NEUROSIS - FROM WHERE ITS ROOTS RUN
[SUN THAT NEVER SETS, 2001]
Nahát ez a nap is elérkezett és ahogy látom, nem egyedül én vártam azt a bizonyos egy hetes kötelező együttlétet, a blogszakma nem kevés jeles képviselője fog ott keringeni azon a pár négyzetkilométeren. Névsort csak azért nem írok, mert nem venném a lelkemre, ha valakit figyelmetlenségből kihagynék. :)
A lényeg, hogy egy hétre itt is bezár a bazár. Ám azután - erőtlenül, viszont annál több élménnyel gazdagabban - bekkelek és kíméletlenül beszámolok.
Tehát mindenkinek kellemes akármit, akikkel meg együtt fogunk zúzni, azoknak meg jó csürdöngölést!
2002-07-29
TIAMAT - COLD SEED
[DEEPER KIND OF SLUMBER, 1997]
Első szabadságos nap, juhhé! Napindítás tökéletes, semmi különös, csak úgy minden egyszerűen és nőiesen fasza.
Erre ahelyett, hogy élvezném a semmittevést, vagy esetleg valami langyos pocsolyában áztatnám légkondis irodában sorvadozott testemet, mit csinálok, na mit?! Adok még egy esélyt a töketlenség királyának. Na jó, ne legyünk ennyire kemények a megnevezést illetően, hívjuk inkább Dzs.-nek. Hogy miért pont annak? Mert tökéletesen illik a személyiségéhez: egyrészt bonyolult, ettől a használhatósági rátája konvergál a nullához, másrészt ilyen betű gyakorlatilag nincs, ez csupán hang - és őurasága sem más.
Előjáték: egész múlt héten morcogás, zsigerben érzés, hogy a fenének sem kell ez, nem passzolunk és kész, ami neki fekete, az nekem fehér és fordítva (néha már dafke is), ennyi is sok(k) volt, ne feszegessük tovább a dolgot.
Dehát mazochismus rulz, ebédeljünk együtt, mondja Dzs., hadd hozza rendbe, amit elcseszett. Én a telefon túlvégén csendesen grimaszolok, de közben keresem számára a mentségeket, amit egy bölcsis is simán vágna, hogy nem létezik, én sem találom, de azért megadóan beleegyezek.
Találkozás egy elég normális helyen. Messziről látom Dzs.-t, ott áll, mint egy 190 centis, mindenben bizonytalan kérdőjel, és tudom, hogy belül közben cseszegeti önmagát, hogy próbálja nagyjából azt hozni, amit minden épeszű nőnemű elvárna hasonló szituban. Én viszont már most tudom, hogy nem fog ez neki menni, legszívesebben - hogy mentsem őt egy megalázó szitutól, magamat meg tőle - sarkon fordulnék, de már látom, hogy észrevett, úgyhogy nem marad más, mint egy nagy sóhaj: ezt túl kell élni, le kell nyelni, nincs mese.
Zavarban van, egyértelműen látszik. Nem baj, talán az majd kizökkenti a töketlenségből, gondolom én és csak egy picurit könnyítem meg a helyzetét: felszínes csacsogásba kezdek - ami egyébként nem kenyerem, sőt. Kicsit kezd felengedni és közli, hogy van a közelben egy kitűnő étterem, menjünk oda. Hát menjünk, bár életemben nem hallottam a helyről. Amint közeledünk, már érzem, hogy ebből baj lesz: sikerül őuraságának kipécéznie székes fővárosunk legszakadtabb kajáldáját, ami sokkal inkább hasonlít egy talponállóhoz, mint étteremhez. Próbálom leplezni olykor látens, máskor nyíltan vállalt sznobságomat, de valószínűleg nem megy úgy, ahogy azt szeretném, mert rákérdez: baj van? Hááát... Veszi, mi nem tetszik, mondja a magyarázatot: "Tudom, hogy nem a legelegánsabb kajálda, de isteni és olcsó a pacalpörköltjük." Valószínűleg látja a sikolyt a tekintetemben, mert inkább csöndben marad. Ő rendel, én nem vagyok éhes, csak az üveges kiszerelésű üdítőben bízom ezen a helyen egyedül, annyit is engedek meg magamnak.
Ennél a pontnál körülbelül 10% esélyt adok neki bármire. De igen, köszönöm a kérdést, tud még rajta rontani.
Tehát Dzs. végre belapátolja azt a borzasztó állagú akármit, amit csupán az emberiség elenyésző része tart fogyasztásra alkalmasnak.
Erőt vesz magán, belefog a témába. Magyarázkodik, bocsánatot kér, elfogadom, jó, induljunk nulláról.
Beszélgetünk. Nem értünk egyet. Ebben sem, abban sem, semmiben, se kicsiben, se nagyban, de ez még hagyján. Elköveti a legnagyobb hibát, amit csak elkövethet: meghazudtol. A téma ráadásul nekem az egyik legfontosabb, de attól függetlenül is, kevés dolog van a világon, amit nem viselek el, de ez az.
Nincs tovább miről beszélnünk, mondom neki csendesen, de a világ minden eltökéltségével, magamban pedig a megkönnyebbülés sóhajával. Elköszönés, hívjam majd, mondja ő. Kételkedem benne, hogy felfogta volna, hogy nem fogom hívni és ha ő keres, akkor is szó nélkül csapom le a kagylót...
Ugorgyunk - mondaná erre K.L. két fej hagyma között és milyen igaza lenne. Meg is fogadom a tanácsát.
[DEEPER KIND OF SLUMBER, 1997]
Első szabadságos nap, juhhé! Napindítás tökéletes, semmi különös, csak úgy minden egyszerűen és nőiesen fasza.
Erre ahelyett, hogy élvezném a semmittevést, vagy esetleg valami langyos pocsolyában áztatnám légkondis irodában sorvadozott testemet, mit csinálok, na mit?! Adok még egy esélyt a töketlenség királyának. Na jó, ne legyünk ennyire kemények a megnevezést illetően, hívjuk inkább Dzs.-nek. Hogy miért pont annak? Mert tökéletesen illik a személyiségéhez: egyrészt bonyolult, ettől a használhatósági rátája konvergál a nullához, másrészt ilyen betű gyakorlatilag nincs, ez csupán hang - és őurasága sem más.
Előjáték: egész múlt héten morcogás, zsigerben érzés, hogy a fenének sem kell ez, nem passzolunk és kész, ami neki fekete, az nekem fehér és fordítva (néha már dafke is), ennyi is sok(k) volt, ne feszegessük tovább a dolgot.
Dehát mazochismus rulz, ebédeljünk együtt, mondja Dzs., hadd hozza rendbe, amit elcseszett. Én a telefon túlvégén csendesen grimaszolok, de közben keresem számára a mentségeket, amit egy bölcsis is simán vágna, hogy nem létezik, én sem találom, de azért megadóan beleegyezek.
Találkozás egy elég normális helyen. Messziről látom Dzs.-t, ott áll, mint egy 190 centis, mindenben bizonytalan kérdőjel, és tudom, hogy belül közben cseszegeti önmagát, hogy próbálja nagyjából azt hozni, amit minden épeszű nőnemű elvárna hasonló szituban. Én viszont már most tudom, hogy nem fog ez neki menni, legszívesebben - hogy mentsem őt egy megalázó szitutól, magamat meg tőle - sarkon fordulnék, de már látom, hogy észrevett, úgyhogy nem marad más, mint egy nagy sóhaj: ezt túl kell élni, le kell nyelni, nincs mese.
Zavarban van, egyértelműen látszik. Nem baj, talán az majd kizökkenti a töketlenségből, gondolom én és csak egy picurit könnyítem meg a helyzetét: felszínes csacsogásba kezdek - ami egyébként nem kenyerem, sőt. Kicsit kezd felengedni és közli, hogy van a közelben egy kitűnő étterem, menjünk oda. Hát menjünk, bár életemben nem hallottam a helyről. Amint közeledünk, már érzem, hogy ebből baj lesz: sikerül őuraságának kipécéznie székes fővárosunk legszakadtabb kajáldáját, ami sokkal inkább hasonlít egy talponállóhoz, mint étteremhez. Próbálom leplezni olykor látens, máskor nyíltan vállalt sznobságomat, de valószínűleg nem megy úgy, ahogy azt szeretném, mert rákérdez: baj van? Hááát... Veszi, mi nem tetszik, mondja a magyarázatot: "Tudom, hogy nem a legelegánsabb kajálda, de isteni és olcsó a pacalpörköltjük." Valószínűleg látja a sikolyt a tekintetemben, mert inkább csöndben marad. Ő rendel, én nem vagyok éhes, csak az üveges kiszerelésű üdítőben bízom ezen a helyen egyedül, annyit is engedek meg magamnak.
Ennél a pontnál körülbelül 10% esélyt adok neki bármire. De igen, köszönöm a kérdést, tud még rajta rontani.
Tehát Dzs. végre belapátolja azt a borzasztó állagú akármit, amit csupán az emberiség elenyésző része tart fogyasztásra alkalmasnak.
Erőt vesz magán, belefog a témába. Magyarázkodik, bocsánatot kér, elfogadom, jó, induljunk nulláról.
Beszélgetünk. Nem értünk egyet. Ebben sem, abban sem, semmiben, se kicsiben, se nagyban, de ez még hagyján. Elköveti a legnagyobb hibát, amit csak elkövethet: meghazudtol. A téma ráadásul nekem az egyik legfontosabb, de attól függetlenül is, kevés dolog van a világon, amit nem viselek el, de ez az.
Nincs tovább miről beszélnünk, mondom neki csendesen, de a világ minden eltökéltségével, magamban pedig a megkönnyebbülés sóhajával. Elköszönés, hívjam majd, mondja ő. Kételkedem benne, hogy felfogta volna, hogy nem fogom hívni és ha ő keres, akkor is szó nélkül csapom le a kagylót...
Ugorgyunk - mondaná erre K.L. két fej hagyma között és milyen igaza lenne. Meg is fogadom a tanácsát.
2002-07-28
ANATHEMA - 2000 & GONE
[JUDGEMENT, 1999]
Egy-két hónappal ezelőtt fedeztem fel a svéd Linda Bergkvist munkáit. Akkor kitettem ízelítőnek párat a képei közül, ám azóta egyrészt simán bekerült a művészeti all-time-fave listámba, másrészt nagyon sokan kértétek, hogy ha találok még tőle cuccokat, ne titkoljam el. Hát nem titkolom, sőt, készítettem egy "kis", 100 képből álló tárlatot. Nem titkolom azt sem, hogy a képek bizony nagyok, de nagyon megéri a letöltést, ilyen szépen kivitelezett dolgokat vétek lett volna webre butítani. Egyszóval, check my Linda Bergkvist Gallery.
[Megjegyzés: a dologból valószínűleg rendszer lesz, azaz időről-időre újabb, nagyon tehetséges grafikusok/designerek munkáiból lesz egy-egy kis gyűjtemény.]
[JUDGEMENT, 1999]
Egy-két hónappal ezelőtt fedeztem fel a svéd Linda Bergkvist munkáit. Akkor kitettem ízelítőnek párat a képei közül, ám azóta egyrészt simán bekerült a művészeti all-time-fave listámba, másrészt nagyon sokan kértétek, hogy ha találok még tőle cuccokat, ne titkoljam el. Hát nem titkolom, sőt, készítettem egy "kis", 100 képből álló tárlatot. Nem titkolom azt sem, hogy a képek bizony nagyok, de nagyon megéri a letöltést, ilyen szépen kivitelezett dolgokat vétek lett volna webre butítani. Egyszóval, check my Linda Bergkvist Gallery.
[Megjegyzés: a dologból valószínűleg rendszer lesz, azaz időről-időre újabb, nagyon tehetséges grafikusok/designerek munkáiból lesz egy-egy kis gyűjtemény.]
2002-07-27
TRISTANIA - OPUS RELINQUE
[BEYOND THE VEIL, 1999]
Lassan - mit lassan, pillanatokon belül - indul a butitájm aka Sziget. Kövezzetek meg, de igenis rá vagyok gerjedve a témára, mert idén végre a szervezőgárda kitett magáért és úgy néz ki, hellyel-közzel tökéletesen ki fogja elégítani zenemániámat, jobban mondva klappol a kínálat az ízlésemhez.
Tehát az alábbi bandák/előadók fellépésén én tutira ott leszek - bár ha két esemény ütni fogja egymást, az lesz az érdekes, de majd osztódással szaporodom. Bár nem hiszem, hogy őket bárkinek be kellene mutatni, ha mégis, hát kedvcsinálónak álljon itt mindegyiküktől az utolsó album, illetve - amennyiben elérhető - pár nótájukhoz egy kis ízelítő. Kóstolgassátok. :)
[BEYOND THE VEIL, 1999]
Lassan - mit lassan, pillanatokon belül - indul a butitájm aka Sziget. Kövezzetek meg, de igenis rá vagyok gerjedve a témára, mert idén végre a szervezőgárda kitett magáért és úgy néz ki, hellyel-közzel tökéletesen ki fogja elégítani zenemániámat, jobban mondva klappol a kínálat az ízlésemhez.
Tehát az alábbi bandák/előadók fellépésén én tutira ott leszek - bár ha két esemény ütni fogja egymást, az lesz az érdekes, de majd osztódással szaporodom. Bár nem hiszem, hogy őket bárkinek be kellene mutatni, ha mégis, hát kedvcsinálónak álljon itt mindegyiküktől az utolsó album, illetve - amennyiben elérhető - pár nótájukhoz egy kis ízelítő. Kóstolgassátok. :)
 THE MISSION UK Aura [2001] .: Evangeline .: Shine Like the Stars .: [Slave To] Lust .: Mesmerised .: Lay Your Hands On Me .: Dragonfly .: Happy .: To Die By Your Hand .: Trophy / It Never Rains... .: The Light That Pours From You .: Bulesque .: Cocoon .: In Denial |  |  THE CURE Bloodflowers [2000] .: Out Of This World .: Watching Me Fall .: Where The Birds Always Sing .: Maybe Someday .: The Last Day Of Summer .: There Is No If... .: The Loudest Sound .: 39 .: Bloodflowers | |  THE 69 EYES Paris Kills [2002] .: Crashing High .: Dance d'Amour .: Betty Blue .: Grey .: Radical .: Don't Turn Your Back On Fear .: Stigmata .: Forever More .: Still Waters Run Deep .: Dawn's Highway |
| ||||
 HIM Deep Shadows & Brilliant Highlights [2002] .: Salt On Our Wounds .: Heartache Every Moment .: Lose You Tonight .: In Joy And Sorrow .: Pretending .: Close To The Flame .: Please Don't Let It Go .: Beautiful .: Don't Close Your Heart .: Lover You Like I Do | |  NIGHTWISH Century Child [2002] .: Bless The Child .: End Of All Hope .: Dead To The World .: Ever Dream .: Slaying The Dreamer .: Forever Yours .: Ocean Soul .: Feel For You .: The Phantom Of The Opera .: Beauty Of The Beast | |  THE GATHERING If-Then-Else [2000] .: Rollercoaster .: Shot To Pieces .: Amity .: Bad Movie Scene .: Colorado Incident .: Beautiful War .: Analog Park .: Herbal Movement .: Saturnine .: Morphia's Waltz .: Pathfinder |
| ||||
 EDGUY Mandrake [2001] .: Tears Of A Mandrake .: Golden Dawn .: Jerusalem .: All The Clowns .: Nailed To The Wheel .: Pharaoh .: Wash Away The Poison .: Fallen Angels .: Paintings On The Wall .: Save Us Now .: Devil And The Savant | |  AMORPHIS Am Universum [2000] .: Alone .: Goddess [Of The Sad Man] .: The Night Is Over .: Shatters Within .: Crimson Wave .: Drifting Memories .: Forever More .: Veil Of Sin .: Captured State .: Grieve Stricken Heart | |  SAVATAGE Poets And Madmen [2001] .: Stay With Me A While .: There In The Silence .: Commissar .: I Seek Power .: Drive .: Morphine Child .: The Rumor .: Man In The Mirror .: Surrender .: Awaken .: Back To Reason |
2002-07-26
SAMAEL - RAIN
[PASSAGE, 1996]
Nem ma történt az eset, de azóta nem tudok szabadulni az "élménytől". Pontosan hétfőre datálható az alábbi esemény. Az egyik népszerű gyorskajáldában ücsörögtünk a töketlenség királyával - hogy ki ő és miért az, az egy másik történet - és szemlesütve majszolgattuk a félig átsült krumplit, legalább addig sem kellett egymáshoz szólni, nem kellett sem okosat mondanom, sem hülyeséget hallgatnom. Tehát teljesen belefeledkeztem magamba, illetve a kajába, mintha csak az univerzum közepe lenne és más nem is izgatna a világon, suttyomban pedig az órámat lestem, hogy mikor szabadulok már.
Ám ekkor begrasszált egy jóindulattal is maximum 12-13 éves lányka, fekete póló, rajta elöl-hátul hatalmas piros szív, melynek a közepén vérvörössel virított: 666. Akkor még csak meghökkentem a dolgon, azóta viszont mondom, nem megy ki a fejemből és egyre inkább nem tudom minősíteni az esetet.
Emlékszem - pedig egyáltalán nem volt olyan régen - a saját tinikoromra. Akkoriban, ha egy hasonló korú lányka pöttynyi fülbevalónál nagyobbat viselt az iskolában vagy lehelletnyi sminkkel jelent meg, simán kapta az intőket. Amikor az első srác kilyukasztatta a fülét, olyan fegyelmit varrtak a nyakába, hogy csak úgy nyekkent. Vagy amikor kiderült egy 14 éves lányról, hogy egy "felnőtt", alig 18 évessel éli a teenager l'amour gyönyörű perceit, szó nélkül varrták nevelőintézetbe egy hónapra. Nem lett belőle F*kusz riport, nem lett belőle botrány, senki, a saját szülei sem vitatkoztak a jogos - bár a mai mércékhez képest mindenképp kemény - ítélettel.
Sorolhatnám még a példákat, de a lényeg az, hogy egyik részről tekintély és tisztelet övezte a tanárokat ugyanúgy, mint a szülőket, másik részről - az "undok" felnőttek részéről - pedig felelősséget éreztek. A "nyakonváglak, édes lányom" vagy a "kicsaplak az iskolából" kijelentésnek súlya volt és igenis félelmet szült.
Ma pedig mit lehet látni? Részeg és narkós - amúgy ránézésre jól szituált szülők - tizenéves gyerekeit a szórakozóhelyeken, megfélemlített, ne adj' Isten megvert tanárokat, a saját sarjuktől rettegő szülőket. Nem részletezem tovább, egyszer már beszéltem a korlátok ledöntésének "csodás" eredményeiről, ez csak egy újabb aspektusa vagy összetevője szép új világunknak.
Visszatérve a konkrét esetre, tekintsünk el annak vallási, illetve hitbeli vonatkozásaitól. De mi történik a mai gyerekekkel és tinikkel? És mi történik azokkal a felnőttekkel (szülőkkel, tanárokkal stb.), akik körülöttük élnek és mindezt - valamint a hasonlóan kirívó megnyilvánulásokat - látják? Szó nélkül elmennek mellette? TÉNYLEG ennyire közömbös és nemtörődöm a világ, még a saját gyerekeivel szemben is? Nem akarom elhinni, de úgy látszik, mégis így van.
Undorító.
[PASSAGE, 1996]
Nem ma történt az eset, de azóta nem tudok szabadulni az "élménytől". Pontosan hétfőre datálható az alábbi esemény. Az egyik népszerű gyorskajáldában ücsörögtünk a töketlenség királyával - hogy ki ő és miért az, az egy másik történet - és szemlesütve majszolgattuk a félig átsült krumplit, legalább addig sem kellett egymáshoz szólni, nem kellett sem okosat mondanom, sem hülyeséget hallgatnom. Tehát teljesen belefeledkeztem magamba, illetve a kajába, mintha csak az univerzum közepe lenne és más nem is izgatna a világon, suttyomban pedig az órámat lestem, hogy mikor szabadulok már.
Ám ekkor begrasszált egy jóindulattal is maximum 12-13 éves lányka, fekete póló, rajta elöl-hátul hatalmas piros szív, melynek a közepén vérvörössel virított: 666. Akkor még csak meghökkentem a dolgon, azóta viszont mondom, nem megy ki a fejemből és egyre inkább nem tudom minősíteni az esetet.
Emlékszem - pedig egyáltalán nem volt olyan régen - a saját tinikoromra. Akkoriban, ha egy hasonló korú lányka pöttynyi fülbevalónál nagyobbat viselt az iskolában vagy lehelletnyi sminkkel jelent meg, simán kapta az intőket. Amikor az első srác kilyukasztatta a fülét, olyan fegyelmit varrtak a nyakába, hogy csak úgy nyekkent. Vagy amikor kiderült egy 14 éves lányról, hogy egy "felnőtt", alig 18 évessel éli a teenager l'amour gyönyörű perceit, szó nélkül varrták nevelőintézetbe egy hónapra. Nem lett belőle F*kusz riport, nem lett belőle botrány, senki, a saját szülei sem vitatkoztak a jogos - bár a mai mércékhez képest mindenképp kemény - ítélettel.
Sorolhatnám még a példákat, de a lényeg az, hogy egyik részről tekintély és tisztelet övezte a tanárokat ugyanúgy, mint a szülőket, másik részről - az "undok" felnőttek részéről - pedig felelősséget éreztek. A "nyakonváglak, édes lányom" vagy a "kicsaplak az iskolából" kijelentésnek súlya volt és igenis félelmet szült.
Ma pedig mit lehet látni? Részeg és narkós - amúgy ránézésre jól szituált szülők - tizenéves gyerekeit a szórakozóhelyeken, megfélemlített, ne adj' Isten megvert tanárokat, a saját sarjuktől rettegő szülőket. Nem részletezem tovább, egyszer már beszéltem a korlátok ledöntésének "csodás" eredményeiről, ez csak egy újabb aspektusa vagy összetevője szép új világunknak.
Visszatérve a konkrét esetre, tekintsünk el annak vallási, illetve hitbeli vonatkozásaitól. De mi történik a mai gyerekekkel és tinikkel? És mi történik azokkal a felnőttekkel (szülőkkel, tanárokkal stb.), akik körülöttük élnek és mindezt - valamint a hasonlóan kirívó megnyilvánulásokat - látják? Szó nélkül elmennek mellette? TÉNYLEG ennyire közömbös és nemtörődöm a világ, még a saját gyerekeivel szemben is? Nem akarom elhinni, de úgy látszik, mégis így van.
Undorító.
2002-07-25
CHINCHILLA - ANYMORE
[MADNESS, 2000]
Nahát megszületett az új ruha is. Nekem tetszik, nyugis, bár balra ez az izé, logo vagy mi leginkább egy egyensúlyát vesztett surikenre hasonlít, de sebaj. Véleményezni és hibára figyelmet felhívni lehet, sőt, külön kéretik, nyavalyogni sokkal kevésbé, mivel tokkal-vonóval 60k körüli az oldal. Ha a sebességgel bárkinél gond lenne, az nem a képek, sokkal inkább a T*r.hu szerverének döglassúsága miatt történhet.
[MADNESS, 2000]
Nahát megszületett az új ruha is. Nekem tetszik, nyugis, bár balra ez az izé, logo vagy mi leginkább egy egyensúlyát vesztett surikenre hasonlít, de sebaj. Véleményezni és hibára figyelmet felhívni lehet, sőt, külön kéretik, nyavalyogni sokkal kevésbé, mivel tokkal-vonóval 60k körüli az oldal. Ha a sebességgel bárkinél gond lenne, az nem a képek, sokkal inkább a T*r.hu szerverének döglassúsága miatt történhet.
AMORPHIS - GODDES [OF THE SAD MAN]
[AM UNIVERSUM, 2000]
Ez egy elbaszott nap...
Pardon a nőiesen visszafogott és finom megfogalmazásért, de ezt a legbirkatürelműbbek (van ilyen szó?) sem tudnák másképp jellemezni.
Reggel azzal kezdődött, hogy bal lábbal keltem fel (jobbal nem tudsz, te hülye, arra a fal van!). Morcos voltam és haragban álltam mindennel, amihez hozzáértem: elejtettem, kiejtettem, kiöntöttem, elszakadt, leszakadt, kirepedt, berepedt, belerúgtam, beütöttem, fájt... A lakás és magam leamortizálása után végre elhagytam a négy falat, a bénaság hátrahagyásának tudatában, megkönnyebbülten szippantottam egy jó mélyet a kellemesen csípős reggeli szélből.
Pechszériám azonban nem hagyott el, hűséges kutya módjára, de észrevétlenül járt a nyomomban, és az első adandó alkalommal, magát heringjáratnak álcázva le is csapott: eleve tíz perces késésben voltam, de persze a sofőrnek fontosabb volt az x-edik koffeinadagja, tehát tíz percet még pluszban, malmozva ücsörögtem a közlekedési eszköznek gúnyolt kék dobozban. Aztán természetesen a szokásos nehéztüzérségű nyugdíjosztag is megtalált. Miért kell nekem minden áldott reggel végighallgatnom valami eszement 93 éves balféket arról, hogy melyik kofánál szebb a paradicsom, miközben kecsesen a lábamra ejt egy minimum fél disznót rejtegető szatyrot?! (Félreértés ne essék, tisztelem az időseket, de hogy a Fővám téren és környékén eme korosztálynak csak a nem kicsit selejtes darabjaival lehet találkozni, az is biztos.)
Volt fogak csikorgatása és gondolatban elnyomott káromkodás, de szerencsésen megközelítettem a munkahelyet, mint célobjektumot. Arra már ki sem térek, hogy egy balfék autós - totálisan szabálytalanul kanyarodva - kis híján kétdimenziósra préselt, a lényeg az volt, hogy bent vagyok, hurrá, innentől minden megváltozik.
Átmenetileg úgy is lett, nem sikerült semmit elcsesznem, sőt, még haladtam is igen nagy léptekben, nem toszogatott senki, a béke szigete és ideje volt az ott töltött idő.
Ám hazajöttem - bár meglepő, hogy a visszaúton nem történt semmi negatívum - és ahogy beléptem a lakásba, már tudtam, hogy minden ott folytatódik, ahol reggel abbamaradt: a hűtő fogta magát és se szó, se beszéd, leolvadt, engem pedig három centis tenger fogadott... Enyhe kifejezés, hogy nyomdafestéket nem tűrő szavak hagyták el számat, mindenesetre áldottam a magyar nyelvet, hogy ilyen ízesen és változatosan lehet cifrázni.
Itt tartunk most. Fél nap még hátravan. Fogadások nálam köthetők a holnap józan ésszel való megérésére, avagy ellene.
[AM UNIVERSUM, 2000]
Ez egy elbaszott nap...
Pardon a nőiesen visszafogott és finom megfogalmazásért, de ezt a legbirkatürelműbbek (van ilyen szó?) sem tudnák másképp jellemezni.
Reggel azzal kezdődött, hogy bal lábbal keltem fel (jobbal nem tudsz, te hülye, arra a fal van!). Morcos voltam és haragban álltam mindennel, amihez hozzáértem: elejtettem, kiejtettem, kiöntöttem, elszakadt, leszakadt, kirepedt, berepedt, belerúgtam, beütöttem, fájt... A lakás és magam leamortizálása után végre elhagytam a négy falat, a bénaság hátrahagyásának tudatában, megkönnyebbülten szippantottam egy jó mélyet a kellemesen csípős reggeli szélből.
Pechszériám azonban nem hagyott el, hűséges kutya módjára, de észrevétlenül járt a nyomomban, és az első adandó alkalommal, magát heringjáratnak álcázva le is csapott: eleve tíz perces késésben voltam, de persze a sofőrnek fontosabb volt az x-edik koffeinadagja, tehát tíz percet még pluszban, malmozva ücsörögtem a közlekedési eszköznek gúnyolt kék dobozban. Aztán természetesen a szokásos nehéztüzérségű nyugdíjosztag is megtalált. Miért kell nekem minden áldott reggel végighallgatnom valami eszement 93 éves balféket arról, hogy melyik kofánál szebb a paradicsom, miközben kecsesen a lábamra ejt egy minimum fél disznót rejtegető szatyrot?! (Félreértés ne essék, tisztelem az időseket, de hogy a Fővám téren és környékén eme korosztálynak csak a nem kicsit selejtes darabjaival lehet találkozni, az is biztos.)
Volt fogak csikorgatása és gondolatban elnyomott káromkodás, de szerencsésen megközelítettem a munkahelyet, mint célobjektumot. Arra már ki sem térek, hogy egy balfék autós - totálisan szabálytalanul kanyarodva - kis híján kétdimenziósra préselt, a lényeg az volt, hogy bent vagyok, hurrá, innentől minden megváltozik.
Átmenetileg úgy is lett, nem sikerült semmit elcsesznem, sőt, még haladtam is igen nagy léptekben, nem toszogatott senki, a béke szigete és ideje volt az ott töltött idő.
Ám hazajöttem - bár meglepő, hogy a visszaúton nem történt semmi negatívum - és ahogy beléptem a lakásba, már tudtam, hogy minden ott folytatódik, ahol reggel abbamaradt: a hűtő fogta magát és se szó, se beszéd, leolvadt, engem pedig három centis tenger fogadott... Enyhe kifejezés, hogy nyomdafestéket nem tűrő szavak hagyták el számat, mindenesetre áldottam a magyar nyelvet, hogy ilyen ízesen és változatosan lehet cifrázni.
Itt tartunk most. Fél nap még hátravan. Fogadások nálam köthetők a holnap józan ésszel való megérésére, avagy ellene.
2002-07-24
N/A
Már csak két munkanap áll előttem, és végre megkezdhetem jól megérdemelt éves láblógázásomat. Ami ugyan érdekesen fog kinézni, mert mindent fogok csinalni, csak pihenni nem, ergo a sok éves átlagnál fáradtabban és maximálisan leamortizálva fogok visszakúszni a pihentető munkás hétköznapokhoz. Úgyhogy előre próbálom elintézni, hogy ha már leselejteződök, leírhassam magam az adóból, vagy valami ilyesmi, de jól járjak. Ha még majd fogok tudni járni és hasonlóan elemi dolgokat művelni. Jelenleg azonban magasról (vagy mélyről) teszek a jövőre és kiélvezek minden pillanatot az utolsó cseppig.
Amúgy meg vegyetek M*t*v-részvényt. Hogy az nektek miért jó, azt nem tudom (mert occsó! - súgja a kis hang), a tőzsdéhez annyit értek, hogy a Bux-indexet nem tüsszentésnek értelmezem, de ma szép kis előadást hallottam a témában. Hihetőnek tűnt, járjatok utána, és lőn az tejjel s mézzel folyó kánaán, ti anyagias burzsoá gyermekei a Földnek! :)
Már csak két munkanap áll előttem, és végre megkezdhetem jól megérdemelt éves láblógázásomat. Ami ugyan érdekesen fog kinézni, mert mindent fogok csinalni, csak pihenni nem, ergo a sok éves átlagnál fáradtabban és maximálisan leamortizálva fogok visszakúszni a pihentető munkás hétköznapokhoz. Úgyhogy előre próbálom elintézni, hogy ha már leselejteződök, leírhassam magam az adóból, vagy valami ilyesmi, de jól járjak. Ha még majd fogok tudni járni és hasonlóan elemi dolgokat művelni. Jelenleg azonban magasról (vagy mélyről) teszek a jövőre és kiélvezek minden pillanatot az utolsó cseppig.
Amúgy meg vegyetek M*t*v-részvényt. Hogy az nektek miért jó, azt nem tudom (mert occsó! - súgja a kis hang), a tőzsdéhez annyit értek, hogy a Bux-indexet nem tüsszentésnek értelmezem, de ma szép kis előadást hallottam a témában. Hihetőnek tűnt, járjatok utána, és lőn az tejjel s mézzel folyó kánaán, ti anyagias burzsoá gyermekei a Földnek! :)
2002-07-19
OPETH - BENIGHTED
[STILL LIFE, 1999]
Kétféle időpontban tör rám az írhatnék: vagy reggel, útban a munkahelyem felé (talán a Duna, a Vár és hasonló turisztikai látványosságok vannak rám ilyen hatással, mert arra nem akarok gondolni, hogy a heringjáraton - aka 47-es villamospótló busz - tolongó töménytelen, szatyrában büdös retket és karalábét lóbáló több száz fős, nehéztüzérségű nyugdíjosztag van rám ilyen hatással), vagy pedig este/éjjel, amikor már totális a szétcsapottság, igazándiból ágyon kívül másra nem vágynék. A kettő között meg mindig odázás.
Tegnap is okosodtam. Tudom már, miért az a neve a Süss Fel Nap nevezetű szórakoztató egységnek, ami. Mert ha oda letéved egyszer az ember, két percen belül másra sem vágyik, mint levegőre, éltető napfényre és hasonlóan banális létfontosságú összetevőkre. Mivel először jártam eme szent helyen, nem vittem gázálarcot, és ez nagy hiba volt. Pedig tüdőrákra erősen gyúró szervezetem szokta a szántást, de ami ott cigifüst címszóval tapasztaltam, az még engem is sokkolt. A tüdőm mostmár csak-csak, de a szemem nem a nyúlon túl, a nyúl az, illetve az ő szeme. Kölcsönvettem, na. Amúgy amolyan darkosan abszolút bejövős a hely, hangulata van.
Amiért végülis mentem, azaz közelebbről megízlelni a Fading Colours nótáit, arról lemaradtam, jobban mondva nem tudtam kivárni. Ja kérem, dolgozó ember hétköznap ne akarjon örömködni, mondhatná a józanabbik felem, és még igazam is lenne. Féléjfél magasságában kihullottam és feladtam, amit akkor is bántam, most meg már egyenesen a fejfalbaverő-effekt réme fenyeget, olvasva, milyen is volt őhangossága.
Azért abban a pár órában, amíg elhitettem magammal, hogy víkend van, volt magam jól érzése, új, régi és még régebbi ismerősökkel való összefutkosás, nagy sajnálkozás, hogy Ecsegfalván - ami egyesek szerint Kecsegfalva tőszomszédságában, a harmadik szénakazalnál jobbra található - komoly üzletasszonyi teendőim mián' nem fogom emelni a köz hangulatát. Hát, fontossági sorrend meg kötelességtudat rulz.
Aztán a mai nap full gurgulázó kacajjal telt, köszönet ezért Wotan-nak és CCFZ-nek, de azért mostmár elhagyhatná a sláger kategóriát e nagybecsű szerzemény - tudod, ami a füleden megy be és a könyöködön jön ki :D -, mert hiába bömböltetek bármit, nem akar kimászni belőlem a vévévéponthuninfo... De hogy széles e világon nem lesz még egy URL, amit álmomból felriasztva is vágok, az is biztos! :D
Szolgálati közlemény:
Új dezájn terveződőben, egyetlen dolog hátráltatja a megvalósulást: több, hasonlóan magas színvonalon repkedő ötlet közül képtelen vagyok választani. De majdcsak sikerül és egy biztos: bármelyik mellett fogok dönteni, az jó döntés lesz, mert nekem lesz igazam!
[STILL LIFE, 1999]
Kétféle időpontban tör rám az írhatnék: vagy reggel, útban a munkahelyem felé (talán a Duna, a Vár és hasonló turisztikai látványosságok vannak rám ilyen hatással, mert arra nem akarok gondolni, hogy a heringjáraton - aka 47-es villamospótló busz - tolongó töménytelen, szatyrában büdös retket és karalábét lóbáló több száz fős, nehéztüzérségű nyugdíjosztag van rám ilyen hatással), vagy pedig este/éjjel, amikor már totális a szétcsapottság, igazándiból ágyon kívül másra nem vágynék. A kettő között meg mindig odázás.
Tegnap is okosodtam. Tudom már, miért az a neve a Süss Fel Nap nevezetű szórakoztató egységnek, ami. Mert ha oda letéved egyszer az ember, két percen belül másra sem vágyik, mint levegőre, éltető napfényre és hasonlóan banális létfontosságú összetevőkre. Mivel először jártam eme szent helyen, nem vittem gázálarcot, és ez nagy hiba volt. Pedig tüdőrákra erősen gyúró szervezetem szokta a szántást, de ami ott cigifüst címszóval tapasztaltam, az még engem is sokkolt. A tüdőm mostmár csak-csak, de a szemem nem a nyúlon túl, a nyúl az, illetve az ő szeme. Kölcsönvettem, na. Amúgy amolyan darkosan abszolút bejövős a hely, hangulata van.
Amiért végülis mentem, azaz közelebbről megízlelni a Fading Colours nótáit, arról lemaradtam, jobban mondva nem tudtam kivárni. Ja kérem, dolgozó ember hétköznap ne akarjon örömködni, mondhatná a józanabbik felem, és még igazam is lenne. Féléjfél magasságában kihullottam és feladtam, amit akkor is bántam, most meg már egyenesen a fejfalbaverő-effekt réme fenyeget, olvasva, milyen is volt őhangossága.
Azért abban a pár órában, amíg elhitettem magammal, hogy víkend van, volt magam jól érzése, új, régi és még régebbi ismerősökkel való összefutkosás, nagy sajnálkozás, hogy Ecsegfalván - ami egyesek szerint Kecsegfalva tőszomszédságában, a harmadik szénakazalnál jobbra található - komoly üzletasszonyi teendőim mián' nem fogom emelni a köz hangulatát. Hát, fontossági sorrend meg kötelességtudat rulz.
Aztán a mai nap full gurgulázó kacajjal telt, köszönet ezért Wotan-nak és CCFZ-nek, de azért mostmár elhagyhatná a sláger kategóriát e nagybecsű szerzemény - tudod, ami a füleden megy be és a könyöködön jön ki :D -, mert hiába bömböltetek bármit, nem akar kimászni belőlem a vévévéponthuninfo... De hogy széles e világon nem lesz még egy URL, amit álmomból felriasztva is vágok, az is biztos! :D
Szolgálati közlemény:
Új dezájn terveződőben, egyetlen dolog hátráltatja a megvalósulást: több, hasonlóan magas színvonalon repkedő ötlet közül képtelen vagyok választani. De majdcsak sikerül és egy biztos: bármelyik mellett fogok dönteni, az jó döntés lesz, mert nekem lesz igazam!
2002-07-10
ICED EARTH - A QUESTION OF HEAVEN
[THE DARK SAGA, 1996]
The time is close now, the end is near
My walk through the valley, trails of fear
I feel empty, my penance overdue
I guess it's too late now
To be with you
I'm extremely frightened of
What will surely be
I sold myself, the death of me
I know you can't forgive me
I know I'm on my own
I've betrayed you
I walk alone
What exactly is the meaning of this
Just pawns in your twisted game
Severe pain for the lie I'm livin'
For a love I never could betray
Question me not say the lord unto thee
You have chosen your own fate
And your own destiny
Denied of this life is what you are to be
You have chosen your own fate
And your own destiny
Lord I pound my fists at you
Won't you just let me die
Would I not suffer enough
No inner peace no after life
I did what I thought was right
All for the love of my life
I know it's sad but true
Something is very wrong
Condemned to suffer so long
For a love so true
The question that lies within
Is so hard to understand
It still tears at me
And in my dying breath
My heart holds no regrets
I wouldn't change a thing
My spirit begins to rise into the heavenly skies
Just to be shunned away by you
Now all I want is to die, no streets of gold in the sky
And I wash my hands of you
Rising to the heavens light
Just to plea for death
Just to be denied
[THE DARK SAGA, 1996]
The time is close now, the end is near
My walk through the valley, trails of fear
I feel empty, my penance overdue
I guess it's too late now
To be with you
I'm extremely frightened of
What will surely be
I sold myself, the death of me
I know you can't forgive me
I know I'm on my own
I've betrayed you
I walk alone
What exactly is the meaning of this
Just pawns in your twisted game
Severe pain for the lie I'm livin'
For a love I never could betray
Question me not say the lord unto thee
You have chosen your own fate
And your own destiny
Denied of this life is what you are to be
You have chosen your own fate
And your own destiny
Lord I pound my fists at you
Won't you just let me die
Would I not suffer enough
No inner peace no after life
I did what I thought was right
All for the love of my life
I know it's sad but true
Something is very wrong
Condemned to suffer so long
For a love so true
The question that lies within
Is so hard to understand
It still tears at me
And in my dying breath
My heart holds no regrets
I wouldn't change a thing
My spirit begins to rise into the heavenly skies
Just to be shunned away by you
Now all I want is to die, no streets of gold in the sky
And I wash my hands of you
Rising to the heavens light
Just to plea for death
Just to be denied
2002-07-08
PILLÁK ÁLMOS CSATTOGÁSA
Most kaptam a hírt, hogy a pár héttel ezelőtt általam mennybe menesztett banda, a My Sixth Shadow továbbra is arra tart, amerre sejtettem, és ennek alátámasztására elérhetővé tették még egy dalukat: az Aeteria ingyen, bérmentve és legálisan (hoppá) letölthető az mp3.com-ról. Review most nincs, mert álmos vagyok és ráadásul lusta, mindenki (világ)fájdalomjogi felelőssége teljes tudatában kattintgasson.
Valamint Vic - hát kérem, mi már csak ilyen bratyizósan Vic-nek, illetve Anth-nak szólítjuk egymást, főleg, mert ez a nevünk - azt is elárulta, hogy unják Olaszországot, ezért nyaralás címszóval Finnországba mennek jegelni magukat. Nahát. Egyem azt a mazochista ízlésüket.
És ha már itt tartunk, azért amellett nem megyek el, hogy az árnyékbanda CD-borítóját az az Ameneon Grace készítette, aki Neon Trinity Kill néven igen stuffos kis site-ot működtet. Amúgy meg a grafikái erőteljes "leesik az állam" érzetet keltenek. Meg egyébként is, kívül-belül teljesen rendben van ez a pasi. :)
Most kaptam a hírt, hogy a pár héttel ezelőtt általam mennybe menesztett banda, a My Sixth Shadow továbbra is arra tart, amerre sejtettem, és ennek alátámasztására elérhetővé tették még egy dalukat: az Aeteria ingyen, bérmentve és legálisan (hoppá) letölthető az mp3.com-ról. Review most nincs, mert álmos vagyok és ráadásul lusta, mindenki (világ)fájdalomjogi felelőssége teljes tudatában kattintgasson.
Valamint Vic - hát kérem, mi már csak ilyen bratyizósan Vic-nek, illetve Anth-nak szólítjuk egymást, főleg, mert ez a nevünk - azt is elárulta, hogy unják Olaszországot, ezért nyaralás címszóval Finnországba mennek jegelni magukat. Nahát. Egyem azt a mazochista ízlésüket.
És ha már itt tartunk, azért amellett nem megyek el, hogy az árnyékbanda CD-borítóját az az Ameneon Grace készítette, aki Neon Trinity Kill néven igen stuffos kis site-ot működtet. Amúgy meg a grafikái erőteljes "leesik az állam" érzetet keltenek. Meg egyébként is, kívül-belül teljesen rendben van ez a pasi. :)
SONATA ARCTICA - DIE WITH YOUR BOOTS ON
[LAST DROP FALLS, 2001]
Annyi mindent kellene leírni - vagy legalábbis olyat -, hogy az már leírhatatlan. Illetve a fenét kell leírni. Sokkal inkább át kell gondolni, hogy most akkor mi van, mi nincs, mi volt, mi lesz? Vannak olyan szituációk, amikor a döntés kevés, vagy legalábbis csak egyik összetevője a dolognak. Ilyenkor kell azt mondani, hogy "sodródás az árral", netalántán azt, hogy "meglátás, kivárás"? Not my style. Türelmetlen vagyok, ami jelenleg a legnagyobb hülyeség. Mindenesetre ha valami megnyugtat, hát akkor az az, hogy ez a motozó akármi bennem nem a hentesbolt-feeling. Ilyen is van, ja.
Meg olyan is van, hogy Leila Zetor, aka Combfiksz über alles. Ha blogot írnék (mehehe), akkor csakis ilyet. Az első blogger volt, akinek visszamenőleg minden cuccát elolvastam, annyira magával ragadó a stílusa. Az meg csak hab a tortán és külön öröm, hogy nő ír így. Úgyhogy aki eddig elmulasztotta volna, az sürgősen pótolja.
Aztán van olyan is, hogy az alábbi három banda cuccai hetek óta nem hajlandók átadni másnak a helyet. Ami egyrészről érthetetlen, mert azt hittem, a klasszikus power metal már nem tud felizgatni, oszt most tessék, orrba-szájba ez van. Másrészről teljesen természetes a dolog, mivel már csupán bő három hét van hátra Szigetig, szóval az "ereszd-el-a-hajam" feeling egyre inkább burjánzik, edzeni kell erősen, mer' az jó. És mert amúgy is feltett szándékom, hogy - egy-két kivételtől eltekintve - nem fogok mozdulni a metal színpad elől. Ugye sokan gondoljátok még így? :)
[LAST DROP FALLS, 2001]
If you're gonna die, die with your boots on
If you're gonna try, just stick around
Gonna cry, just move along,
If you're gonna die, you're gonna die
Annyi mindent kellene leírni - vagy legalábbis olyat -, hogy az már leírhatatlan. Illetve a fenét kell leírni. Sokkal inkább át kell gondolni, hogy most akkor mi van, mi nincs, mi volt, mi lesz? Vannak olyan szituációk, amikor a döntés kevés, vagy legalábbis csak egyik összetevője a dolognak. Ilyenkor kell azt mondani, hogy "sodródás az árral", netalántán azt, hogy "meglátás, kivárás"? Not my style. Türelmetlen vagyok, ami jelenleg a legnagyobb hülyeség. Mindenesetre ha valami megnyugtat, hát akkor az az, hogy ez a motozó akármi bennem nem a hentesbolt-feeling. Ilyen is van, ja.
Meg olyan is van, hogy Leila Zetor, aka Combfiksz über alles. Ha blogot írnék (mehehe), akkor csakis ilyet. Az első blogger volt, akinek visszamenőleg minden cuccát elolvastam, annyira magával ragadó a stílusa. Az meg csak hab a tortán és külön öröm, hogy nő ír így. Úgyhogy aki eddig elmulasztotta volna, az sürgősen pótolja.
Aztán van olyan is, hogy az alábbi három banda cuccai hetek óta nem hajlandók átadni másnak a helyet. Ami egyrészről érthetetlen, mert azt hittem, a klasszikus power metal már nem tud felizgatni, oszt most tessék, orrba-szájba ez van. Másrészről teljesen természetes a dolog, mivel már csupán bő három hét van hátra Szigetig, szóval az "ereszd-el-a-hajam" feeling egyre inkább burjánzik, edzeni kell erősen, mer' az jó. És mert amúgy is feltett szándékom, hogy - egy-két kivételtől eltekintve - nem fogok mozdulni a metal színpad elől. Ugye sokan gondoljátok még így? :)
 EDGUY Mandrake [2001] .: Tears Of A Mandrake .: Golden Dawn .: Jerusalem .: All The Clowns .: Nailed To The Wheel .: Pharaoh .: Wash Away The Poison .: Fallen Angels .: Paintings On The Wall .: Save Us Now .: Devil And The Savant | |  DREAM EVIL Dragonslayer [2002] .: Chasin' The Dragon .: In Flames You Burn .: Save Us .: Kingdom Of The Damned .: The Prophecy .: The Chosen Ones .: Losing You .: The 7th Day .: Heavy Metal In The Night .: H.M.J .: Hail To The King .: Outro | |  SONATA ARCTICA Silence [2001] .: ... Of Silence .: Weballergy .: False News Travel Fast .: End Of This Chapter .: Black Sheep .: Land Of The Free .: Last Drop Falls .: San Sebastian (Revisited) .: Sing In Silence .: Revontulet .: Tallulah .: Wolf And Raven .: Power Of One |
2002-07-03
EDGUY - BABYLON
[THEATER OF SALVATION, 1999]
Pounding thoughts of home they make me know:
"I will return! I don't live my life for you,
It's too short to get burned.
Stand upright and face the wind!"
Time to go back where I belong...
No one can prevend me from
Raising towers in Babylon
Újabban semmire sincs időm. Aztán ha valami csoda folytán, kis szárnyas tündérek hathatós segítsége által mégis becsöppen egy olyan nyugis este, mint a mai, az energiaszintem már mínuszban van, úgyhogy elhatározom, a sok-sok tennivaló közül egyet választok: a semmittevést. Nézek körbe - és persze közben szidom magamat - de örülök, hogy végre ma a kis szürke egységeket takarékra állíthatom és végül elhatározom: különleges világnap lesz, teszem a SEMMIT.
A semmit tenni jelentem az egyik legnehezebb feladat. Mert akaratlanul is mindig csinálok VALAMIT, génhibás vagyok, úgy is mondhatjuk, workaholic, mea culpa, valamimnek mindig muszáj járnia, legtöbbször az agyamnak. Na de ma ezt (is) el akarom kerülni. LENNI, csak úgy, cél nélkül - ez a cél.
Tehát leülök és vagyok.
Most vagyok? Csak úgy? Nem, ha ezen gondolkodom, már nem CSAK vagyok, akkor már elindult valami, két perc múlva tutira a filozofálgatás kellős közepén találom magam, aztán beszélgethetnékem támad, érzem, mindjárt telefonálni fogok, aztán még talán valami programot is kitalálok magamnak... NA NEM! Agytörlés.
Lenni, pihenni, életfunkciók alapjáraton, semmi más, semmi inger - se kívülről, se belülről... Nicsak, egy leszáradt vízhólyag a sarkamon, múlt heti maradvány - elkezdem kaparászni, de félúton hátsón billentem magam: már megint csinálsz valamit! Nem baj, soroljuk ezt a semmi kategóriába. Ez jó, kiváló, kellemes bambulós tevékenység (persze amikor beszereztem, közel sem tartozott a pozitív élmények közé).
Aztán ránézek az órára, eltelt sok perc, hatvanszor annyi másodperc, ennyivel is rövidebb az élet, ennyivel is kevesebb időm maradt az általam nagyon fontosnak kikiáltott dolgok megtételére. Sebaj. Ülni és mélázni tovább...
Egy idő után viszont egyre vacakabbul érzem magam. Nem nekem való ez. Egy ideig még ellenállok, próbálom élvezni az ingernélküliséget, amitől paradox módon egyre ingerültebb vagyok, végül belátom, nem megy, nem véletlenül van minden sejtem az "I'll sleep when I'm dead" mottóval kitetoválva...
Nincs más hátra, mint előre, benyomni valami zenét, megszaggatni a szomszédok dobhártyáját, a ritmusra beindulni és pörögni, tenni, ÉLNI!
[THEATER OF SALVATION, 1999]
Pounding thoughts of home they make me know:
"I will return! I don't live my life for you,
It's too short to get burned.
Stand upright and face the wind!"
Time to go back where I belong...
No one can prevend me from
Raising towers in Babylon
Újabban semmire sincs időm. Aztán ha valami csoda folytán, kis szárnyas tündérek hathatós segítsége által mégis becsöppen egy olyan nyugis este, mint a mai, az energiaszintem már mínuszban van, úgyhogy elhatározom, a sok-sok tennivaló közül egyet választok: a semmittevést. Nézek körbe - és persze közben szidom magamat - de örülök, hogy végre ma a kis szürke egységeket takarékra állíthatom és végül elhatározom: különleges világnap lesz, teszem a SEMMIT.
A semmit tenni jelentem az egyik legnehezebb feladat. Mert akaratlanul is mindig csinálok VALAMIT, génhibás vagyok, úgy is mondhatjuk, workaholic, mea culpa, valamimnek mindig muszáj járnia, legtöbbször az agyamnak. Na de ma ezt (is) el akarom kerülni. LENNI, csak úgy, cél nélkül - ez a cél.
Tehát leülök és vagyok.
Most vagyok? Csak úgy? Nem, ha ezen gondolkodom, már nem CSAK vagyok, akkor már elindult valami, két perc múlva tutira a filozofálgatás kellős közepén találom magam, aztán beszélgethetnékem támad, érzem, mindjárt telefonálni fogok, aztán még talán valami programot is kitalálok magamnak... NA NEM! Agytörlés.
Lenni, pihenni, életfunkciók alapjáraton, semmi más, semmi inger - se kívülről, se belülről... Nicsak, egy leszáradt vízhólyag a sarkamon, múlt heti maradvány - elkezdem kaparászni, de félúton hátsón billentem magam: már megint csinálsz valamit! Nem baj, soroljuk ezt a semmi kategóriába. Ez jó, kiváló, kellemes bambulós tevékenység (persze amikor beszereztem, közel sem tartozott a pozitív élmények közé).
Aztán ránézek az órára, eltelt sok perc, hatvanszor annyi másodperc, ennyivel is rövidebb az élet, ennyivel is kevesebb időm maradt az általam nagyon fontosnak kikiáltott dolgok megtételére. Sebaj. Ülni és mélázni tovább...
Egy idő után viszont egyre vacakabbul érzem magam. Nem nekem való ez. Egy ideig még ellenállok, próbálom élvezni az ingernélküliséget, amitől paradox módon egyre ingerültebb vagyok, végül belátom, nem megy, nem véletlenül van minden sejtem az "I'll sleep when I'm dead" mottóval kitetoválva...
Nincs más hátra, mint előre, benyomni valami zenét, megszaggatni a szomszédok dobhártyáját, a ritmusra beindulni és pörögni, tenni, ÉLNI!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)