nem, I. ugyanis élőben, bele az éterbe, letagadhatatlanul és visszavonhatatlanul megígérte a műsor elején, hogy nem hagy minket, megátalkodottakat szokásos heti betevő nélkül. Hát, úgy legyen, én hiszek neki. :)
Az okot, hogy miért is Műszálmentes ma a Pamut, valószínűleg mindenki vágja már, dehát itt is, így is, most is kívánjunk több nagy kalappal Damage-nek a holnapi államvizsgájához - bár hozzáteszem, bennem a legkisebb kétely sincs afelől, hogy sima ügy lesz. :)

Azonkívül tervbe van véve itt is egy designváltás. Jön a nyár, ideje megújulni, de főleg azért, mert unom ezt a pirospozsgást. Bár attól tartok, ami - egyelőre csak - a fejemben kezd körvonalazódni, közel sem lesz nyári zápor könnyedségű dolog. Talán előrevetít némit a stílusból a Mr. A-nál látható, személyiségem jelenlegi lényegét totálisan kifejező ikonocska. :D
Na, back to da lényeg: deadline nincs, ígéret még kevésbé, majd amikor időm, kedvem és egyebem lesz rá, akkor, de mindenki készüljön fel a legrosszabbra.

Most pedig jöjjön egy-két vegyesség, mert olyan régen volt.
Először is itt van némi vizuális kézikönyv, hogy hogyan ne vezessünk - nem olyan egyértelmű, mint ahogy tűnik... Ez meg a világ legkisebb website-ja, elég pihentagyú, de nagy ötlet... Aztán már itt van a karácsonyi kötelező eyecandy trailere: Gyűrűk ura - A két torony. Végül egy abszolút elismerést érdemlő site: Out of Target, nem mondok róla semmit, nézzétek meg, egyszerűen csúcs!

És végül - külön kiemelve - zeneőrülteknek NAGYON ajánlom a metalisten Manowar legújabb albumát, a Warriors Of The World-öt. Recenzió remélhetőleg majd lesz, egyelőre keresem a szavakat és a jelzőket, mert igazán kifejezőek erre a munkára nincsenek...

AMORPHIS - DIVINITY
[TUONELA, 1998]
Nahát úgy látszik, nagy mesemondóra és nagy főhösre bukkantam. Árpi csodálatos akcióinak ugyanis folytatása van. Aki pár nappal ezelőtt kihagyta, pótolja be, érdemes. De az alábbi - bár meglehetősen hosszú - történet is megéri a végigrágást, rekeszizomerősítés szempontjából mindenképp.
Az írót, valamint Árpi további csodás kalandjait pedig változatlanul keresem. :)

ÁRPI ÉS A BALATON

Nyár. Nyaralás. A budapestiek tudják, milyen érzés megszabadulni a Rákóczi úton araszoló 7-es busz heringkonzerv-feelingjétől és a metrón a lábadra lépő, "fokhagymát reggeliztem pálinkával" típusú emberektől. Ilyenkor az ember lazít, és néha ökörségeket csinál. Árpi persze a szokásosnál is nagyobbakat.
Az volt a gond, hogy nem volt autó (az ezeröcsi ugye megreccsent előző nyáron). Sebaj, Árpi nagypapija szívesen odaadja az ezeréves Varnyút.
Megy? Megy, csak nincs műszakija, de ha lejöttök érte a Balatonra, vihetitek, a faluban, kertek alatt lehet vele menni.
Ez Árpinál soha nem volt akadály, úgyhogy irány a pályaudvar.
Reggel 8-ra volt megbeszélve a találka, annak ellenére, hogy a vonat csak egy órával később indult. Azért kellett ilyen korán, mert "majd becserkészünk egy-két vadat, hogy ne legyen olyan unalmas az út. Majd Árpi bácsi megtanít a fortélyokra!" Megemlítettem, hogy köszönöm, boldogulok egyedül is, de persze fölöslegesen. "Nyár van apám, érted?! Ilyenkor nincs cicózás!" Ez az indulás előtti napon történt, és - ismerve Árpit - nem sok jóra számítottam másnap, de ő megígérte, hogy kivételesen normális lesz. Persze én értem oda előbb és vártam. Az járt a fejemben, hogy lehet, hogy mégsem lesz semmi gond Árpival, tanult az elmúlt nyár hülyeségeiből és normális lesz tényleg. Alapvetően azért rendes gyerek, csak hát kicsit hülye.
Na, idáig jutottam Árpi tömjénezésével, amikor ezt hallom, reszelos hangon: "Gyerünk Janó, meg tudod csinálni! Mondjad neki a ribogzisat!" Ez meg mi lehet? Odaballagok a lépcsőhöz, ahonnan lelátni az aluljáróhoz, és mit látok? Természetesen Árpit, ahogy röhög, két torzonborz fickót és elég szép tömeget körülöttük. (Árpi a vonaton mesélte el, hogy a nagypapának szánt pálinkában fogadott két szerencsétlen csövessel, hogy nem tudják elmondani három egymás utáni nőnek, hogy "pici, parányi dezoxiribonukleinsav-darabka vagyok, de te hívhatsz génnek".)
Amikor odaértem, ezt láttam: Árpi röhög, az egyik torzonborz odalép egy középkorú nőhöz és elkezdi, hogy "kicsi ribogzi vagyok, hívjá' g-nek!" A nőn látszik, hogy egy szót sem ért az egészből, és riadt szemekkel keresi a menekülés útját. A csöves áll előtte és néz Árpira, hogy jól csinálta-e. De ő kegyetlen és int, hogy nem jó, gyerünk a következőhöz. Közben persze röhög az idiótája. Ezen elmulatott volna egy darabig, ha nem cibálom el onnan. A csöveseknek odaadta a pálinkát és mentünk jegyet venni.
Jó nagy a sor, várhatunk. Azaz várhatnánk, ha Árpi nem lenne Árpi. Elővesz egy papírlapot és átcsörtet a tömegen:
- Elnézést, szabad lesz? Itt dolgozom, köszönöm. - és odafurakszik a pénztárhoz.
- Csókolom, Marika, meghoztam az új kérdőívet, tessék kitölteni, viszem fel az irodába - ordítja, hogy mindenki hallja, majd suttogva:
- Két diákot kérek, Kiliánig.
A pénztáros néz rá nagy szemmel és kiszól jó hangosan:
- Hova kéri a két diákot?
Árpi próbál úgy nézni, mint Garfield, amikor megeszi Jon kajáját és mosolyogva magyaráz a tömegnek:
- Ez a Marika, milyen vicces asszony!
- Kiliánig... - suttogja. Az emberek röhögnek, mert mindenki hallotta a pénztárost, de úgy látszik, jó kedvük van, mert nem verik meg. Megúsztuk.
A vonaton nem sok minden történt, attól eltekintve, hogy Árpi szóba elegyedett egy öregasszonnyal, akiről kiderült, hogy most megy vissza a falujába, ahonnan 74 évig ki sem mozdult.
- Nem tetszett soha vonaton ülni?
- Nem, a menyem hozott fel Pestre kocsival.
Árpinak majdnem sikerült rádumálnia, hogy húzza meg a vészféket, mert ő rosszul van. Szerencsére az utasok nem engedték.
Megérkeztünk. Árpi első dolga volt - az elfogyasztott jelentős sörmennyiség hatására -, hogy teli torokból elkezdett ordítani kifelé a vonatablakból:
- Megjöttünk, reszkess Balaton!
Két rendőr sétált a peronon, akik erre rögtön megfordultak és méregették Árpit. Szerencsére az egyikük rádiója megszólalt és elsiettek. Pechemre Árpi még utánuk kiabált:
- Megijedtetek, mi?!
Reméltem, hogy már nem hallják - de mint később megtudtuk, hallották.
Szóltam Árpinak, hogy kéne szerezni egy üveg pálinkát a nagyapjának, ha már megígérte, cserébe a kocsiért, mert a miénk ottmaradt a csöveseknél. Árpi szerint nem jó a bolti pálinka, mert az öreg csak házit iszik, de nem baj, mert egy ismerőse otthon csinál pálinkát, majd tőle szerzünk. Elmentünk hozzá, de kiderült, hogy nincs pálinka, ellenben kaptunk egy üveg 96%-os etilalkoholt.
- Nem baj. - mondta Árpi - Majd rakunk bele fűszert és olyan lesz, mint a vodka, nagyfater úgysem tudja, mi az.
Na, ennek fejében vettünk egy zacskó sót és beleszórtunk egy csomót az alkoholba. Árpi egy kicsit leöntött belőle és felengedte vízzel, hogy mégse legyen olyan erős (egy liter alkoholba két ujjnyi vizet...).
Elmentünk a nagyszülőkhöz. Előkerül a "vodka".
- Na, nagyfater, ilyet még nem ittál, ez szibériai vodka, az elvtársaktól hozattam külön neked!
- Há', dehogynem, ittam én mán, Árpikám - így a nagyfater. Hoppá! Most mi lesz?
- Ööö, nagyfater, óvatosan, mert ez nagyon erős, ez nem sima vodka...
- Ugyan, Árpikám, egy vodka nem lehet olyan erős, mint az én házi szilvám! - és meghúzta az üveget. Én készülök rá, hogy kiugrik a szeme és kiköpi a protkót, de ő csak megrázza a fejét:
- Hinnye, a keservit, ennek aztán van huzatja! - mondja és még egyet kortyol!
Kimegy pohárért, hogy igyunk mi is a megérkezésre. Én próbálok tiltakozni, de Árpi szerint innunk kell, mert különben megsértődik és nincs autó.
Visszajön az öreg, tölt, egészségünkre. Én bedöntöm a számba, de nem nyelem le - nem vészes, csak mintha olvadt acéllal öblögetnék. Árpi lenyeli hősiesen. Elvörösödik, könnybe lábad a szeme, de próbálja tartani magát. Amikor a nagyapja újat tölt, én kiköpöm az egészet a hervadozó szobapálma cserepébe - annak úgyis annyi alapon. Újabb kör után Árpi már csak párás szemekkel néz maga elé. Tőlem a szerencsétlen pálma újabb adagot kap. Próbálom felhozni az autó témát, de a nagypapi újabb kört tölt. Árpi matt részeg, én pedig nem tudom kiköpni, mert a nagyapja engem néz.
- Aztán fiam, te hova valósi vagy?
- Hmhhmmhhm - mondom.
Árpi megmenti a helyzetet, mert elereszt egy olyan böfögést, hogy a nagyapja ősz haja megrebben és a kutya elkezd vonyítani az udvaron.
- Ez derék volt, Árpikám! Látom, szereted a jófajta italt.
Sikerül rávennem őket, hogy tápászkodjanak fel. Elindultunk a garázs felé és útközben az öreg magyaráz:
- Aztán Árpikám, ez nem valami úri autó, tudod. Öreg már, viseltes, de azért jól szolgál.
Árpi ebben a pillanatban lefejeli a fűzfa alacsony ágát és elterül, mint egy béka. Az öreg észre sem veszi, megyünk tovább a garázshoz. Kinyílik a garázsajtó és eláll a lélegzetem...
Álltam a garázsajtóban és csak bámultam. Középen állt egy barna színű rozsdahalmaz, ami valamikor talán egy autó lehetett, amíg nem érte nehéztüzérségi támadás és nem locsolták le valami erősen korrodáló anyaggal. Arra gondoltam, hogy még egy MÉH-telepen is elhajtanának vele minket a francba, nemhogy ebbe valaha két nő be fog ülni - annyira azért senkit nem lehet leitatni. A dolgot tetézte, hogy az autónak kellemes hasmenés színe volt. Ezt ma úgy mondanák, "hamvas, oszi erdo-metál". Egyébként az egész garázs úgy nézett ki, mint egy lepusztult ócskavastelep. Körben a polcok tele voltak zsúfolva ezer éves, olajos, pókhálós autó- és ki tudja, milyen alkatrésszel.
Ekkor ért oda Árpi, fején egy púppal, amiből vidáman csordogált a vér az arcára. Egyébként tök sáros volt, mert a fűzfának köszönhetoen beesett a virágágyásba, ahonnan - a "vodka" hatására - csak nagy nehézségek árán szabadult. Láthatóan ez őt nem zavarta, mert el volt foglalva egy akkora hengerfejtömítéssel, hogy én először azt hittem, egy kispolszki padlólemeze.
- Nagyfater, baszki, te tankszerelő voltál a Don-kanyarnál?!
Na, itt elkezdődött egy fél órás mese nagypapa ifjúkoráról. Közben Árpival azon vitatkoztunk, ki vezessen. Ragaszkodott hozzá, hogy majd ő. Én mondtam, hogy akkor én gyalog megyek. De nem - de igen - de nem. Na, mondtam neki, hogy ha ki tud állni a garázsból az utcára, akkor vezethet. Árpi beült. Az alkohol ködén át homályosan emlékezett, hogy ilyenkor mit is kell csinálni, és - gondolom - megpróbálta beállítani a visszapillantót. Én csak azt láttam, hogy egy határozott mozdulattal letöri a belső visszapillantót.
- Nagyfater, oszlik a verda! - bosszankodott, majd nézett előre hunyorogva.
- Mit nézel? - kérdeztem tőle.
- Azt, hogy kiférünk-e a garázskapun. - Egyébként ez valahogy így hangzott: "azotygiférüngeagarasgabunnn".
A kapu olyan méter széles lehetett, úgyhogy elkezdtem aktívan félni. A nagypapa vadul magyarázott, hogy mire vigyázzunk, Árpi koncentrált, hogy kijussunk, én meg próbáltam magam bekötni, de az öv sehol. Ekkor - számomra teljesen váratlanul - padlógázzal beletolattunk a mögöttünk lévo polcokba. Potyogott a sok alkatrész, én ordítottam, mert azt hittem, ránk szakadt a garázs, a nagypapa ordított, hogy jajj, az autója, Árpi ordított, hogy ő se maradjon ki a buliból.
Így elordibáltunk egy ideig, aztán - amikor már az összes kutya üvöltött az utcában - én átültem, nagypapa a lelkemre kötötte, hogy óvatosan vezessek és elindultunk.
A Wartburg kicsit leamortizálódott hátul, de sokat nem rontott rajta a dolog, lévén, hogy eddig sem volt kimondottan szalonautó-állapotban. Na, haladtunk szép lassan, amikor Árpi bejelentette:
- Hányni fogok.
Sajnos azt elfelejtette hozzátenni, hogy most, azonnal, úgyhogy mire megálltam, már ott volt az ölében a matéria. De jó! Megálltunk, Árpi nagy nehezen levette a gatyáját, a tiszta részével úgy ahogy letörölgette a pólóját és az ülést, a gatyát pedig bedobta az árokba, mondván, hogy nem bírja elviselni a szagát, majd holnap érte jövünk. Akkor már elég fáradt voltam és csak az érdekelt, hogy minél elobb hazajussunk, ezért ráhagytam.
Döcögtünk az úton, Árpi egy szál pólóban, mert hogy az eldobott rövidgatya alatt nem volt semmi, én szenvedtem a kormányváltóval, és nem láttam semmit. Gyanítani kezdtem, hogy Árpi nagyapja takarékossági megfontolásokból zseblámpaizzókat szerelt a tompított helyére, mert a lámpánk kb. 20 centire világított el.
Egyszer csak azt vettem észre, hogy egy sötét alak mellett húzunk el, akinek világított az egyik keze. Két választás volt: vagy ET mégsem ért haza és itt telefonál a nagy magyar éjszakában, vagy közúti ellenőrzés ténye forog fenn. Féltem, hogy az utóbbi. Sikerült a rendőr után kb. 30 méterrel megállni. Gondolkoztam, hogy visszatolassak-e, de mivel akkor vezettem kormányváltós autót először, ez nem tűnt egyszerűnek. Persze próbálkoztam szorgalmasan, úgyhogy az odaérkező szervet hangos váltórecsegtetéssel fogadtam.
Fiatal rendőr volt, próbált laza lenni.
- Nem bírunk a lóerőkkel? Száguldozunk, mi? Na, lássuk a papírokat.
A helyzet az volt, hogy nekem akkor még nem volt jogsim. Az autón ugye nem volt műszaki és mint kiderült, a forgalmit sikerült ott hagyni Árpi nagyapjánál. Próbáltam a helyzetet finoman, adagolva vázolni, hogy a forgalmi megvan, csak otthon hagytuk, és persze az én jogsimat is, de Árpié itt van, csak ő ivott egy kicsit és mivel törvénytisztelő fiatalemberek vagyunk, ezért nem akart volán mögé ülni.
Pechemre Árpi egy kicsit pontatlanul mérte fel a helyzetet és megszólalt:
- F@szom má', mér' állítottak meg ezek minket?!
A rendőr rávilágított Árpira és visszahőkölt. Mondjuk nem csodálom, mert Árpi úgy nézett ki, mint aki egy különösen perverz szado-mazo orgiáról jön, ahol jól megverték, lehányták és elvették a ruháját. De a rendőr visszahajolt és elkezdte behatóan vizsgálni Árpit. Egyszer csak feláll és odakiabál a rendőrautóhoz:
- Gyere csak Pista, megvan a vonatos gyerek!
Puff, készen vagyunk. Ezek most keresztüllőnek minket és elkaparnak az útszéli árokban. Ekkora pechünk nem lehet.
Odaért Pista, akinek akkora lelógó harcsabajusza volt, hogy még ebben a helyzetben is majdnem elröhögtem magam. Benéz, meglátja Árpit.
- Hát ez az Árpi, az X. Y. unokája.
Hoppá, itt tényállás van. A rendőr ismeri a nagypapát. Lehet, hogy mégis megússzuk?
Elmeséltették velem, hogy mi történt, röhögtek Árpin, de még nem engedtek el. A fiatalabb mindenképpen bosszút akart állni az állomáson elszenvedett sérelmekért. Egy ideig elvitatkoztak a rendőrök, hogy mi legyen, aztán a fiatal visszament a kocsihoz és elkezdett vadul rádiózni, aztán visszajött.
- Na, mehettek. Téged meg öcsi, meg ne lássalak még egyszer jogsi nékül vezetni, értve vagyok?
Volt köztünk kb. egy év korkülönbség, de valami azt súgta, hogy ezt ne tegyem szóvá. A rendőrök elviharzottak és mi is elindultunk. Nem akartam elhinni, hogy ennyivel megúsztuk. Hát, nem úsztuk.
Mentünk körülbelül két kilométert, amikor megint kék villogó tűnt fel mögöttünk. Azt hittem, ugyanazok a rendőrök, de nem. Ezek hárman voltak és mindhárman odajöttek.
- Kiszállni a kocsiból!
Na, ezek sem udvariaskodnak feleslegesen. Árpi elkezdett nyekeregni, hogy nincs rajta gatya, de nem hatotta meg őket. Kiszálltunk.
- Kezeket a kocsira, széles terpesz!
Mit volt mit tenni, megcsináltuk. Ekkor elment mellettünk egy turistabusz. Mivel a rendőrautónak égett a lámpája és ránk világított, elég jól látszottunk. El tudom képzelni, mit gondoltak a buszon utazók, amikor látták Árpit világító fehér seggel egy rendőrautóra hajolni...
Egy darabig elröhögtek rajtunk a köz őrei, aztán elengedtek. Ekkor értettem meg, hogy a fiatal rendőr szólt a többieknek, és valószínűleg a Balaton összes rendőre ránk vadászik, hogy Árpin röhögjenek. Négyszer állítottak meg, egyikük le is fényképezte, mondván, lesz min röhögnie öreg napjaiban.
Nagy nehezen hazaértünk és én megfogadtam (sokadszor), hogy Árpit kerülni fogom a jövőben - de persze nem tartottam be.

MADÁRCSICSER
Nahát túlvagyunk a soros szombaton is, gyorsan - túl gyorsan - telt el ez is, mint mindig, úthenger módjára ledarált, mint mindig - úgyhogy csak röviden és lényegre törően.
A híresztelésekkel ellentétben a huligánok otthon maradtak (vagy máshol zavarták meg a csendet), és az általunk tudott programhoz hűen Disco Express örvendeztette meg a táncoslábúakat tegnap este is.
Bár koncert előtt Selyem próbálta az ördögöt a falra festeni, miszerint extra fáradtságra való tekintettel nem fogják hozni szokásos formájukat, nem hittem neki és nekem lett igazam: ahogy színpadot éreztek a lábuk alatt, sehol sem lehetett látni nyúzottságot, fáradtságot, ugyanaz a jókedv és a zenélés kiváltotta öröm sugárzott belőlük, mint mindig. A már ismert és méltán nagy ugrándozást kiváltó darabokon túl külön kellemes meglepetés volt tőlük olyan klasszikust hallani, mint Simon & Garfunkel Mrs. Robinson-ja.
Velük kapcsolatban amúgy nem hiszem, hogy lenne még olyan dicsérő jelző, amit ne puffogtattam volna már el, és most megint csak ismételni tudom önmagam: őket egyszerűen látni kell. Aki eddig rest lett volna ezt megtenni, az jövő hét szerdán tolja oda magát a PeCsa sörkertjébe, ismerje meg a magyar rockélet egyik legtehetségesebb és a közeljövőben elkerülhetetlenül egyik legnépszerűbb bandáját.