I'M STILL ALIVE!
 
"Ez mostanában erősen el van maradva az aktualitásoktól..." - kaptam meg a finom letolást a minap. Mit mondjak, igaz. De pont te mondod? :) Ha valakinek tudnia kellene, mi történt az utóbbi időben, akkor te vagy az. Mert én nem tudom. Belekiabálni a világba pláne nem, hiszen ha én sem tudom, mi ez, másnak még annyi sejtése sincs... Nem ez, nem az, de nem is csak amaz. Félelem, bátorság, lelkiismeretfurdalás, vonzalom, bizalom, na meg egy hatalmas adag őszinteség biztos van benne. Pontosabb választ valószínűleg te sem tudsz, de ez nem is baj. Vannak dolgok, amikre nem kell válaszolni. Az idő majd megadja a választ.
Furcsa dolgokat képes produkálni az élet, jót és rosszat, na meg persze váratlant egyaránt. A rosszban egyikünk sem volt kispályás mostanság, a váratlant - sokszorosan - meghozta a közelmúlt, úgyhogy ideje, hogy mostmár valami jó is történjen. És hogy mi van a háttérben? Sors, végzet, véletlen, Isten ujja, avagy mezei racionalitás - számít ez? Így történt. Egyben viszont biztos vagyok: semmi sem történik ok és cél nélkül.
Kiderítjük, miért van és mire jó ez az egész? :)

KEDD, AZAZ... TESSÉK TUDNI!
 
Ha a tegnapi napra azt mondtam, hogy könnyek visszatartásával küzdöttem, akkor ma mit mondjak... Pedig a tegnap esti gyógyító sírás nagyon jót tett, bár bedagadt és csíkra gyógyult szemmel, de azért sokszorosan vidámabban tekintgettem a világba és eszem ágában sem volt átvinni a tegnap hangulatát mára is. Egészen addig, amíg el nem kezdtem olvasgatni azokat a maileket, amiket a tegnap esti bejegyzés indukált... A részvét megnyilvánulása egy dolog - bár hangsúlyozom, nem ezért írtam, csupán egyszerűen kibukott -, amin sokkal inkább elámultam, hogy mintha ezzel kinyitottam volna egy nagy zsilipet. Olyan személyes történeteket meséltetek el, olyan bizalmat szavaztatok nekem, amit nem tudom, mivel érdemeltem ki. Ennek megfelelően csupa botor válaszlevelet küldözgettem, mert hát hogyan tudnék az élet legfontosabb dolgaira - sőt néhol magára az Életre - reagálni vagy akár csak a kiváltott érzelmekhez közelítő szavakat találni?! Nem találtam, bocsássátok ezt meg nekem. Azonban ha megtiszteltetek a bizalmatokkal, akkor valószínűleg érzitek, hogy képes vagyok átérezni és nem elsiklani felette... Csodálatos emberek vagytok egytől-egyig és nem tudom megfelelően megköszönni mindezt.

Na de vidámodjunk, vagy legalábbis próbáljuk meg elterelni a gondolatainkat az igazán fontos dolgokról...
Jelentem, lehet gratulálni, mert hivatalosan is középvezető, vagy mi a rák lettem. A drága jó cégemet tekintve ez elég nagy dolog és büszke is vagyok rá. Na nem az elért szintre, sokkal inkább az elérés mikéntjére: helyezkedés, taposás és seggnyalás nélkül ment a dolog. Szóval meglepő, de néha értékelik a sok és kitartó munkát.
Tehát a tény örömteli, azonban az eljárás maga és a kivitelezés hagyott némi kívánnivalót maga után... A felsővezetés ugyanis úgy ítélte meg, hogy elég, ha egy körmailben világgá kürtöli az új szervezeti struktúrát és csókolom. Jó-jó, fű alatt és egymás között gyakorlatilag már nyílt titok volt a dolog, na de mégis, nem illett volna erről megkérdezni például engem? Mások, eddigi középvezetők visszaminősítéséről és ennek erkölcsi-etikai velejáróiról már nem is beszélve... A megkérdezés elmaradásának oka természetesen teljesen evidens, nem is vésem le, mindenkinek a fantáziájára bízom - nem kell hozzá túl sok, csak néhány, corporate ass-ként eltöltött év. Azért kicsit segítek: ebben nekem egyelőre annyi a nyereség, hogy van jogom még többet és még tovább dolgozni, hivatalosan is egy egész csoport terhét vinni és mindenért vállalni a felelősséget. A pozitív kicsengések és velejárók valahogy a nagy némaságban elmaradtak...
Dehát valódi corporate ass-ként azt kell mondanom - és mert tényleg értékelem a cégem és szeretek ott dolgozni -, hogy remélhetőleg előbb-utóbb ezt a szépséghibát is orvosolni fogják. :)

És akkor a végére egy még vidámabb dolog: a péntek! Mert buli az lesz megint, szokásos hely, minden szokásos, még az is, hogy ne kelljen külön meghívó, mindenki hivatalos!

LD-50 PARTY #3
Helyszín: Marco Polo Club, VII. Nyár u. 6.
Időpont: 2002. október 18., péntek, 21:00 órától kifulladásig
Belépő: 500HUF
DJ'k: d4m4g3 + Zero

THE CULT - NICO
[BEYOND GOOD AND EVIL, 2001]
Köszönöm mindenkinek, aki akár mail, akár susmus (aka sms), akár egyéb formában vette a fáradtságot és arra biztatott, hogy semmiképpen se hagyjam abba az írogatást. Sok kellemes, sőt, meghökkentően kellemes csalódást hozott ez a téma, mert olyanoktól kaptam figyelmet, olyanok éreztek rá a hangulatomra, akiktől a legkevésbé sem vártam, miután igen kevéssé ismernek. Természetesen némi keserűség is vegyült a dologba, mert voltak bizony olyanok is, akik hiába ismernek már jó ideje, hiába sorolom őket a barát kategóriába - amely fogalom nálam különös becsben áll és nem dobálódzom egykönnyen vele -, mégsem érezték, hogy milyen jól esne tőlük egy-két bíztató szó, még ha csak felszínesen is. Természetesen ettől nem fog megszűnni a barát mivoltuk, de hogy sok mindent át kell értékelnem és újra kell gondolnom, az biztos.

Aztán drága blogbarátnőmtől kaptam egy olyan mailt, amelynek olvasásakor szabályszerűen könny szökött a szemembe... Nem idézem, mert más úgysem érthetné, de ámulattal tölt el, hogy egy tucat levél, valamint egy-két találkozás után hogyan érezhet rá valaki a másikra ilyen szinten? A válasz könnyű, a mindennapos gyakorlat ebből a tantárgyból viszont annál ritkább: odafigyeléssel. Nálam ez természetes, azaz ha bárkivel, bármilyen színű-szagú-rangú kapcsolatba kerülök, kérés nélkül is a maximális figyelmemet élvezi. A másik oldaltól, kölcsönösségi alapon ezt lehetetlen elvárni, nem is tettem soha, mindig is tisztában voltam azzal, hogy én vagyok abnormális ebből a szempontból. De amikor az ember megkapja kéretlenül és váratlanul valakitől, annál nagyobb ajándékot nem is kívánhatna. Köszönöm. :)

Hey Nico, stay strong in this world
My girl, ignore their cold words
The song of your heart's so true
The sigh is a way for you
Hey Nico, stay strong in this world

"Mindig végleg búcsúzunk."
Ezt is nála olvastam. És ha azt mondom, egész nap hadakoztam egy-két könnycseppel, illetve azok visszatartásával, akkor gondolom evidens, hogy ez a tőmondat betette a nagykaput és nem érdekelt a környezet véleménye, szabadjára engedtem a sós vizet...
Lassan 12 éve, de még mindig olyan érzés, mintha tegnap lett volna. Rutinműtét, mondta mindenki, pár nap és el is felejtitek. Az orvos jó barát, te is nála születtél és túlélted - viccelődtek velem. Bennem mégis ott mocorgott valami megmagyarázhatatlan feszültség, az érzés, ami oly sokszor kerített már hatalmába, hogy nem tudom mi, de VALAMI történni fog. Aztán eljött az utolsó délután, látogatás, minden rendben van, mindent tökéletesen előkészítettünk - mondták az orvosok, semmi baj nem lehet. Ő mosolygott és vidám volt, mint mindig, hülyéskedtünk, ahogy annyiszor tettük feszült helyzetben, mintha csak a barátnőm lenne. "Holnapután találkozunk" - mondta Ő, én pedig hittem neki, hiszen Ő volt az Őszinteség, a Becsület, a megtestestült stabilitás az életemben. Kikísért, megölteltük egymást - és akkor a világ minden bizonyosságával, de kimondatlanul tudtuk, hiszen ilyet kimondani nem lehet. Én sírtam, úgy, mint azelőtt soha, Ő vígasztalt. "Jól meglesztek" - mondta mosolyogva. A kapuból még egyszer visszafordultam, Ő még mindig ott állt. Halvány mosolyt erőltettem magamra, integettem.
Akkor láttam utoljára az Édesanyám.

FIELDS OF THE NEPHILIM - FOR HER LIGHT
[ELIZIUM, 1990]
Illusions borne of the air
Something seems so precious there
I'll elude you, I will lose you
As rehearsal of my despair

Már magam is unom, de megint csak az a kérdés: mi a fenének nekem ez a blog? Semmi értelme, sűrűbb frissítéselmaradási ok az időhiány, ritkább a kedvhiány, avagy a grafománia eltűnte. Az ég világon senki nem tud meg rólam ebből aztán semmit, sem tényeket, sem történéseket, sem gondolatokat. Főleg, ha beleolvasok az offline, azaz kézzel írott naplómba (igen, van nekem olyanom is). Összehasonlítva a kettőt először a röhögőgörcs kerülget, látva a különbséget, utána egyértelműen látom, hogy evidens, az online változatot be kellene fejezni...
De ha ezt ennyire tudom, mi tart vissza? Passz... Illetve nem passz. Általában az, hogy néha-néha előtör belőlem a közlési vágy és akkor jó, hogy van nekem ilyenem is. Mostanában pedig egyértelműen az - amit mindig is reméltem és vártam ettől a falfirkától -, hogy kezd kialakulni végre egy kis csapat, akik időről-időre személyesen is találkoznak, jól érzik magukat, tehát egy kellemes kis baráti kör-kezdemény. Namost ebből a legkevésbé sem akarnék kimaradni, mert van pár fantasztikus ember, akik ennek a feleslegességnek köszönhetően kerültek be az életembe.
Egyszóval: segítség! Mi legyen?

MŰSZÁLTIME
 
Semmi, de semmi időm, de főleg kedvem mostanság írogatni, a grafomániám téli álmot alszik. Pedig lenne miről mesélni, többek között egy újabb frenetikusan jól sikerült hétvégéről, de akkor sem mondok semmit. Sokkal inkább van kedvem a személyes kontaktushoz, elkapható vagyok az alább részletezett helyszínen és időpontban. Gyertek, ne kelljen külön meghívó, már csak azért is, mert előreláthatólag megint egy jó kis bloggermeetről lesz szó... :)

LD-50 PARTY #2
Helyszín: Marco Polo Club, VII. Nyár u. 6.
Időpont: 2002. október 11., péntek, 21:00 órától kifulladásig
Belépő: 500HUF
Fellépő: Holt Költők Társasága
DJ'k: d4m4g3 + Mechanova

SZUBJEKTÍV BULISZPOT EGY KIJJEBB ÁLLÓTÓL,
AVAGY HOGY KERÜL EGY MÁKSZEM A HOMOKBA?
Egyszerűen. Úgy, hogy meghívják. Meghogy beöltöztettetik feketébe. Történt pedig mindez Anth által, merthogy ő úgy gondolta, hogy az jó. Még nekem is. Nekem, akinek se blogja nincs széles e netvilágon, se egy tisztességes honlapja (az utolsó frissítés két és fél évvel ezelőttre datálódik, és azt közli, hogy ha leszerelek, akkor lesz belőle valami. Leszereltem. Nem lett.), sőt, még az industrial műfajához is annyi csak annyi közöm van, mint a foltozóvargának a térvezérelt tranzisztorhoz... Hogy a gothic rockról már ne is beszéljünk... Nem vagyok egy büdöslábú diszkópatkány, de a beharangozott zenék közül egyedül Marilyn Manson volt ismerős, de az én ízlésemnek még az is túl volt, ami Anthnak még innen. Hiába küldözgette nekem lelkesen a kedvencebbnél kedvencebb zenéit, ha nekem csak annyira futotta, hogy nem rossz, hm, érdekes..., (aztán aljasul visszatettem az IronMaident...jujj, ne bánts!) Sok mindenben egyezik a véleményünk, de a zenei világunknak annyi köze van egymáshoz, mint a szobámnak a rendhez.
A jó bulikat szeretem, de ettől egy kicsit fázott a lábam, pedig tavaly óta van két pár Magas-Tátra kompatibilis zoknim is. Csak fehérek, azok meg ide nem az igaziak... Hm, darkos buli... Szerencsére egyszerre hármunkat bolondított ide ez a nőszemély, Dyna és PacsaBácsi személye volt a garancia arra, hogy valahogy majdcsak lesz, mert úgy még sosem volt, hogy sehogyse lett volna. A garanciát még azért biztos ami biztos alapon megtoldottuk néhány fehér rumos koktéllal, a'la Dyna, majd PacsaBácsi kijelentette, hogy ha a zene nem jön be, akkor legalább iszunk. És lőn. (Szavatartó ember.) Közben kaptam egy szíves invitálást Anth telefonjáról, miszerint "Saca, vágyjuk a testedet!". Na ennek nem lehetett ellenállni. Csak két nappal utána derült ki, hogy Anth helyett Szonja követte el az ominózus mondatot. Mindegy, a lányok akkor már jól érezték magukat. Is.
Aztán beestünk az ajtón, és hamarosan kiderült, hogy egész jó kis hely ez. A kezdet kezdetén fél perc alatt be lettünk mutatva legalább 12 embernek, aminek persze az lett az eredménye, hogy egy perc múlva már senkinek a nevére nem emlékeztem. Kivétel ez alól Szonja, aki sápadt arcúak nélkül ugyan, de egy piros hajgumival felszerelkezve jelent meg. Ez a hajgumi később önálló életre kelt egy Tequilának nevezett ősi mexikói indián varázslat nyomán, minek következtében csak a buli végére sikerült megszabadulnom tőle. Addig aktívan hülyét csinált belőlem. Mondjuk nagyon iparkodnia nem kellett hozzá. A koncertnek csak a végére értünk oda, sajna, de az utolsó két szám az bejött (bár nem vagyok műértő zenekritikus, de ez egy villanyszerelő és önjelölt bútorlapasztalostól nem is igen várható el.) A többi zenéről nemigen tudok mit nyilatkozni, lévén hogy a mexikói varázslat összefogott a Nagy Fehér Rum szellemével, és film jellegűvé változtatták a memóriámat (nem olyan élessé, mint inkább kockássá...) De erre már csak másnap (hogy miért utálom ezt a szót...) reggel értem rá gondolni, a kispesti alkalmi szállásról (thx. Dynanak és a matracának) hazafelé bumlizva a BKV-n, hónom alatt ArtuDetuval (R2D2, kopirájt StarWars, egyébként egy jólfésült kölcsön szőnyegtisztítógép). Viszont az, hogy Anth mit kérdezett tőlem kétszer is, miután egyszer sem sikerült rá válaszolnom, valamint hogy az elromlott söröskorsóm hogy lett tele ismét a bárpult érintése nélkül, azt már örök homály fedi. Pedig ennek a másodiknak a liszensze komolyan érdekelne...
Naszóval üdv mindenkinek, akit megismertem, azoknak, akik ezek után még megismernek, meg azoknak, akik ezek után már nem, és végül, de nem utolsó sorban azoknak, akik a bulit összehozták.

Saca
(Távolban egy piros hajgumi, Katajev után szabadon)

---

A fenti irományt elkövető, Saca álnévre hallgató, amúgy becsületes nevén Nagy Piros Hajgumi a maga szokásosan szemtelen stílusában közölte, nem merem ezt a firkát ide kitenni. Hát tessék... Nem ismersz még engem eléggé! :D

ELECTRATIKUM
 
Másik ismerős, másik zenemániákus, másik party... de ugyanúgy jó zene, jó fej emberek, jó hely, gyertek-gyertek-gyertek! :)

ELECTRATIKUM
Időpont: 2002. október 5., szombat, 22:00-től kifulladásig
Helyszín: St. Tropez állóhajó, Bp., Petőfi tér 8K
Belépő: 500 HUF

Techno - electro - progressive: Anders, La King, Reakthor, Stevie Pivo
Drum'n bass - jungle - hiphop: Rise, Shome, Chuck, Freak.When.C
Visual: Asua Crew, Kashter, VF, Daybreaker

More info & downloadz:
www.electratikum.hu | www.d250.hu

LD-50 PARTY #1
EGY SPONTÁN BLOGMEET ÉJSZAKÁJA
Itt ülök vigyorgó fejjel, percek óta bámulom a klaviatúrát, hogy mit is lehetne írni a tegnap éjszakáról pár óra alvás után, ami ugyebár semmi másra nem volt jó, mint hogy annál jobban érezzem, mennyire sok óra alváselmaradásom van? Nem tudom, mit kellene írni, de hogy írni kell, hogy a tegnapnak emléket kell állítani, az biztos. :)
Na de haladjunk sorban. Először is: ez nem egy hivatalos partyreport - annak megírását Damage-re hagyom -, sokkal inkább gyenge próbálkozás egy nagyon kellemes és vidám este rövid ecsetelésére.
Őszintén szólva - utólag már bevallhatom -, a buli előtt kétirányú izgulás és drukk volt bennem: egyrészt, hogy a plakátok, szórólapok, netes és rádiós beharangozások remélhetőleg hatásosak lesznek és minél többen lejönnek. Másrészt pedig tele voltam kérdőjellel, hogy hogyan fog kijönni az a nagyon sokféle és egymás számára - sőt, egyes esetekben még az én számomra is - ismeretlen és vadidegen ember, akiket odacsődítettem? Barátok, kollégák - akik amúgy szintén barátok :) - és természetesen bloggerek, annak is két fajtája: a régi ismerősök és az elsőrandis, személyesen eddig nem látott, ismeretlen ismerősök.
Az első kétségem elfeledéséhez elég volt cirka öt perc és már tudtam, hogy létszám tekintetében tökéletes lesz az este. A körömrágás második okának elmúlásához legalább tíz perc kellett. :)
...
És most itt elakadtam. Hogyan lehetne leírni és érzékeltetni azt a rengeteg poént, aranyköpést, nagy igazságot és természetesen rekeszizomlázat, ami az éjszakát jellemezte? Ki fogja a résztvevőkön kívül poénnak érzékelni, hogy kötelező volt lefényképezni négy pohár tequilát és négy korsó sört fogyasztás előtti, illetve utáni állapotában? Kinek az arcára varázsol mosolyt rajtam kívül, hogy egy barát az éjszaka során fogadott öcsémmé avanzsált át? Mit lehet arra mondani, amikor egy fél tucat felnőtt, kultúrált és - finoman fogalmazva :) - nem hülye ember bambul egymásra, mantrázza a Szózat két legismertebb sorát és hosszú percekig nem képes rájönni, miből is van az az idézet? És még annyi mindent sorolhatnék, hogy inkább nem teszem. :)
Egyetlen dolog hiányzott: nagyon sok emberrel szerettem volna hosszabban és esetleg kicsit komolyabban is beszélgetni, ami a résztvevők nagy száma miatt végül nem igazán sikerült. Azonban bízom benne, hogy záros határidőn belül ez bepótolható. :)
Egy névsort és egy-egy félmondatot viszont idevések, mert ezt muszáj.
Damage-nek egyrészt köszönet és gratuláció a buliért, az egésznek a megszervezéséért és levezényléséért, másrészt egy publikus - bár ami fontosabb: szívből jövő - bocsánatkérés. Mindig azt bántja meg az ember, akit a legkevésbé akar.
Szoninak és Nórinak egyszerűen köszönöm, hogy a barátaim. Imádlak titeket. :)
Luminak, mint ropogósan friss öcsémnek egy nagy puszi. :)
Dynának, Sacának és Pacsának egy-egy nagy pacsi, amiért ilyen jó fej kollégáim vagytok. :)
Végül, de abszolút nem utolsó sorban egy big thx minden bloggernek, aki jelen volt: Leila, Myreille, I., Doktor, Moon. Örülök, hogy megismertelek titeket. :)
A többiek meg magukra vessenek, hogy ebből kimaradtak. Legközelebb bepótoljátok, ugye? :)

LONDON AFTER MIDNIGHT - KISS
[PSYCHO MAGNET, 1998]
Fel vagyok húzva agyilag, de semmi kedvem róla beszélni, bár a felhúzásért felelős illető megérdemelné, hogy névvel, címmel, anyja nevével, személyi és főleg, bankszámlaszámával együtt itt legyen pellengérre állítva.
Három ok miatt nem teszem ezt mégsem:
1, nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni azt a barátomat, akitől megtudtam a hátbadöfést;
2, nem akarom, hogy ez a gerinctelen alak azt higyje, hogy ekkora figyelmet érdemel;
3, arctalan egoista alakok fejét bele lehet nyomni a saját fekáliájukba, akkor sem veszik észre magukat, a tévedésük belátása és a bocsánatkérés pedig ab ovo hiányzik a szótárukból.
Úgyhogy a témáról ennyit, de az illető nyugodt lehet, hogy alkalomadtán úgy fogom szembeköpni, ahogy azt megérdemli. Vagy még jobbat tudok: nem fogok róla a legcsekélyebb módon sem tudomást venni. A túlcsorduló egojának úgyis ez a legnagyobb pofon.

Van viszont jó hír, több is.
Az első eléggé magánjellegű, ilyesminek itt pedig még mindig nincs helye. ;)
A második titok, nem akarok elárulni róla többet, majd utólag, mindenesetre nagyon várom már a hétvégét...
A harmadik ellenben végre publikus: gyertek bulizni! Lesz pár arc, na meg olyan zene, amely garancia a jólérzésre... ;)

LD-50 party #1
2002. szeptember 27., péntek
Marco Polo Club [Bp., Nyár u. 6.]
Beugró: 500 HUF
Koncert: DYAS
DJ'k: d4m4g3 [LD-50, Műszál], Serial Killer [rEvolution]

IN SILENCE
AVAGY VÁLASZ (?) A MIÉRTRE
"Miért nem mesélsz többet magadról? Miért nem osztod meg a mindennapjaidat? Miért nem írsz sűrűbben?" - hangzott egy mai levél kérdésáradata. Mivel ezekre nem tudok két tőmondatban reagálni, inkább itt válaszolok. A kérdések és a válaszok sorrendje pont fordított, mert - ahogy az rám nagyon jellemző - kívülről haladok befelé, a lényeg felé. Valahogy mégis mindhárom összefügg, egy kérdés és egy válasz az egész.

Kérdés #3 - Válasz #1
A ritkulás oka teljesen egyszerű és velős, mondhatni dögunalmas, már csak azért is, mert írtam már párszor: halálra vagyok hajtva. Szeretem csinálni, bár néha besokallok tőle és kegyetlenül elegem lesz az egészből - mint például jelenleg is. Ellenben választási lehetőség nincs, ez az adott szitu. Idő egy csepp sincs, ami pici mégis akad, abban már nincs energiám az irkálással foglalkozni.

Kérdés #2 - Válasz #2
Röviden: ez itt a látszat és a neve ellenére nem egy online napló.
Hosszabban: ne érdekeljen senkit, hogy mit ebédeltem, csuklottam-e, vettem-e egy édes kis rucit vagy hányszor pisiltem - ugyanis mindez engem sem érdekel, nem tartom fontosnak sem magammal, sem mással kapcsolatban. Persze elfogadom, aki ilyesmiket ír, naponta harminc bejegyzéssel büszkélkedhet, halleluja és de jó neki, hogy ilyen rengeteg ideje van, ráadásul az agya úgy működik, hogy ilyesmit fontosnak tart megosztani. De én nem ilyen vagyok. "A kevesebb több" - mondta valami okos ember, és ezer százalékig igazat is adok neki.
Blogra lefordítva pedig ez annyit tesz, hogy az igazán fontos dolgok nem események, sokkal inkább gondolatok, érzések, hangulatok, ilyen-olyan dolgok által kiváltott lelki rezzenések. Én ezeket tartom említésre méltónak, arra törekszem, hogy ilyesmiket írogassak - bár ez is meglehetősen ritkán sikerül és nem feltétlenül az időhiány miatt. Hanem azért, mert...

Kérdés #1 - Válasz #3
Mert a gondolatokat és érzéseket leírni gyakorlatilag lehetetlen. És ez itt a lényeg. Ilyesmi csak igazán jelentős íróknak sikerült olykor-olykor, én viszont tisztában vagyok a saját korlátaimmal, azaz nem tartom magam írónak - sem genetikailag, sem önjelölt zseninek, aki azt hiszi, hogy na ő most megmondta a Nagy Igazságot, ráadásul stilisztikailag hejde egyénien.
Tehát egyrészt érzéseket papírra - vagy netre - vetni számomra lehetetlen. Mire leírom, már nem igaz, vagy ha igaz is, nem úgy igaz. A szavak nem adják vissza azt, amit érzek, amit gondolok. Másrészt ha közelít is az igazsághoz, másnak nem azt jelenti, nem úgy érti, nem úgy érzi. Nem azt érzi, lehetetlen azt éreznie. Ha én viszont érzem, mással megosztani, megértetni nem tudom, akkor mi értelme leírni?
Mondhatjuk, hogy marad a személyes ismeretségi kör, akikről tudom, hogy olvasnak. Nekik van egy tartalmasabb kép rólam, nekik leírhatom. Ezzel két probléma van: aki igazán ismer, annak elmondani sem kell. Aki kevésbé ismer, annak inkább szóban mondanám el. Feltéve, hogy el akarom mondani. El akarom mondani?
Van Ő, aki - megváltozott címkével, ám tartalmilag változatlanul - megint van, aki egy szó nélkül ért mindent és 99%-ban a legtökéletesebben reagál. Célszemély 1-nek nem kell mondanom semmit, egy félmondatból tudja, mi van éppen akkor velem. Célszemély 2 érdeklődő, de sokszor nem érti, valamiért nem akar - vagy számomra érthetetlen okból nem mer - a mélyére látni, félremagyarázza, elbeszélünk egymás mellett. Célszemély 3-nak egyelőre nem akarom engedni, hogy ennyire belém lásson. Célszemély 4 apránként fejt meg, nem akar kész áruismertetést, van türelme hozzám. A maradéknak pedig egyenesen megtiltom, hogy valaha is a muszájnál jobban megismerjen.

Tehát akkor kitől, kinek, miért, miről és egyáltalán, mi ez az egész virtuális firka?
Válasz továbbra sincs.

EREDMÉNY: NINCS EREDMÉNY
 
Azt hiszem, éppen elég időt adtam a szavazásra, miszerint nőszakaszos meet legyen, avagy szokásos blogsör. Eredményhirdetést akkorra ígértem, amikor a mintavételhez szükséges számadatok rendelkezésre állnak, azaz elég sok egyed nyomkodott. Ez a szám azonban nagyon nem akart gyarapodni, pedig jóval többen jártatok erre, mint amennyien végül nem voltatok restek megnyomni a gombot. Akik nyomtak, azoknak köszönet, akik nem, azoknak egy Gene Simmons-i nyelvnyújtás. :)
Ha valaki pedig kíváncsi, a vége az lett a nyomkodásnak, hogy legyen szokásos blogsör, ne akarjunk pletykálni. Hát, rendben, átmenetileg meghajlok a köz akarata előtt - amennyiben hét darab embert köznek lehet hívni -, egyelőre nem lesz kipletykálás.
Mondom: egyelőre. Holnap aztán lehet, hogy fogom magam és összetrombitálom az összes blogmacát. :)

THE CULT - AMERICAN GOTHIC
[BEYOND GOOD AND EVIL, 2001]
"Munka = no élet" - mondták nekem valamelyik nap. Ez teljesen igaz, mondanom sem kell, ezt mindenki tudja. Persze, megint nem panaszkodni akarok, mert még mindig imádom csinálni, felpörget, kicsattanóan jókedvű leszek tőle, egész nap borotvaélesen vág az agyam. Aztán hazajövök valamikor jó későn és két lehetőség van: vagy a különbejáratú, lelkesedésből vállalt dolgokkal folytatom az agypörgetést, vagy lepunnyadok.
Pedig annyi minden IGAZÁN fontosabb dolog lenne: halomban állnak a megválaszolatlan levelek, ropogósan új és ezer éves barátok várnak (?) némi életjelre tőlem. Illetve szeretném azt hinni, hogy várnak, és nem írtak le, nem húztak ki a listáról. Arról már nem is beszélve, hogy mennyivel jobb lenne személyesen találkozni velük és végre egy nagyot beszélgetni... De amikor végre-valahára össze tudok futni valamelyikükkel, mégis elmaradnak ezek a nagy beszélgetések, mert hirtelen csak az apró történéseket tárgyaljuk ki, aféle kivonatos módon, röviden pontokba szedve vázoljuk az eseményeket, aztán poénkodunk és hazamegyünk. Aztán egy-egy ballábas napon megkapom, hogy mennyire megváltoztam. Persze, biztosan én is változtam, hiszen mindig, mindannyian változunk, de elsősorban a körülmények változtak. Ugyanúgy szeretnék odafigyelni - és oda is figyelek - arra a pár, számomra nagyon fontos emberre, de már nem tudok a nap 24 órájában csak rájuk koncentrálni, magamra, a megváltozott körülményekre is kell, muszáj figyelni, mert ez is fontos. Fontos, hogy kicsit önzőbb legyek és ne csak a "mindig, mindent nyújtok" elvét gyakoroljam, ne csak a másikat tartsam szem előtt, hanem magamat is tartsam legalább olyan fontosnak.
Kíváncsi vagyok, hogy ha a dolgok rendeződnek, az életritmusom visszaáll valami elviselhető mértékben leterhelt mederbe, ki marad fent a rostán, kinek voltam ÉN is fontos, ki figyelt a ki nem mondott szavakra, kivel maradt meg a nagy beszélgetések elmaradása ellenére is az a megmagyarázhatatlan belső kapocs, ki vette észre, hogy hogyan, miben és miért változtam meg - egyszóval ki az, aki "csak" egy állomás volt az életemben és ki az, aki valóban BARÁT...

MARILYN MANSON - LOVE SONG
[HOLY WOOD, 2000]
Azt hittem, ma semmire sem lesz időm, aztán tessék - valóban nem is lett. De nem azért, mert annyira kifutottam volna az időből, hanem mert felelőtlenül rákattintottam egy linkre és a site tartalma beszippantott, nem szabadultam, csak néztem, olvastam és ámultam. Ez az aljas site pedig nem más, mint Oroszország - szerintem - legdögösebb és legtartalmasabb netes kikötője, a Gothic.ru. Szerencsére az egész siteot lefordították angolra, így nem kellett küszködnöm a valaha általam jól beszélt, ám mára már az olvasásnál gázos cirill szöveggel.

Szóval van itt minden, mi a gothmániás szem-szájnak ingere, méghozzá tökéletesen rendezett és áttekinthető felbontásban: zene, mozi, képzőművészet, fotó, irodalom, valamint egy minden jelentős goth linket összefogó community is.

Engem jelenleg a képzőművészet, jobban mondva a netes alkotások fogtak meg leginkább. Amellett, hogy minden egyes művész fantasztikusan egyéni, van valami a stílus orosz művelőiben, ami minden alkotásban megjelenik: valami plusz szomorúság, reménytelenség, amely még mindig az elveszett és valószínűleg visszahozhatatlan aranykort siratja.

Arra persze nem volt időm, hogy az összes létező linket végignézzem, de abból a párból, amit láttam, máris találtam kiemelkedőeket. Az alkotóműhelyek közül engem leginkább a S.U.R. Realism, valamint a Silentium cuccai ámítanak el, az utóbbinak különösen a Horsetown címet viselő projectje.
Festőket és grafikusokat meg a végtelenségig sorolhatnék, úgyhogy ennek elkerülése érdekében inkább csak egyet említek: Dominius, akiről - anélkül, hogy bármit is tudnék róla - bátran állítom, hogy tényleg lélekből rajzol.
A ma esti vizuális élmények koronázatlan királya pedig egyértelműen a Cmart által elkövetett két flash-es alkotás, a Hic Incipit Tragoedia, illetve a Desperanzza. Kötelező, maximálisan szuggesztív darabok.

Ui: Sorry a méretes képekért, de ezt a kettőt egyszerűen muszáj volt idetolnom...

CRADLE OF FILTH - A GOTHIC ROMANCE
[DUSK & HER EMBRACE, 1996]

"Erotic, laden fantasies amid this warm autumn night
She lulled me away from the rich masquerade
And together we clung in the bloodletting moonlight"

Régen volt már élménymegosztás a hétvégi zenés kiruccanásokról - most sem az következik. A helyszín a régi, az élmények viszont minden alkalommal újak és egyre meghökkentőbbek.

Hogy kicsi a világ, az banális közhely - ráadásul az utóbbi időben ebből a tényből volt untig sok tapasztalat -, de hogy ennyire kicsi, azt nem hittem volna. Mit sem sejtve mulat az ember lánya, nézelődik jobbra-balra, egyszer csak ismerős arcot fedez fel. Ráadásul olyan arcot, amire a legkevésbé számít ebben a piciny országban... Tegnap este ugyanis nem más tette tiszteletét, mint Dani Filth, a Cradle of Filth frontembere.

Publikus apropója egy darab sem volt a látogatásának, egyszerűen szórakozott és szemmel láthatóan nagyon jól érezte magát. Közvetlen volt és jó fej, na meg ráadásul - valószínűleg a gyengébb lelkületűek kedvéért - vakolatmentes, tehát határozottan úgy nézett ki, mint egy élő ember, nem pedig mint egy kriptaszökevény. Pedig valljuk be, úgy sem rossz... :)

Az ember tátott szájjal bámuló rajongó lánya ilyenkor meg összeszedi minden bátorságát, támad, kommunikál, ominózus gyűrűarmadát közelről szemléz és egy kellemes embert megismerve, vigyorgó fejjel távozik, az emléket pedig beteszi az avarillatú, "Megismételhetetlen pillanatok" feliratú memóriaegységbe...

N/A
 
Ambivalens érzések minden fronton, minden típusú kapcsolatban, ezek meg ambivalens viselkedéseket, percről-percre változó hangulatokat szülnek... Röviden és tömören így foglalható össze jelenleg a lelkivilágom, amire most dafke elegánsan és felsőbbrendűen teszek, kérem tisztelettel. Úgy csinálok, mint aki rohadt felszínes és semmi nem érinti meg, nem fáj semmi, minden a legnagyobb rendben, ahogy esik, úgy puffan, ha beledöglik a puffanásba, akkor is. Ja, struccpolitika, de jelenleg nem tudok jobbat... mint a röhögést.
Ahhoz meg itt van és tökéletes a "csöppet" agresszív és véres Happy Tree Friends, egyétek, minden kisfilm egy külön pszichológiai tanulmányt érdemelne.

Amúgy meg minden kedves látogatóm érezze magát kőkeményen a földbe döngölve, mert itt hirtelen balra nem akarnak gyűlni a szavazatok! Tessék nyomkurászni a gombokat, azt a rézfánfütyülő lusta mindenit! :)

TOBIAS SAMMET - THE SEVEN ANGELS
[AVANTASIA - THE METAL OPERA PART II, 2002]
Hát megjelent végre és itt van a két kicsi kezemben az Avantasia, azaz a metal opera második része. Az első rész tagadhatatlanul bekerült nálam - és milliónyi metálőrültnél - a legnagyobb kedvencek közé, sőt, tovább megyek, a stílusban mérföldkőnek tartom. Éppen ezért, az első rész tökéletessége után két részre bomlott a várakozásom: egyrészt természetesen tűkön ülve számoltam a napokat, másrészt eléggé tartottam tőle, hogy csalódást fog okozni, mert az első részt überelni lehetetlen, de még megközelíteni is maximum véres verejtékkel lehet.
De elég volt csupán betenni, fél percet fesztülten figyelni az albumnyitó Seven Angels dallamára, és a megnyugvás mosolya terült szét bennem: nincs itt semmi baj! Aztán trackről-trackre egyre nyilvánvalóbban bebizonyosodott, hogy a második rész méltó folytatása az elsőnek, sőt...
De nem, nem akarom azt mondani, hogy a második rész jobb, mint az első, mert ha azt hallgatom, tuti, hogy akkor az fog jobban tetszeni. Hirtelen nem tudok egy opuszt sem kiemelni, amelyik a legjobban tetszene - bár a Seven Angels, a maga 14 perces hosszúságával és csodálatos témakibontásával, epikusságával erősen esélyes. Szerencsére azonban nem is kell választanom, mert ez a cucc nem arra való, hogy boncolgassuk akár a nótákat, akár a két albumot, ugyanis együtt kerek és egész, miután egy abszolút nem egyszerű történet húzódik a háttérben. (Ennek ismertetésétől - éppen a bonyolultsága miatt - eltekintek, akit érdekel, innen letöltheti az első rész meséjét, bár sajnos csak németül.)
Ugyanígy nem tudok kiemelni senkit a szereplőgárdából. Igen, gárda, mivel operáról beszélünk - még ha metálból van is az az opera. Tobias Sammet a maga 25 évével és fantasztikus hangjával - az Edguy-ban produkált tökéletes frontemberségén túl - ennek a gigantikus projectnek a megírásával és összefogásával bekerült a rockzene legnagyobbjai közé, de a többieket is a legnagyobb elismerés illeti meg.
Szóval az album részletes boncolgatása elmarad, szabványos kritikát majd írnak az arra hivatottak az ilyen-olyan zenei újságok hasábjain - külföldön már páran megtették és öt nappal a megjelenés után simán a hónap lemezének kiáltották ki. Én, a magam "egyszerű" zeneélvező módján csak egyet tudok mondani: MESTERMŰ.

DARK TRANQUILLITY - HOURS PASSED IN EXILE
[DAMAGE DONE, 2002]
Hiába próbálom erősen, még mindig nem tudok leállni. Például azért, mert bekukkantottam Fisher99-hez, és bár blogni nem kezdtem, de pár dolog eszembe jutott.
Szűcs Tóni... Na igen. Volt hozzá szerencsém párszor közelebbről. Majdnem másod-unokatestvér-sógori (vagy valami ilyen iszonyat) viszonyba sikerült keverednünk, de ma már én rokoni szálakat inkább nem emlegetek! :D (Már csak azért sem, mert sok év után múlt héten egy légtérben tartózkodtunk a majdnem-rokonság rettenetes okozójával, grrr...) Szóval a lényeg, hogy a pasi tényleg tud. Akarmikor, akárhol, akármit, bedugva vagy bedugatlanul, akármilyen állapotában, méghozzá egy miatt: teljesen mindegy, milyen az ilyen-olyan körülmény, mindig ott van benne az a megmagyarázhatatlan tűz, a zene szeretete - és természetesen a tehetsége. De egy bizonyos szint felett szerintem az előbbi a fontosabb.

Egyébként pont ezen (is) merengtem ma egy sort. Ezer év után újra hallottam a Led Zeppelin - Kashmir című opuszát, az eredeti, ezer éves, gyűrött változatot. Nem őket és nem a nótát akarom mennybe meneszteni, mert minek, nincs olyan dicsérő jelző, amit ne mondtak volna már el róluk.
Az jutott eszembe őket hallgatva, hogy azért a mi nemzedékünk rengeteget veszít a technikának köszönhetően. Mert rendben van, fantasztikus élmény, ha egy ütős, mittomén milyen sorround hatást nyújtó dögbe benyomod a kis fényes korongot, az meg a fül számára felfogható legnagyobb tökéletességgel szólal meg, ezzel (hazug módon) tökéletes tudás birtokába juttatva a rajta játszó zenészt.
Aki volt már stúdióban, az nagyon jól tudja, hogy megy egy lemezfelvétel manapság, nem akarok részletekbe bocsátkozni. Végtelenül illúzióromboló, maradjunk ennyiben.
Tehát a nagy tökéletességben hol marad a perc varázsa? Amikor egy banda fogta magát, feljátszotta együtt, egyszerre az egész nótát és kész? Ahhoz tudás kellett, tehetség, koncentráció és kiváló csapatmunka. Ma pedig a technika révén minderre nincs szükség.
Nekem ez pedig k*rvára nem tetszik, de van ellenszer: akkor mondok valakit tehetségesnek és ZENÉSZnek - a szó legnemesebb értelmében -, ha élőben hallottam játszani és úgy is elvarázsolt. Addig minden lehet akár pattanástakargató púder is.

DARK TRANQUILLITY - WHITE NOISE /
BLACK SILENCE [DAMAGE DONE, 2002]
Ha eddig panaszkodtam a sűrű napirendemre, akkor most mit mondjak... Ma csaptunk csak igazán a lovak közé, azaz elindult a gigaproject. Minden lehetséges előkészületet megtett az a jó kis csapat, akikkel van szerencsém dolgozni - imádlak titeket egytől-egyig, de nem csak ezért :) -, hogy minél inkább könnyítsünk az életen, azonban még így is tisztességesen húzós lesz a móka, több hónapon keresztül. Mindezt nem panaszként mondom, mert imádom a munkámat, a csapatot, ennél jobbat kívánni sem lehetne. :)
És lassan én is megszokom a 200%-os leterheltséget, a mai napot sikerült két kávéval kihúznom, némi kis nyüszögés csak most kezd felszínre törni bennem, bár nehezen tudom magam lelőni. Ha az ember 10-12 órán keresztül pörög, mint egy búgócsiga, nem tud egyik percről a másikra leállni. Ami ilyenkor teljesen kikapcsol, az a kőkemény rockzene. Nem tudom megmagyarázni, de tényleg megnyugtat, ellazít, pedig súlya az van tisztességesen, a szövegek is figyelmet igényelnek - és mégis, ez a tökéletes relaxáció. Jelenleg Dark Tranquillity tölti be eme nemes szerepet, természetesen, hiszen egyrészt überfrankók, másrészt teljesen ráizgultam a novemberi fellépésükre, pedig hol van az még. Tök mindegy, ettől függetlenül is hozzájuk van most leginkább kedvem.

Na de elég volt a corporate ass és a zenebuzi szövegből, a lényeg a lényeg: pár nappal ezelőtt felötlött egy Blogtraccs ötlete. Első körben csak a lányokra gondoltam, mert tényleg jó lenne egy nagy nőieset dumálni amúgy sokszemközt és ilyen még nem volt. De aztán kaptam ezért letolást is, kérést is, örömteli újongást is, hogy akkor mi lesz a blogpacákkal... Hát szívemre nem venném, ha bárki mellőzve érezné magát. :)
Úgyhogy balra nézz, ott találsz egy szavazógépet, nyomd a gombot és libacomb helyett azt kapod majd a találkozás tekintetében, amire a legtöbben vágytok. Határidő egyelőre nincs, ha értékelhető darabszámú egyed nyomkodott, akkor lesz eredményhirdetés.

BOROGATÁÁÁST!
 
 

DARK TRANQUILLITY - MONOCHROMATIC STAINS
[DAMAGE DONE, 2002]
Ilyen egy duplacsavaros estét, anyám...

1. felvonás
Megvolt a tegnapi váratlan telefon következménye R.-rel. Ez elméletileg csak egy óvatos találkozást takart volna, ami olyan óvatosra sikeredett, hogy öt perc alatt egymás hasát fogtuk a nagy vígságtól, mert hát mit is akarunk mi egymástól?! A dolog abszolút nem ér meg semmi részletezést, egyedüli tanulsága, hogy az ember igenis hallgasson az első (na jó, a második) megérzésére, ne akarja átverni se a sorsot, se önmagát, a másikat meg aztán abszolút ne az igényeivel kapcsolatban. Szerencsére az adott szituációban működött a többfrontos őszinteség és ezt mindenképpen pozitívumnak kell elkönyvelni.

2. felvonás
Miután mindent tisztáztunk, jókedvűen indultunk hazafelé, de a jókedv pillanatokon belül átadta a helyét a jézusmária-érzésnek. Ugyanis szembejött T. (Drága jó barátaim, akik tudjátok, miről, illetve kiről van szó, ne sziszegjetek olyan hangosan! :D) Vele érdekes módon mindig akkor találkozom váratlanul, amikor a legkevésbé kellene. Vagy a leginkább. Ő meg ezt úgy megérzi, mint ragadozó a vérszagot... Gyors bemutatás, pár feszélyezetten jópofáskodó mondat, aztán R. - érezve, hogy nem kicsit zavar -, elköszönt. Mi meg T.-vel beültünk koffeint adagolni, közben meg beszéltünk, beszéltünk, beszéltünk...
Kevés emberrel tudok úgy beszélgetni, mint vele. Jobban mondva, nincs ember, akivel úgy tudnék beszélgetni, mint vele, aki annyira ismerne, mint ő. Pedig már nem hiányzik - sem ő, sem a mozdulatai, sem az illata, sem az egész közös életünk, semmi. De ezek a nagy, mély és minden ízében egymásra figyelő beszélgetések nagyon.

3. felvonás
Úgyhogy megint ott álltam a választás kapujában - mint vele már annyiszor -, mert nem lehet másként, nincs köztes megoldás: vagy hozzámegyek (rögtön egymás után kétszer is), vagy a madarakkal együtt elhúzok délre, nagyon délre, mert ebben a kis országban nem tudjuk egymást elkerülni.
Egyelőre azonban elodáztam a döntést és villámsebesen valami gondolatterelés után néztem, úgyhogy megnéztem a telefonom. Két nem fogadott hívás M.-től, aki se nem a régmúlt, se nem a közelmúlt képviselője, hanem a jelené. Visszahívtam. Tündéri volt, mint mindig. Mi is a bajom vele? Semmi.
Hacsak az nem, hogy a második felvonásból eredő döntéskényszer itt ül a nyakamon... Illetve már nem, mentem a bőröm, csomagolok és húzok délre. Majd küldök elefántos képeslapot. :)

YIPPIYAYEEE!
 
Most jött a hír, hogy a jó öreg Wigwam-ben november 29-én totális lesz az őrület, ugyanis tiszteletét teszi kis hazánkban a Dark Tranquillity!
Akik kompetensek a stílusban, azoknak nem kell bemutatni ezt a bandát, akik nem ismerik, azok meg jöjjenek el és meglátják, miért tudok csak szuperlativuszokban beszélni róluk...

CHARON - ERASE ME
[DOWNHEARTED, 2002]
A tegnapi nap érdekesre, de legalábbis frankón vérnyomásemelgetőre sikeredett...
Először is jött egy telefon, amire egyáltalán nem számítottam már, jobban mondva álmomban sem gondoltam volna rá, hogy ő még majd hív... Aztán mégis. A fene sem érti a férfiakat. Egyik részről olyan egyszerűek és sablonosak, mint egy marék molylepke, másik részről viszont még ők merik azt mondani, hogy a nők kiszámíthatatlanok és érthetetlenek?! Na neee... :)

Aztán fél napon keresztül izgultam a nőstényördögért, aki aztán - hűen mindenkori önmagához :) - rám is hozta a frászt rendesen, méghozzá SMS formájában, hogy ugye még véletlenül se tudjak belekérdezni, mi is a stájsz. De végül kiderült, hogy minden rendben, ennél okésabbak nem is lehetnének a dolgok. Nem tudtam hirtelen, hogy most csak "simán" örüljek, vagy előbb amolyan jó szülőiesen pofozzam lilára, amiért tíz évet öregedtem a nagy sajnálatban. :) Végül győzött a higgadtabbik felem és "csak" örömködtünk: nőbuli, Sangriával és két darab nyaugéppel körítve. A nőbuli része teljesen rendben is volt - sőt, annál is jobban :) -, a lőre viszont kevésbé volt az ízlésemhez passzoló. A bor az bor, akárminek hívják is, én meg azt enyhén szólva nem szeretem. A macskákról meg már nem is beszélve... Papamacs mondjuk szokásosan nyugis jó fej volt, de a Gyerek, hát az kész... Őkegyelme miatt jelenleg úgy nézek ki, mint aki egész éjjel egy szögesdróttal hadakozott. De azért imádnivaló. (Mernék mást mondani? :))

Az este lezárásaként meg kiderült, hogy a Mérleg csillagjegyemhez párosul egy Rák aszcendens és ettől vagyok olyan állatmód érzékeny, amilyen. Puffneki. (Ha ezt most úgy értelmezed, hogy mindenen besértődök, akkor tévedsz és kikérem magamnak, nem is állok veled szóba többet! :D) Naszóval de jó nekem. De legalább rengeteg hülyeségemet, nyafimat, jogos vagy jogtalan túlreagálásomat, bonyolultságomat és úgy egyáltalán, full önmagamat a csillagokra kenhetem, meg arra, hogy "így rakott le az a nyomorult gólya". :) Bár azt hiszem, az egész univerzummal szemben jóval tisztességesebb lenne, ha azt mondanám, amit blogbarátnőm: "Én már nem próbálom semmire se kenni. Egyszerűen hülye vagyok.... :)))".

Ez akár így van, akár nincs, azért néhány echte bunkó és érzéketlen f*sz nyugodtan kapja be a bal lábamat és akadjon a torkán.

ETERNAL TEARS OF SORROW - AUTUMN'S GRIEF
[CHAOTIC BEAUTY, 2000]
Pár nappal ezelőtt újra elővettem George Sand: Consuelo című könyvét. Nem egyszer és nem kétszer, nagyon sokszor faltam már be és még mindig nem unom, még mindig tud újat mondani. A következő részlet meg mostanában nagyon passzol, bár az alanyok - akár egyik, akár másik - váltakoznak. Szégyelljem most ezért magam? Nem teszem. Inkább másolok, kommentár és minden más nélkül.

"Nem meséli-e el ön is szíve szerint való szerelmesének, akarom mondani urának, a sok bókot, amellyel körülhalmozzák, a sok udvarlót, akit elutasít, a sok vetélytársat, akit érette áldozott fel, éspedig nemcsak esküvője előtt, hanem azután is, minden báli estén, tegnap, sőt ma reggel is? Vallja be, asszonyom, ha szép, ahogy hinni szeretném, ön sem cselekszik másként, a fejemet teszem rá, mint Anzoleto, nem azért, hogy önmaga értékét emelje, s azért sem, hogy fájdalmat okozzon egy féltékeny léleknek, vagy még büszkébbé tegye az ön kegyére amúgy is büszke szívet, hanem mivel olyan jó ezeket a dolgokat elmondani, s közben úgy tenni, mintha csak kötelességünket teljesítenénk, olyan jó gyónni, ha gyónásunk csupa kérkedés. Csakhogy, asszonyom, ön csupán a csaknem mindent gyónja meg. Van egy kis semmiség, amelyről sosem szól: a tekintetéről, a mosolyáról, amellyel az elbizakodott széptevők arcátlan nyilatkozatát kihívta."

AVANTASIA - INSIDE
[AVANTASIA - THE METAL OPERA, 2001]
Már egy hete csak a blogomra gondolok...
De megállni nincs időm, levegőt venni is csak azért, mert szerencsére születésemtől kezdve belém vésődött ennek az elemi dolognak a mikéntje, egyébként még azt is elodáznám a sok fontos miegyébség miatt.
Tehát pöriforinyüzsi és totálkáosz - vagy totál k.o. - van. Pedig sok minden motoz bennem közben és jó lenne kiírkálni magamból, de nem megy. Azért majd igyekszem.
Addig meg olvassátok-nézzétek a megújult LD-50-et. Regisztráljatok, fórumozzatok, meg ami még belefér. Büszke vagyok rá, na, és totálisan elfogult, úgyhogy erről csak jót - vagy a véleményeteket, de azt mindenképpen! :)

SYMPHONY X - FALLEN
[V: THE NEW MYTHOLOGY SUITE, 2000]
Alone I walk, among the twisting shadows
Tempted by the ancient magic, the Power of Five
My desire to mirror my own image
And I will offer you no soul, offer you no soul

Tonight Darkness will shadow the Light
Symmetry divine, there's no force greater
Dividing the Fathers of Time

Bár itt van ez a comment dolog minden bejegyzés sarkában, mégis elég kevesen veszitek észre. Hát akkor most itt egy másik hasonló lehetőség a véleményeknek: bal oldalt, kicsit lejjebb, Mondóka címszóval. Tessék oda mondókázni a magatokét, ez simán parancs! :)
És ha már beleturkáltam a cuccosba, akkor betettem egy zenei Top 10-et is. Valószínűleg heti frissítésű lesz a lista, amúgy meg nyugodt szívvel túrjatok utána a felsorolt bandáknak, mert kegyetlen jók. Nem véletlenül nincs pontos rangsor, köztük egyszerűen nem tudok különbséget tenni...

STRATOVARIUS - BABYLON
[EPISODE, 1996]
Még mindig meglepődöm sokszor - és most is - azon, hogy az élet milyen igazságos. Amit egyik kézzel elvesz, azt a másikkal visszaadja. Persze nem ugyanazt, már csak az kéne... Visszaad, illetve megad valami sokkal jobbat, valami olyat, amire sokkal inkább szüksége van az embernek.
Most tőlem elvett egy teljesen felesleges és semmi jövővel nem kecsegtető kapcsolatot, helyette adott valakit, akit örülök, hogy megismertem. És remélem, helyesebben nagyon úgy érzem, hogy Myreille-t - ha most még nem is, de - hamarosan a barátomnak mondhatom.
Tehát az ő linkje is kikerült, jobban mondva bekerült a kedvencek közé. Tessék olvasni, mert elgondolkodtató dolgokat ír, elragadó őszinteséggel.
Szóval blogpacák vigyázzatok, a női népfront határozottan erősödik! :)

DARK TRANQUILLITY - THEREIN
[PROJECTOR, 1999]
Nem fogok arról írni, hogy mennyire rühellem már ezt a nyárba tévedt vad, vizes, undorító őszt. Arról sem fogok írni, hogy veszett kíváncsi vagyok, az ablakom alatt álló csóri autósok mégis hogy a rákban fognak kiállni biztonságosnak vélt helyükről, miután egy nem kis darab fa gondolta úgy, hogy ő most kidől a lenge szélben, pont eléjük.
Arról pláne nem fogok írni, hogy mennyire unom már a szénanáthával és fogínygyulladással tarkított "sima" náthát. Nem kívánkozik a klaviatúrámra az sem, hogy újabb adalékot osszak meg bárkivel a kedves kis magyar egészségügyről, közelebbről a fogorvosokról - bár megérdemelnének egy nagyon véresszájú kritikát.

Magyarul egyáltalán nem írok semmiről. Tetszik ez a digital art itt jobbra, ennyi van. Erről sem lehet írni, mert az ízlés a legszubjektívebb történet. Tetszik és kész, miértek és különösebb művészi indokok nélkül. Valószínűleg a címéhez vonzódok jelenleg leginkább: Happy like a broken doll...

Hát nem én is beálltam a "nem szólok semmiről, de azért írok"-szerű grafomániások közé?! Mentségemre szóljon, hogy legalább tudok róla és inkább elhallgatok... like a broken doll.

CRADLE OF FILTH - Malice Through the Looking Glass [Dusk & Her Embrace, 1997]
Here we go again...
Nahátkéremszépen, az egy hetes szünetből lett simán másfél. Ez köszönhető egyrészt annak, hogy a szigetes utolsó, ömlő esővel tarkított hajnal nem maradt nyom nélkül, azaz elsődleges foglalatosságom jelenleg a nem csekély láz lenyomkodása, a kaparó és smirglifeelingű torok selymesítése, valamint a nyakamról leszakadni készülő fejem fixen helyére rögzítése. Röviden beteg vagyok, mint az állat.
Másrészt az élményeket azért fejben rendezgetni, illetve emésztgetni kellett. Valószínűleg már mindenkinek tele van az a bizonyos testrésze a Szigettel, aki nem volt ott, az a kritikákból és tudósításokból "tud" mindent, aki ott volt, annak megvan a különbejáratú véleménye. De most azért sem kímélek senkit és mondom a magamét. :)

Bármennyire hihetetlen - már csak azért is, mert egy bolhaugrásnyira lakom a helyszíntől -, még soha nem volt szerencsém szigetelni, mindig közbejött valami. A múlt hét után viszont vadul bánom ezt a tényt, mint a közmondásos kutya a hetet kölykedzést. Mert jelentem, NEKEM ez a hét maga volt a paradicsom, maradéktalanul azt kaptam, amire vártam. Na nézzük csak sorban, hogy mit is, pozitívumok és negatívumok szépen sorban.

Aki egy-egy eseményre jött csak ki a helyszínre, vagy esetleg csak a képcsövön át látott némi ízelítőt, az valóban nem láthatott/érzékelhetett mást, mint tömeget, port, kriminális higiénés állapotokat, alkoholtól vagy egyéb stimuláló szerektől kótyagos, ne adj' Isten fetrengő népeket. Ha csupán a tényeket nézzük, ez valóban így is volt.
Aki viszont vette a "bátorságot" és átadta magát a feelingnek - merthogy a Szigetnek tagadhatatlanul van ilyenje, de még milyen! -, az az első perctől egyet érzékelt: a teljes szabadságot, az összetartozást, a jófejséget, az egymásra figyelést és a végtelen jókedvet.
A hangulat pedig nem attól válik ilyenné, hogy az ember hülyére issza magát - az italok vizezettségi szintje ezt gyakorlatilag lehetetlenné tette :) -, hanem attól, hogy a hétköznapokból kiszakadt fiatalság átadja magát a spontaneitásnak, a kérdés és fenntartás nélküli elfogadásnak. Nem érdekes, ki vagy, honnan jöttél, semmi körülmény, kinézet, külsőség, múlt, jelen, jövő, de még a név sem számít, abban a pillanatban TE vagy a lényeg, mert most vagy itt, mert elkaptunk egy percet, amiben valamit megoszthatunk egymással.
Számomra fantasztikus érzés volt vadidegenekkel leülni a fűmaradvány tetejére és a világ legnagyobb természetességével beszélgetni legbensőségesebb dolgainkról, akár órákon keresztül, akár pár perc erejéig. Összemosolygások és pacsik tömkelege, együtt ringatózás vagy vad headbangelés a zenére, ezer éves vagy vadonatúj ismerősökkel való összefutás és örömködés, és még sorolhatnám...
Tehát ha valaki azt kérdezi tőlem, mitől is jó a Sziget, gondolkodás nélkül vágom rá, hogy egyértelműen ettől.

Negatívumot pedig nem sokat tudok sorolni. Az egyik, ami konkrétan nem tetszett, az a rengeteg gépjármű. A fenének kell ennyit beengedni, hö?! Vegye már minden kurvafontos ember magának a fáradtságot és kússzon be a két kicsi lábán, nem olyan fájdalmas az.
A másik pedig - a médiában nagyon aktívan takargatott - eszméletlen felületes biztonsági intézkedések. Mivel minden reggel hazairányultunk és délután mentünk újra ki, jó párszor ki-be mászkáltunk a kapukon és a marcona urakon, a csomagátvizsgálás pedig maximum annyiból állt, hogy belekukkantottak a táskába, ruházatátvizsgálás egy szál sem, és már mehettél is. Tehát gyakorlatilag mindenki azt vitt be, amit akart, hogy nem lehetett hallani nagyobb balhéról, az nem a szervezésnek, hanem egyedül az emberek normális viselkedésének köszönhető.
Egy ponton volt számomra zavaró a nemtörődömség: a rengeteg fű mennyiségét látva. Habár engem a téma teljesen hidegen hagy (illetve nem, mert rühellem a kábítószer minden formáját), tőlem mindenki azt csinál magával, amit akar, az azért nem volt túl kellemes, hogy ha tetszett, ha nem, szagolgatni kellett azt a jellegzetesen keserédes illatot.

Végül a zenéről. Habár - előzetes várakozásaimmal ellentétben -, a Sziget valahogy nem erről szól. Természetesen nagy élmény kedvenceket látni a színpadon, de ha csupán magnóból bömbölt volna a mjúzik, akkor is ugyanilyen jól éreztem volna magam. Dehát azért, ha már ott voltak és ráadásul láttam is őket, megérdemelnek röviden néhány mondatot. :)
A pálmát nálam kétségtelenül a Gathering vitte el. Anneke hangja, előadásmódja, színpadképessége csodálatra méltó, zenésztársai pedig nem maradtak szégyenben mögötte, vita nélkül 200%-ot nyújtottak.
A képzeletbeli dobogó második helyén Edguy trónol, bizonyítéka annak, hogy a power metalnak bizony van létjogosultsága, vannak tehetségei, kalapemelés előttük.
Lábjegyzet: amiért nem ők lettek a ranglistámon az elsők, az nem az ő hibájuk, hanem a technikusoké: a fészkes francnak kellett olyan eszméletlen hangosan bömböltetni ezt az amúgy sem nyusziülafűben zenét?! Nem kevés koncertet tomboltam már végig első sorban, sokszor hangfalak előtt, nem kevés esemény átmeneti halláskárosodást is okozott, de olyat még nem láttam, hogy szabályszerűen fáj a hangerőtől a fejem, fülem, mellkasom és mindenem...
A harmadik hely pedig megosztást követelt: egyik bronzérmes a 69 Eyes, akik a gyenge kezdés után úgy belelendültek, hogy annak ellenére, hogy délutánra időzítették őket, esti koncerteket meghazudtoló hangulatot teremtettek. És hát ők persze nem csak a fülnek, de a szemnek is örömet okoztak. :)
A másik bronzérmes pedig egy abszolút meglepetésbanda: Kosheen. Valószínűleg sosem fogom itthon benyomni és loopban bömböltetni a zenéjüket, de hogy a technikai-, zenei- és énektudás minden csínja-bínja ott lapul a zsebükben, az biztos. Az azért az igazsághoz tartozik, hogy az élmény, illetve az élvezet legalább 20%-át a lemenő Nap által teremtett fantasztikus hangulat biztosította. :)

A pejoratívan hangzó, ám nem úgy szánt, csupán rangsor nélkül említendő "futottak még" kategória részvevői: The Mission, akik tulajdonképpen csak a régi szép időket elevenítették fel, de karrierjük folytatásának létjogosultsága - fáradtságukat látva - néhol bizony kétségbe vonható... The Cure, akikben azért lehetett volna egy kis élet, őszintén szólva ők jelentették számomra a legnagyobb csalódást. Aztán ott volt a Nightwish, akik technikailag szokás szerint tökéleteset hoztak, de nekem túl teátrális ez az örök operahangzás. Iggy Pop ledarálta, HIM pedig - harmadik éve szinte már megszokottan - full belőve végigunatkozta saját magát.
Magyarok közül - szintén szokásosan - hozta a formáját a jelenleg punk style-ban nyomuló Hooligans, a Disco Express megint a falak szétrúgására késztette a sátorból kicsorduló tömeget - nekik respect ezért is, meg amúgy is :) -, FreshFabrik pedig simán a legjobb lehetett volna, ha nem az utolsó napra, a már meglehetősen lefáradt szigetelők közé nyomják be őket a hejdeokos rendezők.

Mindent összevetve, a zenei élmények és teljesítmények kaphatnak 85%-ot, maga az egy hét pedig tőlem megkapta a 100%-ot. Én jövőre biztosan ugyanott, természetesen egész héten, aki pedig még eddig ezt kihagyta, de vágyik egy kis kivonulásra a világból, ne szalassza el. :)

NEUROSIS - FROM WHERE ITS ROOTS RUN
[SUN THAT NEVER SETS, 2001]
Nahát ez a nap is elérkezett és ahogy látom, nem egyedül én vártam azt a bizonyos egy hetes kötelező együttlétet, a blogszakma nem kevés jeles képviselője fog ott keringeni azon a pár négyzetkilométeren. Névsort csak azért nem írok, mert nem venném a lelkemre, ha valakit figyelmetlenségből kihagynék. :)
A lényeg, hogy egy hétre itt is bezár a bazár. Ám azután - erőtlenül, viszont annál több élménnyel gazdagabban - bekkelek és kíméletlenül beszámolok.
Tehát mindenkinek kellemes akármit, akikkel meg együtt fogunk zúzni, azoknak meg jó csürdöngölést!

TIAMAT - COLD SEED
[DEEPER KIND OF SLUMBER, 1997]
Első szabadságos nap, juhhé! Napindítás tökéletes, semmi különös, csak úgy minden egyszerűen és nőiesen fasza.
Erre ahelyett, hogy élvezném a semmittevést, vagy esetleg valami langyos pocsolyában áztatnám légkondis irodában sorvadozott testemet, mit csinálok, na mit?! Adok még egy esélyt a töketlenség királyának. Na jó, ne legyünk ennyire kemények a megnevezést illetően, hívjuk inkább Dzs.-nek. Hogy miért pont annak? Mert tökéletesen illik a személyiségéhez: egyrészt bonyolult, ettől a használhatósági rátája konvergál a nullához, másrészt ilyen betű gyakorlatilag nincs, ez csupán hang - és őurasága sem más.
Előjáték: egész múlt héten morcogás, zsigerben érzés, hogy a fenének sem kell ez, nem passzolunk és kész, ami neki fekete, az nekem fehér és fordítva (néha már dafke is), ennyi is sok(k) volt, ne feszegessük tovább a dolgot.
Dehát mazochismus rulz, ebédeljünk együtt, mondja Dzs., hadd hozza rendbe, amit elcseszett. Én a telefon túlvégén csendesen grimaszolok, de közben keresem számára a mentségeket, amit egy bölcsis is simán vágna, hogy nem létezik, én sem találom, de azért megadóan beleegyezek.
Találkozás egy elég normális helyen. Messziről látom Dzs.-t, ott áll, mint egy 190 centis, mindenben bizonytalan kérdőjel, és tudom, hogy belül közben cseszegeti önmagát, hogy próbálja nagyjából azt hozni, amit minden épeszű nőnemű elvárna hasonló szituban. Én viszont már most tudom, hogy nem fog ez neki menni, legszívesebben - hogy mentsem őt egy megalázó szitutól, magamat meg tőle - sarkon fordulnék, de már látom, hogy észrevett, úgyhogy nem marad más, mint egy nagy sóhaj: ezt túl kell élni, le kell nyelni, nincs mese.
Zavarban van, egyértelműen látszik. Nem baj, talán az majd kizökkenti a töketlenségből, gondolom én és csak egy picurit könnyítem meg a helyzetét: felszínes csacsogásba kezdek - ami egyébként nem kenyerem, sőt. Kicsit kezd felengedni és közli, hogy van a közelben egy kitűnő étterem, menjünk oda. Hát menjünk, bár életemben nem hallottam a helyről. Amint közeledünk, már érzem, hogy ebből baj lesz: sikerül őuraságának kipécéznie székes fővárosunk legszakadtabb kajáldáját, ami sokkal inkább hasonlít egy talponállóhoz, mint étteremhez. Próbálom leplezni olykor látens, máskor nyíltan vállalt sznobságomat, de valószínűleg nem megy úgy, ahogy azt szeretném, mert rákérdez: baj van? Hááát... Veszi, mi nem tetszik, mondja a magyarázatot: "Tudom, hogy nem a legelegánsabb kajálda, de isteni és olcsó a pacalpörköltjük." Valószínűleg látja a sikolyt a tekintetemben, mert inkább csöndben marad. Ő rendel, én nem vagyok éhes, csak az üveges kiszerelésű üdítőben bízom ezen a helyen egyedül, annyit is engedek meg magamnak.
Ennél a pontnál körülbelül 10% esélyt adok neki bármire. De igen, köszönöm a kérdést, tud még rajta rontani.
Tehát Dzs. végre belapátolja azt a borzasztó állagú akármit, amit csupán az emberiség elenyésző része tart fogyasztásra alkalmasnak.
Erőt vesz magán, belefog a témába. Magyarázkodik, bocsánatot kér, elfogadom, jó, induljunk nulláról.
Beszélgetünk. Nem értünk egyet. Ebben sem, abban sem, semmiben, se kicsiben, se nagyban, de ez még hagyján. Elköveti a legnagyobb hibát, amit csak elkövethet: meghazudtol. A téma ráadásul nekem az egyik legfontosabb, de attól függetlenül is, kevés dolog van a világon, amit nem viselek el, de ez az.
Nincs tovább miről beszélnünk, mondom neki csendesen, de a világ minden eltökéltségével, magamban pedig a megkönnyebbülés sóhajával. Elköszönés, hívjam majd, mondja ő. Kételkedem benne, hogy felfogta volna, hogy nem fogom hívni és ha ő keres, akkor is szó nélkül csapom le a kagylót...
Ugorgyunk - mondaná erre K.L. két fej hagyma között és milyen igaza lenne. Meg is fogadom a tanácsát.

ANATHEMA - 2000 & GONE
[JUDGEMENT, 1999]
Egy-két hónappal ezelőtt fedeztem fel a svéd Linda Bergkvist munkáit. Akkor kitettem ízelítőnek párat a képei közül, ám azóta egyrészt simán bekerült a művészeti all-time-fave listámba, másrészt nagyon sokan kértétek, hogy ha találok még tőle cuccokat, ne titkoljam el. Hát nem titkolom, sőt, készítettem egy "kis", 100 képből álló tárlatot. Nem titkolom azt sem, hogy a képek bizony nagyok, de nagyon megéri a letöltést, ilyen szépen kivitelezett dolgokat vétek lett volna webre butítani. Egyszóval, check my Linda Bergkvist Gallery.

[Megjegyzés: a dologból valószínűleg rendszer lesz, azaz időről-időre újabb, nagyon tehetséges grafikusok/designerek munkáiból lesz egy-egy kis gyűjtemény.]

TRISTANIA - OPUS RELINQUE
[BEYOND THE VEIL, 1999]
Lassan - mit lassan, pillanatokon belül - indul a butitájm aka Sziget. Kövezzetek meg, de igenis rá vagyok gerjedve a témára, mert idén végre a szervezőgárda kitett magáért és úgy néz ki, hellyel-közzel tökéletesen ki fogja elégítani zenemániámat, jobban mondva klappol a kínálat az ízlésemhez.
Tehát az alábbi bandák/előadók fellépésén én tutira ott leszek - bár ha két esemény ütni fogja egymást, az lesz az érdekes, de majd osztódással szaporodom. Bár nem hiszem, hogy őket bárkinek be kellene mutatni, ha mégis, hát kedvcsinálónak álljon itt mindegyiküktől az utolsó album, illetve - amennyiben elérhető - pár nótájukhoz egy kis ízelítő. Kóstolgassátok. :)

THE MISSION UK Aura [2001] .: Evangeline .: Shine Like the Stars .: [Slave To] Lust .: Mesmerised .: Lay Your Hands On Me .: Dragonfly .: Happy .: To Die By Your Hand .: Trophy / It Never Rains... .: The Light That Pours    From You .: Bulesque .: Cocoon .: In Denial		THE CURE Bloodflowers [2000] .: Out Of This World .: Watching Me Fall .: Where The Birds    Always Sing .: Maybe Someday .: The Last Day Of Summer .: There Is No If... .: The Loudest Sound .: 39 .: Bloodflowers		THE 69 EYES Paris Kills [2002] .: Crashing High .: Dance d'Amour .: Betty Blue .: Grey .: Radical .: Don't Turn Your Back    On Fear .: Stigmata .: Forever More .: Still Waters Run Deep .: Dawn's Highway
HIM Deep Shadows & Brilliant Highlights [2002] .: Salt On Our Wounds .: Heartache Every Moment .: Lose You Tonight .: In Joy And Sorrow .: Pretending .: Close To The Flame .: Please Don't Let It Go .: Beautiful .: Don't Close Your Heart .: Lover You Like I Do		NIGHTWISH Century Child [2002] .: Bless The Child .: End Of All Hope .: Dead To The World .: Ever Dream .: Slaying The Dreamer .: Forever Yours .: Ocean Soul .: Feel For You .: The Phantom Of The Opera .: Beauty Of The Beast		THE GATHERING If-Then-Else [2000] .: Rollercoaster .: Shot To Pieces .: Amity .: Bad Movie Scene .: Colorado Incident .: Beautiful War .: Analog Park .: Herbal Movement .: Saturnine .: Morphia's Waltz .: Pathfinder
EDGUY Mandrake [2001] .: Tears Of A Mandrake .: Golden Dawn .: Jerusalem .: All The Clowns .: Nailed To The Wheel .: Pharaoh .: Wash Away The Poison .: Fallen Angels .: Paintings On The Wall .: Save Us Now .: Devil And The Savant		AMORPHIS Am Universum [2000] .: Alone .: Goddess [Of The Sad Man] .: The Night Is Over .: Shatters Within .: Crimson Wave .: Drifting Memories .: Forever More .: Veil Of Sin .: Captured State .: Grieve Stricken Heart		SAVATAGE Poets And Madmen [2001] .: Stay With Me A While .: There In The Silence .: Commissar .: I Seek Power .: Drive .: Morphine Child .: The Rumor .: Man In The Mirror .: Surrender .: Awaken .: Back To Reason

SAMAEL - RAIN
[PASSAGE, 1996]
Nem ma történt az eset, de azóta nem tudok szabadulni az "élménytől". Pontosan hétfőre datálható az alábbi esemény. Az egyik népszerű gyorskajáldában ücsörögtünk a töketlenség királyával - hogy ki ő és miért az, az egy másik történet - és szemlesütve majszolgattuk a félig átsült krumplit, legalább addig sem kellett egymáshoz szólni, nem kellett sem okosat mondanom, sem hülyeséget hallgatnom. Tehát teljesen belefeledkeztem magamba, illetve a kajába, mintha csak az univerzum közepe lenne és más nem is izgatna a világon, suttyomban pedig az órámat lestem, hogy mikor szabadulok már.
Ám ekkor begrasszált egy jóindulattal is maximum 12-13 éves lányka, fekete póló, rajta elöl-hátul hatalmas piros szív, melynek a közepén vérvörössel virított: 666. Akkor még csak meghökkentem a dolgon, azóta viszont mondom, nem megy ki a fejemből és egyre inkább nem tudom minősíteni az esetet.

Emlékszem - pedig egyáltalán nem volt olyan régen - a saját tinikoromra. Akkoriban, ha egy hasonló korú lányka pöttynyi fülbevalónál nagyobbat viselt az iskolában vagy lehelletnyi sminkkel jelent meg, simán kapta az intőket. Amikor az első srác kilyukasztatta a fülét, olyan fegyelmit varrtak a nyakába, hogy csak úgy nyekkent. Vagy amikor kiderült egy 14 éves lányról, hogy egy "felnőtt", alig 18 évessel éli a teenager l'amour gyönyörű perceit, szó nélkül varrták nevelőintézetbe egy hónapra. Nem lett belőle F*kusz riport, nem lett belőle botrány, senki, a saját szülei sem vitatkoztak a jogos - bár a mai mércékhez képest mindenképp kemény - ítélettel.
Sorolhatnám még a példákat, de a lényeg az, hogy egyik részről tekintély és tisztelet övezte a tanárokat ugyanúgy, mint a szülőket, másik részről - az "undok" felnőttek részéről - pedig felelősséget éreztek. A "nyakonváglak, édes lányom" vagy a "kicsaplak az iskolából" kijelentésnek súlya volt és igenis félelmet szült.
Ma pedig mit lehet látni? Részeg és narkós - amúgy ránézésre jól szituált szülők - tizenéves gyerekeit a szórakozóhelyeken, megfélemlített, ne adj' Isten megvert tanárokat, a saját sarjuktől rettegő szülőket. Nem részletezem tovább, egyszer már beszéltem a korlátok ledöntésének "csodás" eredményeiről, ez csak egy újabb aspektusa vagy összetevője szép új világunknak.

Visszatérve a konkrét esetre, tekintsünk el annak vallási, illetve hitbeli vonatkozásaitól. De mi történik a mai gyerekekkel és tinikkel? És mi történik azokkal a felnőttekkel (szülőkkel, tanárokkal stb.), akik körülöttük élnek és mindezt - valamint a hasonlóan kirívó megnyilvánulásokat - látják? Szó nélkül elmennek mellette? TÉNYLEG ennyire közömbös és nemtörődöm a világ, még a saját gyerekeivel szemben is? Nem akarom elhinni, de úgy látszik, mégis így van.
Undorító.

CHINCHILLA - ANYMORE
[MADNESS, 2000]
Nahát megszületett az új ruha is. Nekem tetszik, nyugis, bár balra ez az izé, logo vagy mi leginkább egy egyensúlyát vesztett surikenre hasonlít, de sebaj. Véleményezni és hibára figyelmet felhívni lehet, sőt, külön kéretik, nyavalyogni sokkal kevésbé, mivel tokkal-vonóval 60k körüli az oldal. Ha a sebességgel bárkinél gond lenne, az nem a képek, sokkal inkább a T*r.hu szerverének döglassúsága miatt történhet.

AMORPHIS - GODDES [OF THE SAD MAN]
[AM UNIVERSUM, 2000]
Ez egy elbaszott nap...
Pardon a nőiesen visszafogott és finom megfogalmazásért, de ezt a legbirkatürelműbbek (van ilyen szó?) sem tudnák másképp jellemezni.
Reggel azzal kezdődött, hogy bal lábbal keltem fel (jobbal nem tudsz, te hülye, arra a fal van!). Morcos voltam és haragban álltam mindennel, amihez hozzáértem: elejtettem, kiejtettem, kiöntöttem, elszakadt, leszakadt, kirepedt, berepedt, belerúgtam, beütöttem, fájt... A lakás és magam leamortizálása után végre elhagytam a négy falat, a bénaság hátrahagyásának tudatában, megkönnyebbülten szippantottam egy jó mélyet a kellemesen csípős reggeli szélből.
Pechszériám azonban nem hagyott el, hűséges kutya módjára, de észrevétlenül járt a nyomomban, és az első adandó alkalommal, magát heringjáratnak álcázva le is csapott: eleve tíz perces késésben voltam, de persze a sofőrnek fontosabb volt az x-edik koffeinadagja, tehát tíz percet még pluszban, malmozva ücsörögtem a közlekedési eszköznek gúnyolt kék dobozban. Aztán természetesen a szokásos nehéztüzérségű nyugdíjosztag is megtalált. Miért kell nekem minden áldott reggel végighallgatnom valami eszement 93 éves balféket arról, hogy melyik kofánál szebb a paradicsom, miközben kecsesen a lábamra ejt egy minimum fél disznót rejtegető szatyrot?! (Félreértés ne essék, tisztelem az időseket, de hogy a Fővám téren és környékén eme korosztálynak csak a nem kicsit selejtes darabjaival lehet találkozni, az is biztos.)
Volt fogak csikorgatása és gondolatban elnyomott káromkodás, de szerencsésen megközelítettem a munkahelyet, mint célobjektumot. Arra már ki sem térek, hogy egy balfék autós - totálisan szabálytalanul kanyarodva - kis híján kétdimenziósra préselt, a lényeg az volt, hogy bent vagyok, hurrá, innentől minden megváltozik.
Átmenetileg úgy is lett, nem sikerült semmit elcsesznem, sőt, még haladtam is igen nagy léptekben, nem toszogatott senki, a béke szigete és ideje volt az ott töltött idő.
Ám hazajöttem - bár meglepő, hogy a visszaúton nem történt semmi negatívum - és ahogy beléptem a lakásba, már tudtam, hogy minden ott folytatódik, ahol reggel abbamaradt: a hűtő fogta magát és se szó, se beszéd, leolvadt, engem pedig három centis tenger fogadott... Enyhe kifejezés, hogy nyomdafestéket nem tűrő szavak hagyták el számat, mindenesetre áldottam a magyar nyelvet, hogy ilyen ízesen és változatosan lehet cifrázni.

Itt tartunk most. Fél nap még hátravan. Fogadások nálam köthetők a holnap józan ésszel való megérésére, avagy ellene.

N/A
Már csak két munkanap áll előttem, és végre megkezdhetem jól megérdemelt éves láblógázásomat. Ami ugyan érdekesen fog kinézni, mert mindent fogok csinalni, csak pihenni nem, ergo a sok éves átlagnál fáradtabban és maximálisan leamortizálva fogok visszakúszni a pihentető munkás hétköznapokhoz. Úgyhogy előre próbálom elintézni, hogy ha már leselejteződök, leírhassam magam az adóból, vagy valami ilyesmi, de jól járjak. Ha még majd fogok tudni járni és hasonlóan elemi dolgokat művelni. Jelenleg azonban magasról (vagy mélyről) teszek a jövőre és kiélvezek minden pillanatot az utolsó cseppig.

Amúgy meg vegyetek M*t*v-részvényt. Hogy az nektek miért jó, azt nem tudom (mert occsó! - súgja a kis hang), a tőzsdéhez annyit értek, hogy a Bux-indexet nem tüsszentésnek értelmezem, de ma szép kis előadást hallottam a témában. Hihetőnek tűnt, járjatok utána, és lőn az tejjel s mézzel folyó kánaán, ti anyagias burzsoá gyermekei a Földnek! :)

OPETH - BENIGHTED
[STILL LIFE, 1999]
Kétféle időpontban tör rám az írhatnék: vagy reggel, útban a munkahelyem felé (talán a Duna, a Vár és hasonló turisztikai látványosságok vannak rám ilyen hatással, mert arra nem akarok gondolni, hogy a heringjáraton - aka 47-es villamospótló busz - tolongó töménytelen, szatyrában büdös retket és karalábét lóbáló több száz fős, nehéztüzérségű nyugdíjosztag van rám ilyen hatással), vagy pedig este/éjjel, amikor már totális a szétcsapottság, igazándiból ágyon kívül másra nem vágynék. A kettő között meg mindig odázás.

Tegnap is okosodtam. Tudom már, miért az a neve a Süss Fel Nap nevezetű szórakoztató egységnek, ami. Mert ha oda letéved egyszer az ember, két percen belül másra sem vágyik, mint levegőre, éltető napfényre és hasonlóan banális létfontosságú összetevőkre. Mivel először jártam eme szent helyen, nem vittem gázálarcot, és ez nagy hiba volt. Pedig tüdőrákra erősen gyúró szervezetem szokta a szántást, de ami ott cigifüst címszóval tapasztaltam, az még engem is sokkolt. A tüdőm mostmár csak-csak, de a szemem nem a nyúlon túl, a nyúl az, illetve az ő szeme. Kölcsönvettem, na. Amúgy amolyan darkosan abszolút bejövős a hely, hangulata van.
Amiért végülis mentem, azaz közelebbről megízlelni a Fading Colours nótáit, arról lemaradtam, jobban mondva nem tudtam kivárni. Ja kérem, dolgozó ember hétköznap ne akarjon örömködni, mondhatná a józanabbik felem, és még igazam is lenne. Féléjfél magasságában kihullottam és feladtam, amit akkor is bántam, most meg már egyenesen a fejfalbaverő-effekt réme fenyeget, olvasva, milyen is volt őhangossága.

Azért abban a pár órában, amíg elhitettem magammal, hogy víkend van, volt magam jól érzése, új, régi és még régebbi ismerősökkel való összefutkosás, nagy sajnálkozás, hogy Ecsegfalván - ami egyesek szerint Kecsegfalva tőszomszédságában, a harmadik szénakazalnál jobbra található - komoly üzletasszonyi teendőim mián' nem fogom emelni a köz hangulatát. Hát, fontossági sorrend meg kötelességtudat rulz.

Aztán a mai nap full gurgulázó kacajjal telt, köszönet ezért Wotan-nak és CCFZ-nek, de azért mostmár elhagyhatná a sláger kategóriát e nagybecsű szerzemény - tudod, ami a füleden megy be és a könyöködön jön ki :D -, mert hiába bömböltetek bármit, nem akar kimászni belőlem a vévévéponthuninfo... De hogy széles e világon nem lesz még egy URL, amit álmomból felriasztva is vágok, az is biztos! :D

Szolgálati közlemény:
Új dezájn terveződőben, egyetlen dolog hátráltatja a megvalósulást: több, hasonlóan magas színvonalon repkedő ötlet közül képtelen vagyok választani. De majdcsak sikerül és egy biztos: bármelyik mellett fogok dönteni, az jó döntés lesz, mert nekem lesz igazam!

ICED EARTH - A QUESTION OF HEAVEN
[THE DARK SAGA, 1996]
The time is close now, the end is near
My walk through the valley, trails of fear
I feel empty, my penance overdue
I guess it's too late now
To be with you
I'm extremely frightened of
What will surely be
I sold myself, the death of me
I know you can't forgive me
I know I'm on my own
I've betrayed you
I walk alone

What exactly is the meaning of this
Just pawns in your twisted game
Severe pain for the lie I'm livin'
For a love I never could betray

Question me not say the lord unto thee
You have chosen your own fate
And your own destiny
Denied of this life is what you are to be
You have chosen your own fate
And your own destiny

Lord I pound my fists at you
Won't you just let me die
Would I not suffer enough
No inner peace no after life

I did what I thought was right
All for the love of my life
I know it's sad but true
Something is very wrong
Condemned to suffer so long
For a love so true

The question that lies within
Is so hard to understand
It still tears at me
And in my dying breath
My heart holds no regrets
I wouldn't change a thing

My spirit begins to rise into the heavenly skies
Just to be shunned away by you
Now all I want is to die, no streets of gold in the sky
And I wash my hands of you

Rising to the heavens light
Just to plea for death
Just to be denied

PILLÁK ÁLMOS CSATTOGÁSA
Most kaptam a hírt, hogy a pár héttel ezelőtt általam mennybe menesztett banda, a My Sixth Shadow továbbra is arra tart, amerre sejtettem, és ennek alátámasztására elérhetővé tették még egy dalukat: az Aeteria ingyen, bérmentve és legálisan (hoppá) letölthető az mp3.com-ról. Review most nincs, mert álmos vagyok és ráadásul lusta, mindenki (világ)fájdalomjogi felelőssége teljes tudatában kattintgasson.
Valamint Vic - hát kérem, mi már csak ilyen bratyizósan Vic-nek, illetve Anth-nak szólítjuk egymást, főleg, mert ez a nevünk - azt is elárulta, hogy unják Olaszországot, ezért nyaralás címszóval Finnországba mennek jegelni magukat. Nahát. Egyem azt a mazochista ízlésüket.

És ha már itt tartunk, azért amellett nem megyek el, hogy az árnyékbanda CD-borítóját az az Ameneon Grace készítette, aki Neon Trinity Kill néven igen stuffos kis site-ot működtet. Amúgy meg a grafikái erőteljes "leesik az állam" érzetet keltenek. Meg egyébként is, kívül-belül teljesen rendben van ez a pasi. :)

SONATA ARCTICA - DIE WITH YOUR BOOTS ON
[LAST DROP FALLS, 2001]

If you're gonna die, die with your boots on
If you're gonna try, just stick around
Gonna cry, just move along,
If you're gonna die, you're gonna die

Annyi mindent kellene leírni - vagy legalábbis olyat -, hogy az már leírhatatlan. Illetve a fenét kell leírni. Sokkal inkább át kell gondolni, hogy most akkor mi van, mi nincs, mi volt, mi lesz? Vannak olyan szituációk, amikor a döntés kevés, vagy legalábbis csak egyik összetevője a dolognak. Ilyenkor kell azt mondani, hogy "sodródás az árral", netalántán azt, hogy "meglátás, kivárás"? Not my style. Türelmetlen vagyok, ami jelenleg a legnagyobb hülyeség. Mindenesetre ha valami megnyugtat, hát akkor az az, hogy ez a motozó akármi bennem nem a hentesbolt-feeling. Ilyen is van, ja.

Meg olyan is van, hogy Leila Zetor, aka Combfiksz über alles. Ha blogot írnék (mehehe), akkor csakis ilyet. Az első blogger volt, akinek visszamenőleg minden cuccát elolvastam, annyira magával ragadó a stílusa. Az meg csak hab a tortán és külön öröm, hogy nő ír így. Úgyhogy aki eddig elmulasztotta volna, az sürgősen pótolja.

Aztán van olyan is, hogy az alábbi három banda cuccai hetek óta nem hajlandók átadni másnak a helyet. Ami egyrészről érthetetlen, mert azt hittem, a klasszikus power metal már nem tud felizgatni, oszt most tessék, orrba-szájba ez van. Másrészről teljesen természetes a dolog, mivel már csupán bő három hét van hátra Szigetig, szóval az "ereszd-el-a-hajam" feeling egyre inkább burjánzik, edzeni kell erősen, mer' az jó. És mert amúgy is feltett szándékom, hogy - egy-két kivételtől eltekintve - nem fogok mozdulni a metal színpad elől. Ugye sokan gondoljátok még így? :)

EDGUY Mandrake [2001] .: Tears Of A Mandrake .: Golden Dawn .: Jerusalem .: All The Clowns .: Nailed To The Wheel .: Pharaoh .: Wash Away The Poison .: Fallen Angels .: Paintings On The Wall .: Save Us Now .: Devil And The Savant

DREAM EVIL Dragonslayer [2002] .: Chasin' The Dragon .: In Flames You Burn .: Save Us .: Kingdom Of The Damned .: The Prophecy .: The Chosen Ones .: Losing You .: The 7th Day .: Heavy Metal In The Night .: H.M.J .: Hail To The King .: Outro

SONATA ARCTICA Silence [2001] .: ... Of Silence .: Weballergy .: False News Travel Fast .: End Of This Chapter .: Black Sheep .: Land Of The Free .: Last Drop Falls .: San Sebastian (Revisited) .: Sing In Silence .: Revontulet .: Tallulah .: Wolf And Raven .: Power Of One